Franciaország

Panaszbíróság

Zhao Liang független dokumentumfilmes, valamint fotó- és videóművész. Az I’m So Sorry (2021) című filmje a történelmi eseményekre és az emberiség nukleáris katasztrófájának jelenlegi helyzetére összpontosít a globális klímaválság kontextusában. A Behemoth 2015-ben történelmet írt azzal, hogy beválasztották a Velencei Filmfesztivál fő versenyszekciójába. A Panaszbíróság című 2009-es dokumentumfilmje szerepelt a New York Timesban, beválogatták a 62. Cannes-i Filmfesztiválra és a 61. Locarnói Filmfesztiválra, valamint elnyerte a 34. Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál Humanitárius Díját (dokumentumfilm kategória) és a 7. Doclisboa Filmfesztiválon a legjobb film díját.

Ifjúság (tavasz)

WANG Bing Hszianban született 1967-ben. A Lu Csun Képzőművészeti Akadémián fényképészetet, a Pekingi Filmakadémián filmművészetet tanult. 1999-ben kezdett független filmesként dolgozni. Első rendezése a Tiexi District: West of the Tracks, egy kilenc órás dokumentumfilm, amely három részből áll: Rust, Remnants és Rails. Egész estés dokumentumfilmjei mellett készített videóinstallációkat (Crude Oil) és játékfilmeket (Brutality Factory, The Ditch), továbbá fotósként is dolgozik. A kritikusok által nagyra tartott és nemzetközileg elismert kínai művésznek és filmrendezőnek több életmű-válogatást rendeztek jelentős múzeumokban, például a párizsi Pompidou Központban, a belga Cinémathèque Royale-ban, a Filmoteca Españolában és a Reina Sofía Múzeumban. 2012-ben A három nővér című filmje, amely három kislányról szól egy kis hegyi faluban, a legjobb film díját nyerte el a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójában. Szintén a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, versenyen kívül, 2013-ban a 'Til Madness Do Us Part című filmjét és nyerte el 2016-ban a legjobb forgatókönyv díját az Orizzonti szekcióban a Bitter Money. 2018-ban egy újabb kilenc órás filmje, a Dead Souls, amely a jobboldal-ellenes mozgalom túlélőivel és a munkatáborok lakóival való találkozásaiból született, először a Cannes-i Filmfesztivál speciális vetítésén volt látható. 2023-ban az Ifjúság (tavasz) című filmjét, amely egy kínai kisváros fiatal munkásait követi nyomon, meghívták a Cannes-i Filmfesztivál versenyfilmjei közé. Ugyanebben az évben WANG Hszilin kínai zeneszerzőről, zenészről és karmesterről készült különleges, színházban készült portréfilmje, a Man In Black, amelynek operatőre Caroline Champetier volt, speciális vetítésen volt látható a Cannes-i Filmfesztiválon.

Xaraasi Xanne (Egybeszőtt hangok)

Raphaël Grisey Berlinben él és alkot. Videókon, szerkesztésen és fényképeken keresztül összeállított narratívái az emlékezés, migráció és építészet politikájáról szólnak. Where is Rosa L. című könyve (2001-2006) és National Motives című filmje (2011) különböző politikai rezsimek kísérteteit keresi Berlin és Budapest közterein. Grisey filmjei és installációi sokféle dokumentációs, fiktív vagy esszé jellegű formátumban dolgozzák fel a neokolonialista térpolitikát és a gyarmatosítást feloldó történeteket és gyakorlatokat a mezőgazdaságban és a városi terekben (Trappes, Ville Nouvelle, 2003; Cooperative, 2008; és Sowing Somankidi Coura, a Generative Archive 2015–Bouba Touréval együttműködve). Együtt dolgozott Florence Lazarral a Prvi Deo és a Red Star című filmeken (2006), amelyek a balkáni háború utáni igazságszolgáltatással foglalkoznak a volt Jugoszláviában. Forgatott Franciaországban a diáksztrájkok idején (The Indians, 2011), Kínában mingong parasztmunkások között (The Exchange of Perspectives, 2011), a Pedregulho szociális lakhatást biztosító komplexumban Brazíliában (Minhocão, 2011), Rio de Janeiróban a brazil pozitivista egyházban (Amor e Progresso, 2014) és egykori szökött rabszolgák leszármazottainak hátországban élő közösségeiről Minas Gerais brazil államban (Remanescentes; A Mina dos Vagalumes, 2015). 2019 óta Bouba Touréval együttműködésben folytatott kutatásának és alkotásának eredménye a Sowing Somankidi Coura, a Generative Archive, amelyet több országban bemutattak.

