Nevezd a filmed a 19. Verzióra!

Már lehet nevezni az idei Verzió Filmfesztiválra

A 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált 2022. november 8—16. között rendezik meg budapesti művészmozikban és több vidéki városban. A nevezés elindult, ahova a szervezők a legfrissebb emberi jogi és társadalmi ügyekkel foglalkozó dokumentumfilmeket várják 2022. május 31-ig három kategóriában: nemzetközi, diák-és elsőfilmes és magyar verseny. A nevezés díjtalan.

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő dokumentumfilm fesztiválja, amelyet 2004 óta minden év novemberében rendeznek meg Budapesten. A fesztivált évek óta megrendezik Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen is. A fesztivál a legkiválóbb kreatív dokumentumfilmeket mutatja be egy évről évre szélesebb és sokszínűbb közönségnek, a filmekhez kapcsolódó beszélgetésekkel és szakmai programokkal pedig fórumot teremt aktuális társadalmi kérdések megvitatására. 

A szervezők három kategóriában várják a nevezéseket. A Nemzetközi verseny a világ minden tájáról érkező emberi jogi és társadalmi ügyekre fókuszáló dokumentumfilmek versenye. A Legjobb emberi jogi film díját egy nemzetközi hallgatókból álló Diákzsűri választja ki, amelyet 2021-ben az Arica című chilei-svéd dokumentumfilm nyert el, valamint különdíjat kapott a Fivérek című alkotás. A Diák- és elsőfilmes verseny az emberi jogi és társadalmi ügyeket középpontba állító diplomafilmek és elsőfilmek kategóriája, amelyeket egy neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri díjaz, a szakmai kiválóság és a választott téma kreatív megközelítésének szempontjait figyelembe véve. 2021-ben Anna Artemyeva, Ugorj be hozzánk, mama című rövidfilmje nyerte a kategóriát. A teljesen vagy részben Magyarországon gyártott dokumentumfilmek versenye a Magyar verseny, amelyet szintén egy nemzetközi szakmai zsűri értékel. 2021-ben Bakony Alexa Tobi színei című filmje nyert, valamint a zsűri két különdíjat is kiosztott, egyet a Mesék a zárkából (rendező: Visky Ábel), valamint a Még emlékszem (Chilton Flóra) című filmeknek.

Mindhárom szekció nyertese pénzdíjban részesül. 

Nevezési feltételek:

  • A nevezés díjtalan.
  • Egy film csak egy kategóriában nevezhető.
  • Egy nevező több filmet is beküldhet.
  • Nincs a készítés dátumára vonatkozó megszorítás.
  • Korábban már nevezett filmet nem lehet újranevezni.
  • A nem angol nyelvű filmeket angol felirattal várják.

Nevezési határidő: 2022. május 31.

Értesítési határidő: 2022. szeptember

Nevezd a filmedet itt!