Jelentkezz a 8. Verzió DocLab nemzetközi workshopra!

8. VERZIÓ DOCLAB 

DOKUMENTUMFILMES TÖRTÉNETFEJLESZTŐ ÉS VÁGÓ WORKSHOP

Jelentkezz a Verzió DocLab nemzetközi dokumentumfilmes történetfejlesztő és vágó workshopjára!

A 8. Verzió DocLab egy intenzív, ötnapos vágóműhely rendezőknek és vágóknak, amelyet a 20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül tartunk Budapesten, 2023. november 21-25. között, fókuszban a történetfejlesztéssel és a vágással. A résztvevők nemzetközi mentorok útmutatásával dolgozhatnak dokumentumfilmes projektjük cselekményén, és a workshop végén egy fesztiválkurátorokból, forgalmazókból és producerekből álló közönségnek mutathatják be az újonnan vágott fesztiválelőzetesüket vagy filmjelenetüket.

A workshop célja, hogy segítse az alkotókat a projektetekben rejlő művészi és filmes potenciál elérésében. A DocLab felerősíti a résztvevők egyéni hangjait, akik vizuális történetmesélőkként nyomot hagyhatnak a szakmában. Ragadd meg a történeted lényegét!

A műhely a dokumentumfilm-készítés iránt érdeklődő kezdő és gyakorló filmesek számára egyaránt lehetőséget nyújt, mindenféle tapasztalatot és hátteret szívesen látunk. Középhosszú vagy egész estés filmnek tervezett, gyártási fázisban lévő projektekkel lehet pályázni. Olyan projekteket várunk, amelyek 50-80%-ban készen vannak, már rendelkeznek forgatott anyaggal, de az is elfogadható, ha a forgatás még mindig tart. 

Egy rendezőkből, forgatókönyvírókból, vágókból és fesztiválszervezőkből álló nemzetközi csapat segíti a hat kiválasztott projektet a letisztultabbb dramaturgiai szerkezet kidolgozásában. A workshop célja, hogy olyan kiváló mentorok irányításával, mint Lemhényi Réka (HU), Kis Anna (HU), Michael Seeber (A) és Tue Steen Müller (DK), meghatározzák, fejlesszék és megerősítsék a filmtervek kulcsfontosságú narratív elemeit. A Verzió DocLab keretében a résztvevők egy kiválasztott jeleneten dolgoznak kiváló mentoraink segítségével. Az intenzív, ötnapos program során csoportokban és egyénenként is folyik a munka, valamint a személyre szabott mentorálás is biztosított. A workshop végén egy nyilvános esemény keretében forgalmazóknak és fesztiválkurátoroknak kerülnek bemutatásra az egyes projektek. Ennek eredményeképpen nem csupán szakmai útmutatást kapnak a résztvevők a közelgő utómunkákhoz, de pitchingben is tapasztalatot szereznek, amit később támogatások keresésekor és a projekt további fejlesztésénél is kamatoztathatnak. Más filmfesztiválokkal együttműködve a Verzió néhány kiválasztott projektnek lehetőséget kínál, hogy további nemzetközi szakmai programokon vehessenek részt.

A workshopon való részvétel ingyenes, és a fesztivál teljes időtartartamára akkreditációt biztosít.

A Doc Around Europe fesztiválhálózatban részt vevő országokból érkező 1-1 résztvevő számára utazási és szállásköltség-térítést biztosítunk (Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Macedónia, Koszovó, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Albánia, Németország, Dél-Tirol, Ausztria, Luxemburg, Svájc, Spanyolország, Franciaország, Magyarország).

Kik jelentkezhetnek?

  • Dokumentumfilmesek, kreatív szakemberek, akik elkötelezettek a társadalmi, politikai és emberi jogi kérdések iránt. 
  • Max. 2 résztvevő projektenként. Egyiküknek rendelkeznie kell a szükséges vágási készségekkel. A rendezők is lehetnek projektjeik vágói. 

