Ugrin Julianna a filmszakmában 2008-ban kezdett el dolgozni a Flóra Film Internationalben Kocsis Tiborral, mint producer asszisztens és nemzetközi projekt felelős. 2009–ben végezte el az EURODOC-ot, amely egy dokumentumfilmes produceri képzés és fejlesztő workshop. 2009-ben kezdett el a Havas Films-ben dolgozni, mint producer. 2011-ben társszervezője volt az EURODOC első fordulójának Budapesten. Ugyanebben az évben kezdett el dolgozni Kenyeres Bálint Tegnap című nagyjátékfilm-tervén, amellyel a Cannes-i filmfesztivál Atelier programjában is részt vettek. 2011-ben megalapította saját filmgyártó cégét, az Éclipse Filmet. Filmterveivel számos nemzetközi vásáron és pitching fórumon részt vett, és a kész filmek olyan fesztiválokon szerepeltek vagy nyertek díjakat, mint például a Sundance, az IDFA, Locarno, a Sarajevo IFF, a DOK Leipzig vagy a HotDocs. Filmjei olyan díjakat nyertek el, mint a Magyar Filmkritikusok díja, a Magyar Filmdíj, a FIPRESCI díj, számos alkalommal a legjobb dokumentumfilmnek járó díj, és az Egy nő fogságbant 2018-ban az Európai Filmdíjra is jelölték. 2012 óta a DunaDOCK dokumentumfilmes programsorozat főszervezője. 2014 és 2016 között a Café Filmben is dolgozott producerként. 2015-ben elvégezte az EAVE produceri képzést. 2016 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA hallgatója. 2019-ben a Cannes Filmfesztivál Producers on the Move szekciójába válogatták, hogy Magyarországot képviselje. A Magyar Filmakadémia, a MADOKE, a DAE és az EFA tagja.
Ugrin Julianna
Bio:
Event Date & Location:
Title:
Rendező
Role:
Film Reference:
A döntés
Event:
A döntés
Mitől lesz sikeres egy magyar film európai szinten?