Franciaország

A pásztor

Louis Hanquet francia rendező Délnyugat-Franciaországban és Párizsban nőtt fel. Párizsban dokumentumfilmes tanulmányokat végzett, majd a diploma megszerzése után több sikeres dokumentumfilm operatőreként dolgozott. A pásztor (2024) az első dokumentumfilm rendezése.

A Shepherd

French filmmaker Louis Hanquet grew up in southwestern France and in Paris. He studied documentary filmmaking in Paris and worked as a cameraman for several award-winning documentary films after graduating. A Shepherd (2024) is his first feature-length documentary film.

Dzsingisz lánya

Kristoffer Juel Poulsen dán fotóriporter és filmrendező. A Dzsingisz lánya (2023) az első egész estés dokumentumfilmje. Dokumentumfilmesként elsősorban arra törekszik, hogy mások döntéseit, motivációi megértse, és ezeket közvetítse a közönségnek.

Christian Als fotóriporterként világszerte dolgozott dán és nemzetközi újságoknak, főleg a háborús és katasztrófa sújtotta területekre fókuszálva. Az elmúlt időszakban főleg olyan hosszú távú projekteken dolgozott, amelyek a média által gyakran elhanyagolt témákat dolgoznak fel.

Daughter of Genghis

Kristoffer Juel Poulsen is a Danish photojournalist and filmmaker. Daughter of Genghis (2023) is his debut feature-length documentary. His primary work is in documentary filmmaking, and as a storyteller, he finds meaning first and foremost in understanding other people and their life choices.

Christian Als has worked as a reportage photographer and filmmaker worldwide for leading Danish and international newspapers with a particular focus on wars and disasters, but has increasingly focused on long-term projects on the fringes of the global media agenda.

KIX

Révész Bálint számos filmes szervezet alapítója, a Gallivant Film, a Roughhouse Project, a Kontra és a Kulturlink mind az ő nevéhez kapcsolódnak. Filmjei középpontjában megosztó témák állnak és aprólékos munkával készülnek. Első dokumentumfilmje a Nagyi Projekt (2017) hét évig készült és több díjat is megnyert. Révész a KIX rendezője és producere.

Mikulán Dávid intermédia-művész és filmkészítő, diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett. Filmeket már tizenkét éves kora óta készít. Művészetére hatással volt a gördeszkázás, a punk zene, a fluxus művészeti irányzat és különböző kísérleti zenék. Munkáinak középpontjában a nyilvános terek és a társadalmi struktúrák kapcsolata áll. Mint önkéntes és filmkészítő dolgozott együtt emberi jogi és civil szervezetekkel is.

KIX

Bálint Révész is the founder behind a handful of film related organizations such as Gallivant Film, Roughhouse Project, Kontra and Kulturlink. Révész’ films focus on controversial subject matter and are meticulously produced; his first feature documentary Granny Project (2017) was 7 years in the making and has since received numerous awards. Révész is the director/producer behind KIX.

Dávid Mikulán is an Intermedia artist and filmmaker who graduated from the Fine Art University, Budapest. Making films since age 12, his artistic practice is influenced by skateboarding, punk music, Fluxus, video art and experimental music. His work's main focus is how public spaces have an effect on social structures. As a volunteer and filmmaker, he has worked together with NGOs and human rights organizations.

Panaszbíróság

Zhao Liang független dokumentumfilmes, valamint fotó- és videóművész. Az I’m So Sorry (2021) című filmje a történelmi eseményekre és az emberiség nukleáris katasztrófájának jelenlegi helyzetére összpontosít a globális klímaválság kontextusában. A Behemoth 2015-ben történelmet írt azzal, hogy beválasztották a Velencei Filmfesztivál fő versenyszekciójába. A Panaszbíróság című 2009-es dokumentumfilmje szerepelt a New York Timesban, beválogatták a 62. Cannes-i Filmfesztiválra és a 61. Locarnói Filmfesztiválra, valamint elnyerte a 34. Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál Humanitárius Díját (dokumentumfilm kategória) és a 7. Doclisboa Filmfesztiválon a legjobb film díját.

Ifjúság (tavasz)

