Ubrankovics Júlia díjnyertes film-, televíziós és színházi színésznő, nemzetközi színházi producer és filmes alkotó. A „Borders of Belonging” az első dokumentumfilmje, egyszersmind rendezői és produceri bemutatkozása.
Júlia a Los Angeles-i székhelyű J.U.S.T. Toys Productions LLC társalapítója, amely 2015 és 2020 között nemzetközi színházi előadásokat hozott létre. A produkciók az Egyesült Államokban – New Yorkban, Los Angelesben – és Európában – Franciaországban, Magyarországon és Romániában – is sikerrel szerepeltek.
Több mint húszéves pályafutása során játékfilmekben, rövidfilmekben, színházi és rádiójátékokban, valamint reklámfilmekben dolgozott. A 40. Magyar Filmszemlén elnyerte a Legjobb Színésznő díját, és több HBO-, Netflix- és CBS-produkcióban is látható.
2009ben HAESF ösztöndíjjal New Yorkban tanult, 2007ben végzett a Színművészeti Egyetemen, előtt filmelméletet tanult az ELTE-n, Budapesten. Ars poeticája: „Homo sum, humani nihil a me alienum puto” – azaz „Ember vagyok, semmi emberi nem idegen tőlem”, ami vezérlő gondolatként kíséri azóta is, és a dokumentumfilm-készítés kísérletező világába is ez vezette.


















































