Babilon utcáin virágzik a hiphop
Yasha Kravec, avagy művésznevén Poter többszörös breakdance-bajnok. Jelenleg is versenyről versenyre jár, és a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra is eljött, hogy a rendezővel és néhány csapattaggal közösen a Babiloni álmodozókat, a fesztivál egyik esélyesét képviselje. Ő az egyik főszereplő, a filmből jól ismert Unstopabullz táncosa.
Még a 2000-es évek elején, tizenkét éves korában került kapcsolatba a breakdance-szubkultúrával, amely éppen akkoriban gyűrűzött be Izraelbe. „Mixer [a film másik főszereplője] mutatott egy videokazettát, amin a kilencvenes évek egyik világbajnoksága volt. Ezt pont a magyar Suicidal Lifestyles nyerte meg.” Az Unstopabullz eredetileg egy ashdodi és názáreti breaktáncosokból álló baráti társaság volt, akik hébe-hóba összejártak jammelni, és végül 2007-ben alakultak formációvá. „A csapat egyik része északról, a másik része délről jött – de amikor összeállunk, senki sem állíthat meg bennünket” - magyarázza Poter nevük jelentését.
A Babiloni álmodozók a 2014-es Battle of the Year-re való felkészülésük történetét követi végig, ugyanakkor a próbákon kívüli életükbe is személyes bepillantást enged. A 27 éves Mixer felesége második gyermekükkel várandós, a férfi azonban kénytelen magához venni fiatalabb testvéreit, mivel alkoholizmussal küszködő édesanyjuk nem tudja nevelni őket. Nincs könnyebb helyzetben a 21 éves Poter sem, aki a hadseregben tölti szolgálati idejét, és igyekszik egyensúlyt teremteni a munka, a tánc és az édesanyjáról való gondoskodás között. „A csapat mindegyik tagja erős egyéniség, megvan a saját történetük. De Mixer és Poter karakterén keresztül tudtam leginkább megmutatni azokat a problémákat, amik engem foglalkoztattak” – árulta el a rendező.
Másodrangú állampolgárok
Roman Shumunov régóta ismeri az Unstopabullz táncosait, egyik kisfilmjét, a No One But Us-t az ő szereplésükkel készítette el 2011-ben. Első dokumentumfilmje azonban már egy nagyobb lélegzetű vállalkozás: „A filmmel elsősorban az izraeli oroszok megítélésen szerettem volna javítani”.
Az “izraeli oroszok” valójában egy heterogén, több nemzetiséget magába olvasztó fogalom: gyakorlatilag mindenkit ide sorolnak, aki a vasfüggöny lebontása után az egykori Szovjetunióból Izraelbe emigrált. „Fehéroroszországban születtem, de a szüleim 1992-ben Izraelbe költöztek. Nekem ez a hazám, itt nőttem fel” – meséli Poter. Az összekötő kapocs a nyelv, egyébként egy kulturálisan sokszínű közösségről beszélünk. Számuk több mint egy millióra tehető, közülük mintegy 320 000-en nem anyai ágon zsidók, vagy ortodox keresztények, akiknek zsidó származása letelepedési jogot biztosított. (1)
A poszt-szovjet bevándorlók nem egyszer nehézségekbe ütköznek a bürokráciában való eligazodás és társadalomba történő beilleszkedésük során. Sokan azért sodródnak perifériára, mert a munkaerőpiacon származásuk miatt hátrányos helyzetben vannak. A nyugdíjat az Izraelben ledolgozott évek szerint számítják, ezért sokaknak havi kevesebb, mint 500 dollárból kell megélniük egy alapvetően drága országban. (2) Mivel a házasságkötés és a temetkezés szigorú vallási szabályokhoz kötött, rendszerint itt is komoly akadályokkal kell szembenézniük.
A társadalom félinformációkon alapuló előítéletei ugyancsak hozzájárulnak az orosz nyelvű közösség elszigetelődéséhez. Mivel közel egyharmaduk továbbra is ragaszkodik az ortodox kereszténységhez, a sertéshús elterjesztésével vádolják őket. Sokan úgy gondolják, hogy a közbiztonság is miattuk romlott meg, és hogy az antiszemita bűncselekmények hozzájuk köthetők. A köztudatban az integrációnak ellenálló, ellenséges réteg képe él róluk. „Oroszországban zsidó voltál, Izraelben orosz maradsz” – foglalta össze sommásan Artyom, az Unstopabullz egyik tagja a közönségtalálkozón, megint csak rávilágítva az “orosz” homályos jelentésére. A film zenéjét jegyző Renat Khasanov szövegei pont erre a jogfosztott helyzetre reflektálnak: a sokszor elhangzó Babilon, az ószövetségi fogság helyszíne a rendszernek való kiszolgáltatottságnak és az igazságtalanságnak szimbóluma.
A hiphop függetlenít
A film ugyanakkor elsősorban mégsem egy marginalizált csoport társadalmi nehézségeire, hanem a fiatal generációkban lappangó, kihasználatlan tehetségre hívja fel a figyelmet. „Ezek a srácok Izraelt képviselik külföldön, mégsem kapnak támogatást. Rossz környéken élnek, a társadalom nem lát bennük mást, mint potenciális bűnözőt” – mondja Shumunov.
Az Unstopabullz végül nem nyeri meg a világbajnokságot, mégis sikertörténetről beszélünk abban az értelemben, hogy önerőből jutottak el a döntőig. Ezt azonban nemcsak a tehetségnek, hanem az összetartásnak is köszönhetik. A táncosok, szabadidejüket feláldozva, vagy Poter esetében a katonai szolgálat elmulasztása miatti börtönt kockáztatva gyakorolnak, anyagi segítség és koreográfus nélkül. A belső függetlenség és a saját magukba vetett hit a csapat lelkének legfőbb mozgatója. „Amikor legelőször láttam a filmet, nem tetszett. Arra gondoltam, nem kell minket sajnálni, mert egyedül is megoldjuk a problémáinkat. Utólag visszatekintve azonban már látom: ez a korszak is az életünk egyik szakasza volt, hozzánk tartozik” – összegezi Poter.
A Babiloni álmodozókat a 2016-os DocAviv filmfesztiválon mutatták be, és a sajtó rögtön felfigyelt rá. A film nagy nyilvánosságot kapott: „Sokakban felmerült a kérdés, hogy miféle társadalomban élünk: tulajdonképpen nem igazán ismerjük egymást. Azt hiszem, hogy a Babiloni álmodozók rengeteget tett azért, hogy az előítéleteket felszámoljuk”.
Az Unstoppabullz jelenleg is aktív, a tagok között sokan breakdance-t oktatnak. Hisznek abban, hogy a tánc új lehetőségeket nyithat meg a nehéz körülmények közt élő fiatalok előtt. Poter szerint a breakdance egy olyan műfaj, ami képes az emberek között hidakat teremteni: bármerre utazik a világban, a breakdance-közösség mindig szívesen látja. „Magamra elsősorban emberként tekintek. Igyekszem az embereket és kultúrákat megismerni, nem pedig beskatulyázni őket. Ez a hip-hop kultúra lényege: nem érdekel, hogy arab, muszlim vagy zsidó vagy. Mindenki egyenlő, és tisztelnünk kell egymást”.
Nagy Panni
(1) Rebeca Raijman, ‘Non-Jewish and Christian’: perceived discrimination and social distance among FSU migrants in Israel, Israel Affairs, 17 (2011), 125-141.
(2) https://www.timesofisrael.com/25-years-later-russian-speakers-still-the-other-in-israel-says-mk/