Vendég

László Sára

Bio: 

László Sára a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott filmrendezőként, valamint egy egyéves produceri tréninget is elvégzett a párizsi ESRA filmiskolában. A Campfilm produkciós cégnek társalapítója volt 2007-ben, azóta producerként dolgozik. A Campfilm produkciói társadalmi ügyekkel foglakoznak, miközben nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi filmnyelvi megoldásokra. Filmjeik hazai és nemzetközi fesztiválokon is sikerrel szerepelnek. László Sára az Eurodoc, a Nipkow Programme, az EAVE és a DokIncubator alumnája, 2019-ben támogatást nyert a Sundance Intézettől. 2018-ban szerzett DLA fokozatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Event Date & Location: 
Title: 
Producer
Role: 
Event: 
Nézzünk a jövőbe: a pandémia alatt tanult új stratégiák

Elena Subirá

Bio: 

Elena Subirà i Roca 18 éve tagja a Parallel 40 csapatnak, ahol a nemzetközi kapcsolatokért és az adománygyűjtésért felel. A DocsBarcelona projekt teljes egészét ő vezeti, amely 3 különböző város (Barcelona, Medellín, Valparaíso) nemzetközi dokumentumfilm fesztiválját és filmpiacát fogja össze. A DocsBarcelona fontos márkanév a forgalmazásban, Spanyolország szerte több mint 70 vetítés és online platform több mint 100 filmjét felvonultató hálózat. Miközben a DocsBarcelona Iskola a DoscBarcelona Campuson képzési programokra összpontosít, addig a DocsBarcelon Oktatás a fiatal nézők edukálását tűzi ki céljául. Elena tagja az európai Filmakadémiának, testületi tagja a Catalunya Filmfesztiválok Szervezetének és elnöke a „Pantalla” Filmfesztiválok Spanyol Szövetségének is. Jelenleg a Ramon Llull Egyetem PROA-Blanquerna audiovizuális gyártásvezetés MA képzésén is oktat.

Event Date & Location: 
Title: 
Intézeti kapcsolatok és fundraising, DocsBarcelona
Role: 
Event: 
Trendek a dokumentumfilmes világban: mennyire kövessük őket?

Ugrin Julianna

Bio: 

Julianna Ugrin graduated from university in 2005, after which she began working in film at Flora Film International. In 2009 she was selected to the EURODOC producer’s workshop. Since March 2009 she has worked at Havas Films as a producer and production manager. She established Éclipse Film, an independent film production company in 2011, and has developed projects at various international workshops and pitching forums. Films she produced were screened, nominated and awarded at festivals like Sundance, IDFA, DOK Leipzig, or Sarajevo IFF. Since 2013 she has taught at the University of Theatre and Film Arts in documentary MA studies, where she is also a DLA student. Ugrin is part of Emerging Producers 2014, and is an EAVE graduate. She is organizer of DunaDOCK Master Class & Pitching series, and a member of the Hungarian Film Academy and of EDN.

Event Date & Location: 
Title: 
Producer
Role: 
Event: 
Nézzünk a jövőbe: a pandémia alatt tanult új stratégiák

Ivana Formanová

Bio: 

Ivana Formanová 2013 óta foglalkozik filmfesztiválok, kiállítások és kulturális események szervezésével Csehországban és külföldön egyaránt. 2015 óta az Academia Film Olomouc (AFO) nemzetközi tudományos film fesztivál 4Sceience elnevezésű szakmai szekcióját vezeti. Jelenleg a dokumentumfilmek alternatív terjesztési projektje, a KineDok menedzsere, amely a prágai székhelyű Dokumentumfilm Intézet egyik tevékenységi köre.

Event Date & Location: 
Title: 
KineDok menedzser (Csehország)
Role: 

Anita Rehoff Larsen

Bio: 

Anita Rehoff Larsen norvég producer, 2010 óta dolgozik együtt norvég és nemzetközi rendezőkkel. Tone Grøttjord-Glenne-nel közösen tulajdonolják a Sant & Usant produkciós céget. Támogatott filmjeik között Anita számos díjnyertes filmnek volt a producere, és Oscar-díjra is jelölték. Filmes tanulmányait az Egyesült Királyságban végezte, nemzetközi producerré az Európai Tanács a doktorjelöltekért és a fiatal kutatókért (EURODOC) segítségével válhatott. Producerként legújabb filmje a Corinne van der Borch és Tone Grøttjord-Glenne rendezte Sisters on Track, amelyet a CPH:DOX és Tribeca fesztiválokon mutattak be 2021-ben, és amely a Netflixen került a szélesebb nyilvánosság elé. Valamint producere volt a Victor Kossakovsky rendezésében készült, 2020-ban a Berlinálén bemutatott és Oscar-díjra felterjesztett Gunda című filmnek, amely 40 országban került filmszínházi forgalmazásra. A produkciós cég idén Tone Grøttjord-Glenne rendező Minden, ami én vagyok című munkájával vesz részt a Verzió Filmfesztivál nemzetközi versenyében.