A jelentkezéshez küldd el a következőket: 

  • link az egy-két válogatott jelenethez vagy trailerhez, amin dolgozni szeretnél workshopon (angol felirattal, maximum 20 percben
  • a jelentkezők életrajza (egyenként maximum 300 szóban), illetve elérhetőségeik
  • a jelentkezők nagy felbontású portréfotója
  • link a rendező korábbi filmjeihez, ha vannak
  • három nagy felbontású jelenetkép
  • rövid, maximum 150 szavas szinopszis
  • a film treatmentje, ha már van
  • partnerek, producerek és a vállalkozás rövid bemutatása, ha vannak, illetve elérhetőségük

A jelentezést a következő linken keresztül küldhetitek el:

Határidő: 2023. szeptember 13.

Ha kérdésed van, írj az industry@verzio.org e-mail címre!


Mentorok:

LEMHÉNYI RÉKA
Vágó (Magyarország)

Réka több mint két évtizedes filmes és televíziós tapasztalattal rendelkező vágó. Olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint az Oscar-díjas Szabó István vagy Jerzy Skolimowski. Munkájáért számos elismerést kapott, többek között a Legjobb magyar vágó díját, a Kritikusok díját vagy lengyel filmakadémia díját. Mesterdiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte, emellett a Pannon Egyetem Színháztudományi Karán színháztudomány szakon diplomázott. Oktatóként és mentorként 2015 óta dolgozik, többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Freeszfén, a Sapientia Filmművészeti Egyetemen Kolozsváron és a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Nemzetközi zsűrik zsűritagja és nemzetközi dokumentumfilmes workshopok válogató bizottságának tagja volt.

KIS ANNA
Rendező, vágó (Magyarország)

Kis Anna 2002-ben kezdte filmes pályafutását. Egy évtizednyi tanári, fordítói és újságírói munka, valamint az ELTE reneszánsz és barokk angol irodalom szakán végzett doktori képzés után a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett rendezői és filmvágói diplomát. Gothár Péter és Enyedi Ildikó tanítványa volt. Azóta rövidfilmek (pl.: Enyedi Ildikó: Első szerelem), dokumentumfilmek és televíziós koncertműsorok szerkesztőjeként és forgatókönyvírójaként tevékenykedik. Rendezett rövidfilmeket és megfigyelő dokumentumfilmeket, amelyek többször nyerték el a legjobb dokumentumfilm díját magyar fesztiválokon (Házi Paradicsom, Csak családról ne). A közelmúltban Somogyvári Gergő Fairy Garden című filmjében mint story editor tevékenykedett, saját nagyjátékfilmjét forgatta Practices in Harmony munkacímmel, Földes András 80 dühös újságíró című filmjének társrendezője és vágója, valamint Groó Diana személyes dokumentumfilmjének vágója volt.

MICHAEL SEEBER
Rendező, forgatókönyvíró, dramaturg, producer (Ausztria)

Michael Seeber 1990 óta több mint 45 dokumentumfilmnek, televíziós dokumentumfilm-sorozatnak és egész estés filmnek volt a producere, köztük olyan, nemzetközi sikereket elért és magasrangú díjakkal kitüntetett filmeknek, mint a Luna Papa (Bakhtiar Khoudojnazarov), Bella Martha (Sandra Nettelbeck), A Velence-szindróma (Andreas Pichler), Hétköznapi forradalom (Riahi testvérek) és A jó amerikai (r.: Friedrich Moser, gyártásvezető: Oliver Stone). Több dokumentumfilmhez forgatókönyvet is írt, valamint több televíziós dokumentumfilmet rendezett. 2009 és 2020 között oktatóként és tanácsadóként dolgozott az Európai MEDIA szövegkönyv-fejlesztési programjának keretében. 2018 óta rendezőként és íróként saját munkáira összpontosít. Díjai: Theodor Koerner Irodalmi Díj (1987), a Legjobb dokumentumfilmnek járó osztrák filmdíj (2013).

