23. Verzió Fesztivál 2026. 11. 16-25.

Diák Verzió

Diák Verzió

Body

2026. november 17-18-19-20. és november 23-24-25.
Művész Mozi & CEU

A 23. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén is megrendezzük a Diák Verziót, amely keretében ingyenes vetítésekre és beszélgetésekre várjuk a középiskolásokat és tanáraikat, akik ezúttal öt dokumentumfilm blokk közül választhatnak.

Idén is lehet találkozni az alkotókkal, kérdezni a szakértőktől, valamint interaktív feladatok segítségével mélyebben is meg lehet ismerkedni az adott témákkal. A délelőtti programokra a Művész moziban és a CEU-n kerül sor.

Miről szól a Diák Verzió?

Programjaink aktuális, mindenkit érintő problémákat hoznak közel a diákokhoz. A vetített dokumentumfilmek több témát is érintenek: legyen szó klímaváltozásról, migrációs kérdésekről vagy a tinédzsereket különösen érintő, felnőtté váláshoz kapcsolódó témákról. A mozis vetítések után meghívott vendéggel beszélget a moderátor, amelyek célja, hogy a választott téma és a dokumentumfilm műfajának megismerésén túl olyan ismeretekre és gondolatokra tegyenek szert a diákok, amelyek segítségével a világ szélesebb összefüggéseit fedezhetik fel saját maguk számára.

Milyen programok lesznek idén?

Vetítés és moderált beszélgetés szakértőkkel
A Művész moziban várjuk az osztályokat / csoportokat a megadott vetítési időpontokban délelőttönként. Idén egy magyar filmet vetítünk (Ez így volt szép), a film készítőivel 40 perces közönségtalálkozó lesz a vetítés után. A többi film esetében meghívott szakértőkkel beszélgetünk.

Vetítés és vezetett csoportos feldolgozás
A CEU-n a kiválasztott/ az adott film vetítése után interaktív feladatok segítségével dolgozzuk fel a filmek témáit és üzeneteit. A program 3-4 órát vesz igénybe a filmek vetítésével együtt.

Milyen filmek lesznek idén?

Az idei filmválogatás egymástól távoli világokba vezet, szereplőit mégis ugyanazok a kérdések foglalkoztatják: hogyan találhatjuk meg a saját hangunkat, helyünket és cselekvési lehetőségeinket a minket formáló körülmények között? Nagy örömünkre a Verzió Magyar Versenyének egyik alkotása is bekerült a programba: az Ez így volt szép Pogány Induló sikerei mögé néz, és a fiatal előadó küzdelmein keresztül az addikcióról, a hírnévről és a közéleti szerepvállalásról is beszél. A Krokodil egy találékony nigériai filmeskollektíva felemelő története az önkifejezés és az alkotás felszabadító erejéről; az Egy a millióból egy Szíriából Németországba menekült lány tíz éven át követett, reménnyel teli felnövéstörténete; a Gabin pedig a családi hagyományok és a saját álmok között utat kereső francia fiú életét mutatja be. A közös blokkban vetített Egy fantasztikus gépezet halála és Boldogság azt vizsgálja, hogyan alakítják a képek, a közösségi média és a folyamatos híráradat a valóságról alkotott képünket és a világhoz fűződő viszonyunkat. A filmekről részleteket, előzeteseket, korosztályi ajánlókat a dokumentum végén gyűjtöttük össze.

Filmek

Ez így volt szép
(Ez így volt szép, rendezte: Tóth Olivér Márk, Magyarország, 2026, 84 perc, magyar nyelven)

Előzetes: https://vimeo.com/1128830772?fl=pl&fe=sh

Szirmai Marcellt, azaz Pogány Indulót, az Ez így volt szép főszereplőjét aligha kell bemutatni – különösen nem a középiskolás korosztálynak. Bár szinte mindenki ismeri, azt már jóval kevesebben látják, mi történik a színfalak mögött. A karizmatikus színpadi jelenléttel bíró vidéki kamasz húszéves korára a rap egyik legnagyobb sztárjává válik. Marci számára hamarosan lehetetlennek bizonyul összeegyeztetni a zenei karriert az iskolával és a családi élettel. Küzdelmeit őszinte, mély dalszövegekben fogalmazza meg, amelyek erősen rezonálnak kamasz rajongóival. Koncertjeire ma már tízezrek járnak, dalait pedig milliók hallgatják. A robbanásszerű sikerrel azonban megjelennek a függőségek is, amelyek testi és lelki károkat okoznak. Vajon túl erősen perzsel a reflektorfény? Túléli-e Marci mindezt? A film három éven át enged betekintést egy felemelkedő rapikon életébe a kulisszák mögött, miközben a Z generáció meghatározó portréját is megrajzolja.