Bouba Touré fotókutató 1948-ban született Maliban és 2022 januárjában halt meg Franciaországban. A Vincennes-i Egyetemen tanult, majd a párizsi Cinéma 14 Juillet és a L'entrepôt moziban dolgozott mint vetítő. Az 1970-es évektől már fotósként a franciaországi és a mali bevándorló munkások, parasztok életét és küzdelmeit dokumentálta. 1977-ben társalapítója volt a Somankidi Coura együttműködésnek. 2015-ben megjelent a Notre case est à Saint Denis című könyve. Műveit az 1980-as évektől kezdve állították ki, és előadásokat tartott egyesületekben és munkásszállásokon, újabban pedig művészeti intézményekben is. Raphaël Grisey-vel tizenöt éven át dolgozott együtt közös projekteken, amelyek jelenlegi neve Sowing Somankidi Coura, egy teremtő archívum. Ez az együttműködés különböző műhelymunkákhoz, film- és színházi produkciókhoz vezetett, például 2017-ben és 2019-ben a Kaddu Yaraax színházi csoporttal, valamint olyan kiadványok és szövegek megszületéséhez, mint a Sowing Somankidi Coura, egy teremtő archívum (2017, Archives Book).

A szeretet nem csak egy narancs

Otilia Babara moldovai dokumentumfilm-rendező, jelenleg Brüsszelben él. A Docnomads európai mesterprogramon (Belgium, Magyarország, Portugália) szerzett dokumentumfilmes diplomát, a Berlinale Talents 2013-as ösztöndíjasa. Rendezőként és producerként jegyzett rövidfilmjei az Irene (2015), amelyet több nemzetközi filmfesztivál programjába beválogattak, valamint a Women on Canvas (2009), amely díjat nyert az Astra Filmfesztiválon és a Cronograf Filmfesztiválon. Vonzza az, amit az emberek általában nem vesznek észre. Filmjei feltárják az apró részletekben rejlő mély sebeket, és lenyűgözik őt a nők el nem mondott történetei.

A másik profil

Armel Hostiou politikatudományi tanulmányai után a párizsi La Fémis művészeti iskola operatőr szakán tanult filmművészetet. SoLoS című diplomafilmjét több helyen bemutatták, valamint nemzeti és nemzetközi szinten is nyert díjakat. Azóta a rendezésnek szenteli munkásságát, elsősorban rövidfilmeket, de installációkat és zenei videókat is készít. Első nagyjátékfilmje, a Rives az ACID Cannes programjában szerepelt. Második, New Yorkban forgatott nagyjátékfilmjét, az Une Histoire Américaine-t a New York-i Lincoln Centerben mutatták be a RDV with French Cinema programszekcióban. Első dokumentumfilmje, a La Pyramide Invisible 2019-ben a Cinema du Réelben debütált. Legújabb dokumentumfilmje, az A másik profil a CPH:DOX fő versenyprogramjában szerepelt, és 2023 júniusában került a franciaországi mozikba a Météore Films forgalmazásában. Armel Hostiou jelenleg következő fikciós filmjének forgatókönyvén dolgozik.

A néma ház

A teheráni születésű Farnaz Jurabchian független filmesként Teheránban és Torontóban dolgozik. Alapdiplomáját francia irodalomból szerezte a Teheráni Egyetemen, ezután iráni művészeti magazinoknak írt és fordított művészeti tárgyú cikkeket. Később kivándorolt Kanadába és filmművészetet tanult a montreali Concordia Egyetemen. Legtöbb filmje a haza fogalmát járja körbe, karakterei mind a társadalom egy-egy csoportjának megtestesítői. Első középhosszú dokumentumfilmje, az engedély nélkül versenyző afgán teniszezőkről szóló Overruled, először a 2016-os Hot Docson volt látható, és öt nemzetközi díjat nyert. A néma ház című önéletrajzi dokumentumfilmjét a 2022-es IDFÁ-n mutatták be, és ugyanezen a fesztiválon a legjobb első egész estés dokumentumfilm díjára jelölték. Fivérével, Mohammadreza Jurabchiannal független filmvállalatot alapított „F&M Productions” néven, amelyben mindketten igazgatóként és producerként dolgoznak.

