Egyesült Királyság

Carol Dysinger Camp Victory, Afghanistan című egész estés dokumentumfilmjéről ismert, amelyet 2010-ben mutattak be az SXSW versenyében, játszották a Museum of Modern Art (MOMA) Doc Fortnight műsorában és a Human Rights Watch Filmfesztiválon. Első rendezése előtt Dysinger számos dokumentumfilm és játékfilm vágója volt. Los Angelesben forgatókönyvíróként dolgozott, és több forgatókönyv társszerzője volt a Paramountnál, a Twentieth Century Foxnál és a Sam Goldwyn Productionsnél. Guggenheim ösztöndíjat kapott; jelenleg egy félig önéletrajzi filmen dolgozik, amely háborús tapasztalatait örökíti meg.

Naziha Arebi líbiai/brit művész és filmrendező, aki a forradalom idején tért vissza Líbiába. Naziha a művészet és az aktivizmus határmezsgyéjén dolgozik, társalapítója a HuNa filmes kollektívának. Első egész estés filmje, a Freedom Fields mellett jelenleg egy dokumentumfilmet rendez After a Revolution címmel és egy játékfilmen is dolgozik. Naziha a Hot Docs Blue Ice és a Sundance Lab ösztöndíjasa, a WEF Global Shapers közösség és a Lumiere d'Afrique kollektíva tagja. Műalkotásai nyomtatásban is megjelentek és a világ számos pontján kiállították őket.

Deeyah Khan Emmy- és Peabody-díjas dokumentumfilm-rendező. 2016-ban ő lett az UNESCO első jószolgálati nagykövete a művészi szabadságért és kreativitásért. Banaz: A Love Story (2012) című dokumentumfilmje egy fiatal, Nagy-Britanniában élő kurd nő történetét beszéli el, aki úgynevezett becsületbeli gyilkosság áldozata lett. Khan második, Jihad című filmjéhez két éven át forgatott radikális iszlamisták, elítélt terroristák és korábbi dzsihadisták között. Khan több nagysikerű zenei albumot is készített, ilyen például a Listen to the Banned; ehhez olyan zenészeket hozott össze szerte a világról, akik üldöztetést, cenzúrát vagy bebörtönzést éltek meg.

Deeyah Khan Emmy- és Peabody-díjas dokumentumfilm-rendező. 2016-ban ő lett az UNESCO első jószolgálati nagykövete a művészi szabadságért és kreativitásért. Banaz: A Love Story (2012) című dokumentumfilmje egy fiatal, Nagy-Britanniában élő kurd nő történetét beszéli el, aki úgynevezett becsületbeli gyilkosság áldozata lett. Khan második, Jihad című filmjéhez két éven át forgatott radikális iszlamisták, elítélt terroristák és korábbi dzsihadisták között. Khan több nagysikerű zenei albumot is készített, ilyen például a Listen to the Banned; ehhez olyan zenészeket hozott össze szerte a világról, akik üldöztetést, cenzúrát vagy bebörtönzést éltek meg.

Peiman Zekavat Londonban élő rendező és operatőr. Mind fikciós, mind megfigyelésen alapuló dokumentumfilmjei társadalmi és humanitárius témákra koncentrálnak. 2016-ban felvett és rendezett egy dokumentumfilm-sorozatot a környezeti károkozásról az Amazonasi esőerdőben. 2018-ban a Canon UK felkérte egy dokumentumfilm-sorozat forgatására a világ első női expedíciójáról az Amazonashoz.

Stephen Loveridge Londonban alkotó digitális művész és filmrendező. A MATANGI / MAYA / M.I.A. az első egészestés dokumentumfilmje.

Miranda Pennell eredetileg kortárs tánccal foglalkozott, majd filmezett, később vizuális antropológiát tanult. Filmes és videós munkáit, melyek a közös előadás különböző formáit tárják fel, széles körűen vetítették nemzetközi fesztiválokon és galériákban. Újabb mozgóképei archív anyagokat használnak kiindulópontként, és a gyarmatosítás képeire reflektálnak. A Why Colonel Bunny Was Killed (2010) a legjobb külföldi film díját kapta a 2011-es torontói Images Festivalon és a ghenti Courtisane Festivalon. Egészestés hosszúságú filmje, The Host (2015), amely az Anglo-Iranian Oil Company (ma BP) archívumából származó anyagot dolgozza fel, 2017-ben Pamplonában elnyerte a legjobb filmnek járó Punto de Vista díjat. Kortárs táncosként, szabadúszó reklámfilm rendezőként és kurátorként is működik, mellette írással foglalkozik. https://mirandapennell.com/