Vendég

Leena Pasanen

Bio: 

Leena Pasanen a nyomtatott sajtóban kezdte a karrierjét újságíróként, majd 1993-ban csatlakozott a YLE finn műsorszolgáltató társasághoz, ahol riporterként, politikai kommentátorként, televíziós bemondóként, illetve a YLE TV1 csatorna dokumentumfilmes részlegének vezetőjeként dolgozott. 2000-ben a YLE Teema programigazgatója lett, és a kulturális, tájékoztató és fikciós műsorokért felelt. 2005 novemberétől az Európai Dokumentumfilm Hálózat (European Documentary Network, EDN) igazgatójaként dolgozott. 2011 és 2014 között a budapesti Finn Intézetet vezette, valamint kulturális attaséként szolgált a Finn Nagykövetségen. 2015 és 2019 között Lipcsében dolgozott a DOK Leipzig filmfesztivál fesztiváligazgatójaként. 2020 januárjától a bolognai Biografilm Fesztivál igazgatója. Rendszeresen vesz részt szakértőként, tutorként és oktatóként különböző szakmai szervezetek (EDN, Discovery Campus, EURODOC és Television Business School) oktatási programjain. Board memberként szolgált az IDFA Forumon, számos fesztiválon zsűrizett, köztük a Sundance-en és az IDFÁ-n.

Event Date & Location: 
Title: 
Fesztiváligazgató, Biografilm Fesztivál (Olaszország)
Event: 
Masterclass with Leena Pasanen: Making your Trailer, Logline and Synopsis Stand Out

Stefano Tealdi

Bio: 

Stefano 1985-ben alapította meg a Stefilmet Torinóban, Olaszországban, ahol játékfilmeket, dokumentumfilmeket és sorozatokat fejleszt, illetve producerként és rendezőként is dolgozik. Legutóbbi filmjei: Exemplary Behaviour (Dok Leipzig Arany Galamb, Fipresci-díj és Vallásközi Díj, 2019); My Home, in Libya (Locarno 2018); The Strange Sound of Happiness (DOKLeipzig 2017 Next Masters, különdíj); Char, No Man’s Island (Berlinale Forum 2013). A következő helyeken tanít és mentorál rendszeresen: Biennale Cinema & VR College Venice, Cannes Film Market, Documentary Campus, La Fabrique - Les Cinemas du Monde, Films de 3 Continents – Produire au Sud, New Chinese Film Talents, Ouaga Film Lab, Scuola Holden, TFL-Torino Film Lab, ZagrebDox Pro, ZELIG Film School/ESoDoc.

Event Date & Location: 
Title: 
Rendező és producer, Stefilm (Olaszország)
Event: 
DocLab Pitching - a projektek bemutatkozása

Uwe-Lothar Müller

Bio: 

 

Uwe-Lothar Müller 1997-ben kezdett el az ARTE televízió riportereként dolgozni. Négy évig az ARTE Info szerkesztőségvezetője és az információs műsorok főszerkesztő-helyettese volt. 2009-től az ARTE Reportage főszerkesztő-helyettese.

Event Date & Location: 
Title: 
Főszerkesztő-helyettes, ARTE Reportage
Role: 
Event: 
Mesterkurzus Uwe-Lothar Müllerrel

Nevena Milašinović

Bio: 

A Lightdox csapatának tagjaként Nevena felügyeli a filmterjesztést és -eladást Közép- és Kelet-Európában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Afrikában. Kihívás volt ezeket az ígéretes és izgalmasan fejlődő piacokat kiismernie, amelyek kreatív és innovatív világokba nyújtanak bepillantást. Festészetet tanult a banja lukai művészeti akadémián Bosznia-Hercegovinában, és mesterszakos diplomát szerzett díszlettervezésből a brnói Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémián. Nevena 2015 óta foglalkozik dokumentumfilmek eladásával és terjesztésével, különösen az online lekérhető videókra és a fesztiválokra koncentrálva.

Event Date & Location: 
Role: 

Anna Shevchenko

Bio: 

Anna Sevcsenko a Film New Europe projektmenedzsere. A Film New Europe az egyik legjelentősebb információs bázis a filmproducerek, fesztiválszervezők és filmvásárlók számára Európában. Támogatói a Creative Europe - MEDIA program, valamint a régió tizennyolc országának legnagyobb filmes intézményei. Világszerte 18 ezer filmszakember fizet rá elő. Az FNE hírlevele NAPONTA jelenik meg világszerte. Európa legsikeresebb filmszakembereinek hálózatához itt csatlakozhat: www.filmneweurope.com

Event Date & Location: 
Title: 
Projektmenedzser, Film New Europe
Role: 

Shoshi Korman

Bio: 

Shoshi a Cinephil fesztivál- és marketingigazgatója, aki fesztivál-, bemutató- és díjátadó-kampányokkal foglalkozik. A Cinephil egy nemzetközi kereskedő és tanácsadó cég, amely dokumentumfilmek nemzetközi forgalmazására, vetítésére és finanszírozására köt üzleteket szerte a világon a rendezők és producerek képviseletében. Ismert arról, hogy különleges és díjnyertes filmeket forgalmaz, emellett stratégiai tanácsadóként és társproducerként is működik. Shoshi a közelmúltban olyan filmekkel dolgozott, mint a Sundance Fesztivált nyert FLEE Jonas Poher Rasmussen rendezésében és Az elnök (President) Camilla Nielssontól, Alexander Nanautól a 2019-es Verzión is bemutatott Colectív, Victor Kossakovsky Gunda című filmje, vagy a Ross fivérektől a Bloody Nose, Empty Pockets.

