Ifjúság (tavasz)

Qingchun (Chun)
Munka/Álom/Munka
gyerekek és fiatalok
Ázsia
munkások

Zhili , Shanghajtól 150 km-re. Ebbe a textiliparáról ismert városba a Jangce folyó átszelte vidék minden részéből érkeznek fiatal munkások. Húszas éveik elején járnak, közös hálótermekben alszanak és a folyosón étkeznek. Fáradhatatlanul dolgoznak, hogy egy nap gyereket vállalhassanak, házat vehessenek vagy saját műhelyt nyithassanak. Barátságok és szerelmek alakulnak és szűnnek meg közöttük az évszakoktól, csődbe menéstől és családi nyomástól függően.

Galéria 
Wang Bing

WANG Bing Hszianban született 1967-ben. A Lu Csun Képzőművészeti Akadémián fényképészetet, a Pekingi Filmakadémián filmművészetet tanult. 1999-ben kezdett független filmesként dolgozni. Első rendezése a Tiexi District: West of the Tracks, egy kilenc órás dokumentumfilm, amely három részből áll: Rust, Remnants és Rails. Egész estés dokumentumfilmjei mellett készített videóinstallációkat (Crude Oil) és játékfilmeket (Brutality Factory, The Ditch), továbbá fotósként is dolgozik. A kritikusok által nagyra tartott és nemzetközileg elismert kínai művésznek és filmrendezőnek több életmű-válogatást rendeztek jelentős múzeumokban, például a párizsi Pompidou Központban, a belga Cinémathèque Royale-ban, a Filmoteca Españolában és a Reina Sofía Múzeumban. 2012-ben A három nővér című filmje, amely három kislányról szól egy kis hegyi faluban, a legjobb film díját nyerte el a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójában. Szintén a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, versenyen kívül, 2013-ban a 'Til Madness Do Us Part című filmjét és nyerte el 2016-ban a legjobb forgatókönyv díját az Orizzonti szekcióban a Bitter Money. 2018-ban egy újabb kilenc órás filmje, a Dead Souls, amely a jobboldal-ellenes mozgalom túlélőivel és a munkatáborok lakóival való találkozásaiból született, először a Cannes-i Filmfesztivál speciális vetítésén volt látható. 2023-ban az Ifjúság (tavasz) című filmjét, amely egy kínai kisváros fiatal munkásait követi nyomon, meghívták a Cannes-i Filmfesztivál versenyfilmjei közé. Ugyanebben az évben WANG Hszilin kínai zeneszerzőről, zenészről és karmesterről készült különleges, színházban készült portréfilmje, a Man In Black, amelynek operatőre Caroline Champetier volt, speciális vetítésen volt látható a Cannes-i Filmfesztiválon.

Vetítések 
november 26., vasárnap 14:30
Corvin - Jávor
Franciaország, Luxembourg, Hollandia
2023
212min
kínai
 
Magyar premier
Director 
Wang Bing
Producer 
Vincent Wang
Vágó 
Dominique Auvray
Emmanuel Soland
Operatőr 
Ding Bihan
Liu Xianhui
Shan Xiaohui
Song Yang
Wang Bing
Yoshitaka Maeda
Forgalmazó 
Pyramide Films Alberto Alvarez Aguilera alberto@pyramidefilms.com
Festivals and Awards 
Arany Szem és Arany Pálma jelölés a 2023-as cannes-i fesztiválon