Nyolc kivételes világba teleportál minket idén a Vektor VR szekció

Idén újra kiegészül a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál egy VR szekcióval. A válogatás kurátorai 8 projektet tárnak elénk, melyek a társadalom által marginalizált egyének helyzetét és problémáit hozzák a közvetlen közelünkbe. A négy napon át látogatható program célja, hogy az immerzív médiumok és technológiák segítségével a látogatók új, saját, “tapintható” ismereteket kapjanak a mindennapi élményeiktől merően eltérő életekről is.

Az Eötvös10 tereiben megtekinthető válogatás segít feltárni a 360 fokos VR-videók és interaktív VR-élmények működését, lehetőségeit és a potenciális társadalmi hasznukat. A résztvevők olyan produkciókban merülhetnek el, melyekben idegen történetek és perspektívák uralják le a figyelmüket – vagy éppen egy új megközelítésből tapasztalhatják meg saját lelkiállapotukat, belső világukat. Dél-koreai, kanadai, dél-afrikai, cseh és lengyel alkotók immerzív munkái kalauzolják majd a virtuális valóságok élményét.

Gina Kim nemzetközileg elismert koreai-amerikai rendező két alkotása is bemutatásra kerül: a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb VR-történetért járó díjat elnyerő Bloodless című tízperces VR-film, mely az 1950-es évek óta Dél-Koreában állomásozó amerikai hadsereg táborvárosi szexmunkásaival foglalkozik, illetve a Tearless című produkció, ami a koreai prostituált nők sorsába enged bepillantást.

A The Choice című 25 perces VR-dokumentumfilm főszereplője az anyai egészségről és a reproduktív jogokról beszél saját élményei alapján – Simon Wood és Meghna Singh koprodukciójában pedig egy virtuális hajózási konténeren barangolva (Container, 2021) ismerhetjük meg a fogyasztói társadalom láthatatlanná tett mozgatórugóit.

És nem csak távoli terepeket, hanem saját belső világunkat is feltérképezhetjük: például Monika Masłoń rendező Control Negative című interaktív VR projektjével, mely a frusztráció, a tehetetlenség, a düh és a szomorúság érzésein át világít meg olyan alapvetőnek hitt emberi feltételezéseket, mint az az illuzórikus meggyőződés, hogy az ember teljes mértékben ura a saját életének. A Darkening című cseh-német koprodukció pedig a depresszió belső állapotait mutatja be különböző élmények felidézése által.

TELJES PROGRAM: https://verzio.org/hu/2022/catalog/vektor-vr
Bloodless / Gina Kim / 12’ / Dél-Korea, USA / 2017
Tearless / Gina Kim / 12’ / Dél-Korea / 2021
Container /Simon Wood, Meghna Singh / 16’ / Dél-Afrika / 2021
Control Negative / Monika Masłoń / 25’/ Lengyelország / 2022
I, Habitat / Pola Borkiewicz, VnLab / Lengyelország / 2022
Darkening / Ondřej Moravec / 25’ / Csehország / 2022
The Choice / Dr. Joanne Popinska / Kanada, Lengyelország / 2022
Wish You Were Here / Michal Stankiewicz / Lengyelország / 40’ / 2022

NYITVATARTÁS (Eötvös10):
November 9. - 16:00 - 21:00
November 10. - 16:00 - 21:00
November 11. - 16:00 - 21:00
November 12. - 14:00 - 19:00

A produkciók angol nyelven kerülnek bemutatásra. Az esemény ingyenes. A belépéshez regisztráció szükséges az alábbi linken: https://vektorvrvol3.eventbrite.com.

Kurátorok: Bakk Ágnes Karolina & Szabó András
Szervező: Dóczy Orsolya

A Vektor a Zip-Scene konferencia, a Random Error Stúdió és a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál társszervezésében jön létre. Az eseményt a Nemzetközi Visegrádi Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Code and Soda és az E10 támogatja.

Borítókép: Bloodless, Gina Kim