Ajánlott korosztály: 14-18 év

Mozis vetítések: beszélgetés a film alkotóival, meghívott szakértőkkel

Feldolgozás: A filmhez két külön feldolgozó alkalom kapcsolódik, amelyek más-más nézőpontból közelítenek Pogány Induló történetéhez. Az első alkalom középpontjában az addikció áll: a diákokkal arról gondolkodunk, hogyan függhet össze a hirtelen jött siker, a folyamatos teljesítménykényszer és a reflektorfénnyel járó nyomás a szerhasználattal, hol húzódik a határ a kipróbálás és a függőség között, valamint milyen megküzdési lehetőségek és támogató kapcsolatok segíthetnek egy ilyen helyzetben.

A második alkalommal Pogány Induló közéleti szerepvállalását vizsgáljuk: milyen hatással lehet egy népszerű előadó a fiatal közönségére, elválasztható-e egymástól a művész, a dalszövegei és a nyilvános megszólalásai, illetve jár-e felelősséggel az ismertség és a véleményformáló szerep.

Vetítések:
November 18. szerda, 10.30 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről a film alkotóival (40 perc)
November 19. csütörtök, 9.00 - CEU - vetítés után feldolgozás (max. 120 perc)
November 23. hétfő, 8.00 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről a film alkotóival (40 perc)
November 23. hétfő, 9.00 - CEU - vetítés után feldolgozás (max. 120 perc)
November 24. kedd, 8.00 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről a film alkotóival (40 perc)

///////////////////////////////

Krokodil
(Crocodile, rendezte: The Critics, Pietra Brettkelly, Új-Zéland, Nigéria, 2026, 100 perc, angol, joruba és hausza nyelven magyar felirattal)

Előzetes: https://youtu.be/9cVia6D0yjQ?si=nTTetK5JJQ1GyO6S

Mi kell egy látványos sci-fihez? A nigériai The Critics fiatal filmes csapatának elég hozzá néhány egyszerű eszköz, egy kézzel összevarrt green screen, a környékbeli gyerekekből verbuvált szereplőgárda és rengeteg képzelőerő. Munkáik még J.J.Abrams, a Star Wars rendezőjének figyelmét is felkeltették. Saját falujukat forgatási helyszínné, a hétköznapokat pedig vad és varázslatos álomvilágokká alakítják. Számukra a filmkészítés egyszerre játék, öröm, menedék és ablak a külvilágra – sőt, olyan ajtó, amely valóban új lehetőségeket nyithat meg előttük. A Krokodil a kamera előtt és mögött is követi a csapatot: megmutatja politikai érdeklődésüket, szenvedélyes vitáikat, kétségeiket és konfliktusaikat, valamint azt, hogyan válnak lelkes amatőrökből egyre tudatosabb alkotókká. Energikus és felemelő felnövéstörténet a közösségről, az önkifejezésről és a mozgókép felszabadító erejéről.

Ajánlott korosztály: 14-18 év

Mozis vetítések: beszélgetés a filmről a moderátorral

Feldolgozás: A Krokodil feldolgozása során közösen fedezzük fel, hogyan épül fel egy filmes narratíva, mitől működik a dramaturgia, hogyan születnek emlékezetes karakterek, és milyen alkotói döntések alakítják azt, amit végül a vásznon látunk. A filmkészítés sajátosságain keresztül a diákok nemcsak tudatosabb nézőkké válhatnak, hanem saját történeteik elmeséléséhez is inspirációt kaphatnak. A programra egy már összeszokott osztályközösség jelentkezését várjuk.

Vetítések:
November 19. csütörtök, 10.30 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről meghívott szakértővel (40 perc)
November 25. szerda, 9.00 - CEU - vetítés után feldolgozás (max. 120 perc)

///////////////////////////////

Egy a millióból
(One in a Million, rendezte: Jack MacInnes, Itab Azzam, Egyesült Királyság, USA, Németország, 2026, 100 perc, angol, arab és német nyelven magyar felirattal)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=4x6NGC6aGHo

A tíz éven át forgatott Egy a millióból egyetlen élet történetén keresztül beszél családról, menekülésről és újrakezdésről. Nem fordítja el a tekintetét a menekült családok gyermekeit érő nehézségektől és kulturális akadályoktól, mégis tele van élettel, reménnyel és álmokkal – akárcsak a felejthetetlen Isra’a. Isra’a családjával a szíriai háború elől menekül Aleppóból Németországba. Új környezetében, távol a hazájától nő fel: az életvidám, családjához mélyen kötődő kislányból lassan fiatal nő lesz, miközben keresi a helyét két kultúra között.

