A Szaharov-díj idei jelöltjei

A belarusz ellenzék, lengyel LMBT aktivisták, a moszuli érsek és hondurasi aktivisták a Szaharov-díj idei jelöltjei. 

Az Európai Parlament minden évben azoknak ítéli oda gondolatszabadságért alapított díját, akik sokat tettek az emberi jogok védelméért. A díjat 1988-ban alapították, az első díjazottak Nelson Mandela és Anatolij Marcsenko voltak; azóta megkapta már a kitüntetést számos emberi jogi ügyvéd, aktivista és civil csoport, köztük Malala Júszafzai. Tavaly Ilham Tohtinak, az ujgur kisebbség védelmezőjének ítélték oda. 

Az idei jelöltek:

  • A belarusz demokratikus ellenzék
    A belarusz ellenzéket több párt is jelölte a díjra, az EPP, az S&D, a Renew Europe és az ECR. “A belarusz emberek megérdelmik a Szaharov-díjat, mert népük minden generációja fellázadt Lukasenka diktatúrája ellen.” - emelete ki Sandra Kalniete, az Európai Néppárt lett tagja. "Az erőszak nem fogja megállítani a belarusz népet a szabad választások és a demokratikus változások követelésében."
  • Nadzsíb Músza Mikael, Moszul érseke
    Amikor az Iszlám Állam 2014-ben elfoglalta Moszult, az érsek segített kimenekíteni a keresztényeket a városból, ezenkívül gondoskodott több mint 800 történelmi kézirat megőrzéséről, melyeket azóta Franciaországban digitalizáltak. 
  • A Guapinol hondurasi környezetvédelmi aktivista csoport valamint Berta Cáceres hondurasi környezetvédő aktivista
    A Guapinol aktivistái békés demonstrációt szerveztek egy vállalat környezetszennyező tevékenysége ellen, tiltakozásuk miatt bebörtönözve tartják őket. Berta Cáceres aktivistát 2016-ban gyilkolták meg környezetvédő aktivista tevékenysége miatt, miután évtizedeken keresztül harcolt a helyi közösségek jogaiért és földjeik védelméért. 
  • Jakub Gawron, Paulina Pajak, Paweł Prenet és Kamil Maczuga lengyel LMBTQ aktivisták
    A lengyel LMBTQ aktivisták 2019-ben hozták létre az Atlas of Hate weboldalt, melynek segítségével figyelemmel kísérik azokat a helyi önkormányzatokat, amelyek a szexuális kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető rendelkezéseket léptetnek életbe.

 A díjat október 22-én hirdetik ki, és december 16-án Strasbourgban adják át a nyertesnek. 

Kép: Jewher Ilham átveszi a 2019-es Szaharov-díjat az apja, Ilham Tohti nevében (Forrás: Európai Parlament)

Forrás / további információ: Az EP hírei - a Szaharov-díj 2020-as jelöltjei