Event Date & Location: 
Title: 
Producer
Role: 
Film Reference: 
Minden, ami én vagyok
Event: 
Alakítsunk ki új szövetségeket: az USA és Európa közötti együttműködés

Marc Smolowitz

Bio: 

Marc Smolowitz rendező, producer és gyártásvezető, három évtizedes filmes és média üzleti tapasztalattal a háta mögött már több mint 50 sikeres független film alkotásában vett részt különböző minőségében a szórakoztató iparban. A számos elért érdemei között szerepel filmjeinek megjelenése az olyan neves fesztiválokon, mint Sundance, Berlin, Velence, Tribeca, Chicago, Palm Springs, SF FILM, AFI Docs, IDFA, DOC NYC, CPH: DOX, Tokyo, Melbourne, Viennale, Krakkó, Jeruzsálem, és még sok más. 13th Gen néven alapított filmes vállalata széles körben dolgozik együtt független filmes partnereivel, hogy a változatos képet mutató filmeket és filmkészítők munkáit pénzügyi, produkciós, utómunkálati, marketing, eladási és forgalmazási háttérrel biztosítsa. 2016-ban elnyerte a rangos Gotham ösztöndíjat, hogy részt vegyen a Cannes-i Filmfesztivál Produceri Hálózatában és a Cannes-i Filmvásáron.

Event Date & Location: 
Title: 
Rendező, producer
Role: 
Event: 
Alakítsunk ki új szövetségeket: az USA és Európa közötti együttműködés

Andreas Rocksén

Bio: 

Andreas Rocksén producer, rendező és oknyomozó újságíró. 2008 óta vesz részt az Arica kontra Boliden projektben. A Laika Film & Television filmes vállalat alapítója. Filmjeit nemrégiben Cannes-ban, Velencében, az IDFA-n, a Sundance-en és Torontóban mutatták be, két filmjét pedig, amelyeknek producere illetve társproducere volt, Oscar díjra jelölték.

Event Date & Location: 
Title: 
Producer
Role: 
Film Reference: 
Arica
Event: 
Trendek a dokumentumfilmes világban: mennyire kövessük őket?
Q&A Andreas Rocksénnel és Simon Gergellyel

Christine Camdessus

Bio: 

Christine vállalati jogászként és filmfinanszírozási szakértőként dolgozott, majd 2001-ben megalapította saját produkciós cégét, ALEGRIA PRODUCTIONS néven. Eddig több mint 60, világszerte forgalmazott kreatív dokumentumfilmet gyártott, például: Pakistan Zindabad; The Vatican's Lost War?; Five Broken Cameras (rendezte: Emad Burnat és Guy Davidi; Sundance 2012 Legjobb rendezés, Oscar-jelölés 2013, Nemzetközi Emmy-díj 2013); Divided Korea; The Wonderful Kingdom of Papa Alaev; Erdogan, the Making of a Sultan; One Day in Tehran és Forman versus Forman (Cannes Classics, 2019 május). Christine a berlini NIPKOW zsűri elnöke; 2014 és 2018 között a francia televíziós producerek szakszervezete, az USPA alelnöke, 2018 júniusa óta a FIPADOC ügyvezetője és művészeti igazgatója.

Event Date & Location: 
Title: 
Ügyvezető és művészeti igazgató, FIPADOC (Franciaország)
Event: 
Masterclass with Christine Camdessus: How to Make your Festival Plan
DocLab Pitching - a projektek bemutatkozása

Leena Pasanen

Bio: 

Leena Pasanen a nyomtatott sajtóban kezdte a karrierjét újságíróként, majd 1993-ban csatlakozott a YLE finn műsorszolgáltató társasághoz, ahol riporterként, politikai kommentátorként, televíziós bemondóként, illetve a YLE TV1 csatorna dokumentumfilmes részlegének vezetőjeként dolgozott. 2000-ben a YLE Teema programigazgatója lett, és a kulturális, tájékoztató és fikciós műsorokért felelt. 2005 novemberétől az Európai Dokumentumfilm Hálózat (European Documentary Network, EDN) igazgatójaként dolgozott. 2011 és 2014 között a budapesti Finn Intézetet vezette, valamint kulturális attaséként szolgált a Finn Nagykövetségen. 2015 és 2019 között Lipcsében dolgozott a DOK Leipzig filmfesztivál fesztiváligazgatójaként. 2020 januárjától a bolognai Biografilm Fesztivál igazgatója. Rendszeresen vesz részt szakértőként, tutorként és oktatóként különböző szakmai szervezetek (EDN, Discovery Campus, EURODOC és Television Business School) oktatási programjain. Board memberként szolgált az IDFA Forumon, számos fesztiválon zsűrizett, köztük a Sundance-en és az IDFÁ-n.

Event Date & Location: 
Title: 
Fesztiváligazgató, Biografilm Fesztivál (Olaszország)
Event: 
Masterclass with Leena Pasanen: Making your Trailer, Logline and Synopsis Stand Out

Stefano Tealdi

Bio: 

Stefano 1985-ben alapította meg a Stefilmet Torinóban, Olaszországban, ahol játékfilmeket, dokumentumfilmeket és sorozatokat fejleszt, illetve producerként és rendezőként is dolgozik. Legutóbbi filmjei: Exemplary Behaviour (Dok Leipzig Arany Galamb, Fipresci-díj és Vallásközi Díj, 2019); My Home, in Libya (Locarno 2018); The Strange Sound of Happiness (DOKLeipzig 2017 Next Masters, különdíj); Char, No Man’s Island (Berlinale Forum 2013). A következő helyeken tanít és mentorál rendszeresen: Biennale Cinema & VR College Venice, Cannes Film Market, Documentary Campus, La Fabrique - Les Cinemas du Monde, Films de 3 Continents – Produire au Sud, New Chinese Film Talents, Ouaga Film Lab, Scuola Holden, TFL-Torino Film Lab, ZagrebDox Pro, ZELIG Film School/ESoDoc.

Event Date & Location: 
Title: 
Rendező és producer, Stefilm (Olaszország)
Event: 
DocLab Pitching - a projektek bemutatkozása

Oldalak

Feliratkozás RSS - Vendég csatornájára