TUE STEEN MÜLLER
Dokumentumfilmes konzulens és filmkritikus (Dánia)

Tue Steen Müller több mint 20 évig dolgozott dokumentumfilmekkel a Dán Filmtanácsnál mint sajtószóvivő, fesztiválképviselő, filmes tanácsadó és filmügyi biztos. A Balticum Film és TV Fesztivál, a Filmkontakt Nord, a Documentary of the EU és az Európai Dokumentumfilm Hálózat (EDN) társalapítója, 1996 és 2005 között az EDN első igazgatója. 2006 óta szabadúszó konzulensként és tanárként tart workshopot az Ex Oriente, a DocsBarcelona, az Archidoc, a Documentary Campus, a Storydoc, a Baltic Sea Forum, a Black Sea DocStories, a Caucadoc, a CinéDOC Tbilisi, a Docudays UA és a Szarajevói Filmfesztiválokon, valamint programtanácsadóként a belgrádi Magnificent7, a DocsBarcelona, a szentpétervári Message2Man és a DOKLeipzig fesztiválokon. Jelenleg a bolzanói Zelig Dokumentumfilm Iskolában tanít, és a www.filmkommentaren.dk oldalon jelennek meg filmkritikái. Számos elismerést vehetett át az európai dokumentumfilmes kultúrához való kiemelkedő hozzájárulásáért. 


8. VERZIÓ DOCLAB

JELENTKEZZ  PROJEKT NÉLKÜLI MEGFIGYELŐNEK!

Jelentkezz megfigyelőnek a Verzió DocLab nemzetközi dokumentumfilmes workshopra, projekt nélkül!

Megfigyelőként is részt vehetsz a DocLab workshop csoportos foglalkozásain és mesterkurzusain, valamint a résztvevő csapatoktól és mentoroktól történetfejlesztésről és vágásról tanulhatsz.

A workshop időpontja: Budapest, 2023. november 21-25.
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 13. 

A workshopon való részvétel ingyenes, és a fesztivál teljes időtartartamára akkreditációt biztosít.

Kinek érdemes jelentkezni?
Filmkészítők, kreatív szakemberek és diákok, akik elkötelezettek társadalmi, politikai és emberi jogi kérdésekben, valamint akik szélesíteni szeretnék szakmai kapcsolati hálójukat nemzetközi szinten, és mélyíteni dokumentumfilmes ismereteiket.

A jelentkezéshez küldd el: 

  • motivációs levél (legfeljebb 500 szavas)
  • rövid önéletrajz és elérhetőségek.

A jelentkezést a következő linken keresztül küldhetitek el:

Határidő: 2023. szeptember 13. 

Ha kérdésed van, írj az industry@verzio.org e-mail címre!


Korábbi Verzió DocLab projektek és résztvevők

7. Verzió Doclab a 19. Verzión (2022)

Résztvevők: Projects and Participants of Verzió DocLab 2022

Díjazott projektek:
Dreams at Sunset (HU)
Rendező: Simó Ibolya | Vágó: Kővári Szabolcs | Producer: Kővári Szabolcs | Producer: Petrovits Genovéva   

A projekt elnyerte a MADOKE (Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete) Legjobb Magyar Projekt díját.

2158 Stories (DK)
Rendező: Ida Marie Gedbjerg | Producer: Meggyes Krisztina, Rikke Tambo Andersen (ideiglenes magyar vágó a DocLab ideje alatt: Balogh Máté)

A projekt a Verzióval való szoros együttműködésnek köszönhetően díjat kapott az olasz Biografilm dokumentumfilm-fesztiváltól. A díj egy meghívást jelent a Bio to B Industry Days-en való részvételre, szállást és utazási költséggeket állva, és díjmentes  Bio to B Pitching Forumon való részvétellel. 

Válogatott projektek és résztvevők az előző évekből: 

2021 (Verzió 18)

Mountains and Heaven in Between (UA)
Rendező: Dmytro Hreshko | Producer: Polina Herman

I Haven't Died (HU)
Rendező: Dér Asia | Producerek: Szakonyi Noémi, Vincze Máté, Meggyes Krisztina

2019 (Verzió 16)

KIX (HU)
Rendezők: Révész Bálint, Mikulán Dávid | Producer: Kiss Viki Réka

2018 (Verzió 15) 

Díjazott projektek:
Oláh Kata és Csukás Borbála, a Mi lesz a címe? alkotói megfigyelői bérletet kaptak a DOK Leipzig 2019-re.

2017 (Verzió 14) 

Anyáim története (HU)
Rendezők: Haragonics Sára, Dér Asia

Ali, a magyar jezidi (HU)
Rendező: Dubinyák Réka