Mohammad Reza Jurabchian works as an independent filmmaker and cinematographer based in Tehran. He received his BA in photography from Azad University. He was among the best photographers of the year in the 10th Iranian National Biennial of Photography and had several group exhibitions in and outside Iran. He made several short films and documentaries which have been selected for a number of international film festivals. Jurabchian's films are heavily indebted to photography. He tries to depict his relationship with the world around him and his lived experience. He and his sister, Farnaz Jurabchian, started an independent film company, F&M Productions, where they work as co-directors and producers. They directed Overruled and Silent House together.

Ciné-Guerrillas: Jelenetek a Labudović-tekercsekből

Mila Turajlić a jugoszláviai Belgrádban született, díjnyertes rendező. Filmjeit számos fesztiválon vetítették, de európai és észak-amerikai mozikban egyaránt bemutatták. The Other Side of Everything (2017) című filmje, amely az HBO Europe első szerbiai koprodukciója, 32 díjat nyert, köztük a legjobb dokumentumfilmnek járó IDFA-díjat. Mila első, egész estés dokumentumfilmje, a Cinema Komunisto (2011) több mint 100 fesztiválon szerepelt, és 16 díjat nyert, mint például a FOCAL Award for Creative Use of Archival Footage díjat is. Az archív anyagok alapján végzett munkája során Mila személyes emlékek és politikai narratívák metszéspontjában a történelem reprezentációjának kérdéseit vizsgálja, és a történelem elfeledett részeinek újraélesztésére törekszik. Kutatásokon alapuló művészi gyakorlata a MoMA New York megbízásából készült videóinstallációktól kezdve az élő dokumentumfilmes performanszokig terjed. 2020-ban Mila meghívást kapott az AMPAS (Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia) dokumentumfilmes tagozatába. Legutóbbi projektje, a 2022 őszén bemutatott Ciné-Guerrillas és a Non-Aligned: Scenes from the Labudović Reels kétrészes dokumentumfilm, egy archív utazás a harmadik világ filmes születésén át.

Élek, mint bárki más

Faustine Cros 1988-ban született és a belgiumi INSAS-on végzett vágóként. Munkájában hibrid formákkal kísérletezik a dokumentumfilm, az önéletrajzi történetmesélés és a kísérleti film között, saját felvételeit családi videókkal kombinálva. La Détesteuse című diplomafilmjét több nemzetközi fesztiválon bemutatták és díjazták. Az Élek, mint bárki más az első egész estés filmje.

A csodálatos Afrin: árvizek idején

Angelos Rallis filmjei a nyers valóság és a fikció közötti határokat feszegetik. Saját élettapasztalataiból merít ihletet, és témái szokatlan családi struktúrák, poszttraumás viselkedés, veszteség és sors köré épülnek. Vizuális és művészi megközelítése valahol a kontemplatív mozi, a színház és a fikciós esztétikával kiegészített kreatív dokumentumfilm között helyezkedik el. A hosszú snittek és az elnyújtott idő lehetővé teszi a rendező számára, hogy a közvetlen környezetükben bemutatott szereplőket részletgazdagon ábrázolja. Munkái a lassúság érzetét keltik, elég időt hagyva a nézőnek, hogy megértsék és kapcsolatba kerüljenek a szereplőkkel, valamint elmerüljenek az előttük kibontakozó történetben.

Árral szemben

Sarvnik Kaur dokumentumfilm-készítő olyan történeteket igyekszik elmondani, amelyek a „normális” és „hétköznapi” felszín alatt megbúvó feszültséget és konfliktusokat fedik fel . Első egész estés dokumentumfilmje, A Ballad of Maladies, a kasmíri politikai ellenállás hagyományát vizsgálja olyan költők, zenészek és képzőművészek alkotásain keresztül, akik a fokozott állami elnyomás és erőszak fémjelezte időszakokban művészetüket az ellenállás fegyverévé tették. A filmet nem engedték bemutatni az állami hálózaton, ugyanakkor 2017-ben a legjobb dokumentumfilm díját nyerte a 64. Indiai Nemzeti Filmszemlén, a legjobb film díját a dél-ázsiai filmes biennálén és a legjobb dokumentumfilm díját a 10. IDSFF Keralán. A rendező az Árral szemben című film forgatásakor három évet élt Mumbaiban a koli halászok között. Több ösztöndíjat kapott a Sundance Film Fundtól, a Catapult Film Fundtól, az IDFA Berthától, a San Francisco Film Fundtól, az AlterCine Foundationtól és a HotDocs Crosscurrents Internationaltől. Ösztöndíjas volt továbbá a Hot Docs Accelerator Labnél, az IDFA Academyn és a Chicken & Egg Eggcelerator Labsnál.

Oldalak

Feliratkozás Franciaország csatornájára