A szeretet nem csak egy narancs
A 90-es évek elején tömegével hagyták el a nők Moldovát, hogy gondoskodhassanak családjukról. Mivel nem tudtak hazalátogatni, különös módon tartották a kapcsolatot szeretteikkel: hatalmas kartondobozokat küldözgettek nekik, tele olyan ajándékokkal és ételekkel, amelyekről Moldovában akkoriban csak álmodozni lehetett. Gyerekeik cserébe videófelvételeket küldtek nekik. Ezek a cserék számos családban rituálévá alakultak. A videókamerák és az ajándékok lehetővé tették anyák és gyermekeik számára, hogy a távolság ellenére bepillanthassanak egymás életébe. Otilia Babara ezeknek a személyes archívumoknak a segítségével mutatja be a családi kapcsolatok törékenységét anyák és lányaik egy olyan generációjánál, akiknek a túlélés érdekében el kellett válniuk egymástól. Egyúttal helyzetképet fest egy volt szocialista országról, amely a történelem válaszútján rekedt. Egy olyan országról, ahol akaratlanul is a nők lettek azok, akik átléptek a szocializmusból a kapitalizmusba.
Otilia Babara moldovai dokumentumfilm-rendező, jelenleg Brüsszelben él. A Docnomads európai mesterprogramon (Belgium, Magyarország, Portugália) szerzett dokumentumfilmes diplomát, a Berlinale Talents 2013-as ösztöndíjasa. Rendezőként és producerként jegyzett rövidfilmjei az Irene (2015), amelyet több nemzetközi filmfesztivál programjába beválogattak, valamint a Women on Canvas (2009), amely díjat nyert az Astra Filmfesztiválon és a Cronograf Filmfesztiválon. Vonzza az, amit az emberek általában nem vesznek észre. Filmjei feltárják az apró részletekben rejlő mély sebeket, és lenyűgözik őt a nők el nem mondott történetei.