Event Date & Location: 
Title: 
Fesztivál- és marketingigazgató, Cinephil (Izrael)
Role: 
Event: 
Distribution Case Study by Shoshi Korman
Trendek a dokumentumfilmes világban: mennyire kövessük őket?

Molnár-Szakács Hajnal

Bio: 

Hajnal Molnár-Szakács a Sundance Intézetben az intézeti támogatásokért felelős igazgató. Ő irányítja az intézet művészprogramjainak átfogó támogatási stratégiafejlesztését, és évente csaknem 4 millió dollárnyi támogatás elosztását felügyeli. Hajnal szakmai tanácsadó nemzetközi filmfesztiválokon, előadói fórumokon és alapítványoknál, aktívan részt vesz szakmai panelbeszélgetésekben, előadóként és zsüritagként is tevékenykedik. Közigazgatási alapdiplomája van az olaszországi SDA Bocconi Közigazgatási Főiskoláról, illetve külkereskedelem és német szakos mesterdiplomája a kanadai Carleton Egyetemről. Jelenlegi funkciója előtt a Sundance Institute dokumentumfilm-programjának támogatási igazgatójaként több mint 200 filmet támogatott, mint például a Csúszópálya (Rend.: Bing Liu), a Kedves kém (Maite Alberdi), a Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma (Jim LeBrecht and Nicole Newnham) és a Tűzzel írva ( Rintu Thomas és Sushmit Ghosh). A Sundance Institute előtt Hajnal az Európai Uniónál és a kanadai kormánynál dolgozott. Hajnal ezen felül közösségi és művészettel foglalkozó nonprofit szervezetekkel dolgozik Los Angelesben. Magyarul társalgási szinten beszél.

Event Date & Location: 
Title: 
Intézeti támogatásokért felelős igazgató, Sundance Intézet
Event: 
Molnár-Szakács Hajnal: Hogyan kaphatok támogatást a filmemre a Sundance-től?

Julie Nederkoorn

Bio: 

Julie Nederkoorn 2015-ben kezdett el dolgozni a Movies that Matter (MtM) alapítványnál. Jelenleg a nemzetközi támogatási program koordinátora. A Movies that Matter hisz abban, hogy a kamera hatásos eszköz a társadalmi közöny legyőzésére, ezért filmbemutatókat szervez Hollandiában és filmeket népszerűsít világszerte. Programkoordinátorként Julie irányítja a Movies that Matter ösztöndíjprogramját, illetve képzésekkel és tanácsokkal segíti az emberi jogi filmfesztiválok és hasonló események szervezését Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, Kelet-Európában és a Közel-Keleten. Öt évig koordinálta az évente Hágában megrendezett Movies that Matter Fesztivál “Aktivista” szekcióját, amely az egyik legfontosabb versenyprogram emberi jogi jogvédők számára. A nijmegeni Radboud Egyetemen kulturális antropológiából és fejlesztéstudományból szerzett alapdiplomát, majd az utrechti egyetemen konfliktuskutatásból és emberi jogokból mesterdiplomát.

Event Date & Location: 
Title: 
Koordinátor, nemzetközi támogatások, Movies that Matter
Event: 
DocLab Pitching - a projektek bemutatkozása

Szabó László

Bio: 

Szabó László 23 éves, hatéves kora óta filmes szeretne lenni. Egerben Mozgóképkúltúra és Médiaismeret szakon végezte az alapképzést, majd diploma után a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Dokumentumfilm-rendező képzésére jelentkezett – mikor felvették, megvalósult egy álma. A másik álma, hogy olyan emberekről csináljon filmet, akik nem kapnak hangot (pl., egy háromgyermekes anya hogyan él meg negyvenezer forintból?). Munkáiban egyszerű, mindennapi hősöket szeretne bemutatni, és a filmezésen keresztül segíteni nekik.

Event Date & Location: 
Title: 
Rendező
Role: 
Film Reference: 
Várakozás
Event: 
Q&A Simó Ibolyával, Kádár Hannával és Szabó Lászlóval

Kádár Hanna

Bio: 

Kádár Hanna Sára 26 éves. 2020-ban kezdte el a DOKMA mesterszakot, idéntől a szlovák VSMU tanulója, dokumentumfilm-rendező szakon. A Szuterén lakóit egy szervezet önkénteseként ismerte meg, és azóta is szívesen tölti velük a délutánjait.

Event Date & Location: 
Title: 
Rendező
Role: 
Film Reference: 
Szuterén
Event: 
Q&A Simó Ibolyával, Kádár Hannával és Szabó Lászlóval

Oldalak

Feliratkozás RSS - Vendég csatornájára