WANG Bing Hszianban született 1967-ben. A Lu Csun Képzőművészeti Akadémián fényképészetet, a Pekingi Filmakadémián filmművészetet tanult. 1999-ben kezdett független filmesként dolgozni. Első rendezése a Tiexi District: West of the Tracks, egy kilenc órás dokumentumfilm, amely három részből áll: Rust, Remnants és Rails. Egész estés dokumentumfilmjei mellett készített videóinstallációkat (Crude Oil) és játékfilmeket (Brutality Factory, The Ditch), továbbá fotósként is dolgozik. A kritikusok által nagyra tartott és nemzetközileg elismert kínai művésznek és filmrendezőnek több életmű-válogatást rendeztek jelentős múzeumokban, például a párizsi Pompidou Központban, a belga Cinémathèque Royale-ban, a Filmoteca Españolában és a Reina Sofía Múzeumban. 2012-ben A három nővér című filmje, amely három kislányról szól egy kis hegyi faluban, a legjobb film díját nyerte el a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójában. Szintén a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, versenyen kívül, 2013-ban a 'Til Madness Do Us Part című filmjét és nyerte el 2016-ban a legjobb forgatókönyv díját az Orizzonti szekcióban a Bitter Money. 2018-ban egy újabb kilenc órás filmje, a Dead Souls, amely a jobboldal-ellenes mozgalom túlélőivel és a munkatáborok lakóival való találkozásaiból született, először a Cannes-i Filmfesztivál speciális vetítésén volt látható. 2023-ban az Ifjúság (tavasz) című filmjét, amely egy kínai kisváros fiatal munkásait követi nyomon, meghívták a Cannes-i Filmfesztivál versenyfilmjei közé. Ugyanebben az évben WANG Hszilin kínai zeneszerzőről, zenészről és karmesterről készült különleges, színházban készült portréfilmje, a Man In Black, amelynek operatőre Caroline Champetier volt, speciális vetítésen volt látható a Cannes-i Filmfesztiválon.

Xaraasi Xanne (Egybeszőtt hangok)

Raphaël Grisey Berlinben él és alkot. Videókon, szerkesztésen és fényképeken keresztül összeállított narratívái az emlékezés, migráció és építészet politikájáról szólnak. Where is Rosa L. című könyve (2001-2006) és National Motives című filmje (2011) különböző politikai rezsimek kísérteteit keresi Berlin és Budapest közterein. Grisey filmjei és installációi sokféle dokumentációs, fiktív vagy esszé jellegű formátumban dolgozzák fel a neokolonialista térpolitikát és a gyarmatosítást feloldó történeteket és gyakorlatokat a mezőgazdaságban és a városi terekben (Trappes, Ville Nouvelle, 2003; Cooperative, 2008; és Sowing Somankidi Coura, a Generative Archive 2015–Bouba Touréval együttműködve). Együtt dolgozott Florence Lazarral a Prvi Deo és a Red Star című filmeken (2006), amelyek a balkáni háború utáni igazságszolgáltatással foglalkoznak a volt Jugoszláviában. Forgatott Franciaországban a diáksztrájkok idején (The Indians, 2011), Kínában mingong parasztmunkások között (The Exchange of Perspectives, 2011), a Pedregulho szociális lakhatást biztosító komplexumban Brazíliában (Minhocão, 2011), Rio de Janeiróban a brazil pozitivista egyházban (Amor e Progresso, 2014) és egykori szökött rabszolgák leszármazottainak hátországban élő közösségeiről Minas Gerais brazil államban (Remanescentes; A Mina dos Vagalumes, 2015). 2019 óta Bouba Touréval együttműködésben folytatott kutatásának és alkotásának eredménye a Sowing Somankidi Coura, a Generative Archive, amelyet több országban bemutattak.

Bouba Touré fotókutató 1948-ban született Maliban és 2022 januárjában halt meg Franciaországban. A Vincennes-i Egyetemen tanult, majd a párizsi Cinéma 14 Juillet és a L'entrepôt moziban dolgozott mint vetítő. Az 1970-es évektől már fotósként a franciaországi és a mali bevándorló munkások, parasztok életét és küzdelmeit dokumentálta. 1977-ben társalapítója volt a Somankidi Coura együttműködésnek. 2015-ben megjelent a Notre case est à Saint Denis című könyve. Műveit az 1980-as évektől kezdve állították ki, és előadásokat tartott egyesületekben és munkásszállásokon, újabban pedig művészeti intézményekben is. Raphaël Grisey-vel tizenöt éven át dolgozott együtt közös projekteken, amelyek jelenlegi neve Sowing Somankidi Coura, egy teremtő archívum. Ez az együttműködés különböző műhelymunkákhoz, film- és színházi produkciókhoz vezetett, például 2017-ben és 2019-ben a Kaddu Yaraax színházi csoporttal, valamint olyan kiadványok és szövegek megszületéséhez, mint a Sowing Somankidi Coura, egy teremtő archívum (2017, Archives Book).

A szeretet nem csak egy narancs

Otilia Babara moldovai dokumentumfilm-rendező, jelenleg Brüsszelben él. A Docnomads európai mesterprogramon (Belgium, Magyarország, Portugália) szerzett dokumentumfilmes diplomát, a Berlinale Talents 2013-as ösztöndíjasa. Rendezőként és producerként jegyzett rövidfilmjei az Irene (2015), amelyet több nemzetközi filmfesztivál programjába beválogattak, valamint a Women on Canvas (2009), amely díjat nyert az Astra Filmfesztiválon és a Cronograf Filmfesztiválon. Vonzza az, amit az emberek általában nem vesznek észre. Filmjei feltárják az apró részletekben rejlő mély sebeket, és lenyűgözik őt a nők el nem mondott történetei.

Oldalak

Feliratkozás Franciaország csatornájára