Ajánlott korosztály: 14-18 év

Mozis vetítések: beszélgetés a filmről meghívott szakértőkkel

Feldolgozás: Mit jelent a menekülés akkor, ha nemcsak az indulás pillanatát, hanem az utána következő tíz évet is láthatjuk? Az Egy a millióból hosszú időn át követi Isra’a és családja életét, így a migráció teljes folyamatát lépésről lépésre ismerhetjük meg: az otthon kényszerű elhagyásától és a megérkezéstől az új élet kialakításán át a beilleszkedésig. A feldolgozás során arról gondolkodunk, hogyan mutatja meg a film mindezt egyetlen család személyes történetén keresztül, és hogyan változik közben az otthonhoz, a családhoz, az identitáshoz és a valahová tartozáshoz fűződő viszony. A programra egy már összeszokott osztályközösség jelentkezését várjuk.

Vetítések:
November 19. csütörtök, 8.00 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről meghívott szakértővel (40 perc)
November 20. péntek, 9.00 - CEU - vetítés után feldolgozás (max. 120 perc)
November 24. kedd, 8.00 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről meghívott szakértővel (40 perc)

///////////////////////////////

Gabin
(Gabin, rendezte: Maxence Voiseux, Franciaország, 2026, 105 perc, francia nyelven magyar felirattal)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=_4XmhCbavrs

Mi történik, ha a család már kijelölte az utadat, de te egészen másról álmodsz? Az észak-franciaországi Jourdel család legfiatalabb tagjára, Gabinre apja hentesüzletének átvétele vár. A fiú azonban saját terveket sző: versenyre készítene fel egy tehenet, kutyatenyésztő lenne, és szeretné megmenteni édesanyja gazdaságát az anyagi összeomlástól. A tíz éven át forgatott Gabin nyolcéves korától tizennyolc éves koráig követi főszereplőjét. Érzékeny felnövéstörténet a család iránti hűségről, a vidéki élet kihívásairól és arról, milyen nehéz megtalálni a saját utunkat, amikor a hagyományok és mások elvárásai is erősen kötnek bennünket.

Ajánlott korosztály: 14-18 év

Mozis vetítések: beszélgetés a filmről a moderátorokkal

Feldolgozás: -

Vetítések:
November 17. kedd, 8.30 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről (40 perc)
November 25. szerda, 8.30 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről (40 perc)

///////////////////////////////

Egy fantasztikus gépezet halála / Boldogság

Egy fantasztikus gépezet halála
(Death of a Fantastic Machine, rendezte: Alex Danielson, Maximilien van Aertryck, Svédország, 2025, 17 perc, svéd nyelven magyar felirattal)

Előzetes: -

Boldogság
(Happiness, rendezte: Firat Yücel, Hollandia, Törökország, 2025, 18 perc, angolul magyar felirattal)

Előzetes: https://vimeo.com/1078099362?fl=pl&fe=sh

Mi történik velünk, amikor a világot egyre inkább képernyőkön keresztül érzékeljük? Mennyire hihetünk annak, amit látunk, és hogyan hat ránk a közösségi médiából áradó képek, videók és hírek végtelen folyama? Az Egy fantasztikus gépezet halála az első fényképektől az okostelefonok és virális videók világáig követi végig, hogyan alakítják – és olykor torzítják vagy manipulálják – a képek a valóságról alkotott képünket. A Boldogság személyesebb nézőpontból közelít: azt mutatja meg, milyen lelki terhet jelenthet a képernyőkön keresztül folyamatosan szembesülni a világ szenvedésével, miközben egyre erősebbé válik bennünk a vágy, hogy tegyünk is valamit ellene. A két, összesen 35 perces rövidfilm egymást kiegészítve teremt lehetőséget arra, hogy a diákok a médiatudatosságról, az igazság és a manipuláció kérdéséről, a digitális túlterheltségről, valamint az egyéni és közös cselekvés lehetőségeiről gondolkodjanak. A filmeket egy blokkban vetítjük, majd közösen dolgozzuk fel.

Ajánlott korosztály: 14-18 év

Mozis vetítések: beszélgetés a filmről a moderátorokkal

Feldolgozás: -

Vetítések:
November 18. szerda, 8.30 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről (60 perc)
November 20. péntek, 8.30 - Művész mozi - vetítés után beszélgetés a filmről (60 perc)

///////////////////////////////

Jelentkezési határidő

2026. november 6.

A jelentkezés folyamatos és a moziszékeket jelentkezési sorrendben töltjük fel, emailben jelzünk vissza ezzel kapcsolatban.

Iskolai csoportok jelentkezését a regisztrációs linken várjuk!

További információ

Kövér Zsuzsa, diak@verzio.org