Az igazság emberi beavatkozás eredménye. Ahogy az igazságtalanság is. A szekció filmjeiben van, aki akarata ellenére kelt át e választóvonalon, és van, aki a kedvezőtlen kilátások ellenére is az igazság védelmére kel.
1964-ben Nelson Mandela azt mondta a bíróságon, hogy kész az életét adni egy demokratikus és szabad társadalomért. Végül ellenállásért és összeesküvésért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Ennek a pernek a hangfelvételére épül Az állam kontra Mandela és társai. Nicolas Champeaux és Gilles Porte rendezők animációval és interjúkkal keltik életre a tárgyalótermet, amelyben az apartheid ítélkezett a szabadság felett.
Koszovóban Marie Tuma bírónő kamerák előtt vezeti az EULEX nemzetközi bíróság tárgyalását, ahol éppen egy igen népszerű helyi politikus és egyben háborús hős korrupciós pere folyik. A Hazafias pálya rendezője, Caroline Troedsson, kétes szavahihetőségű tanúk és még kétesebb ügyvédek társaságában addig követi a bírónőt, amíg az EU küszöbén magasodó bírósági épület még a maga befejezetlenségében is megbízhatóbbnak látszik, mint a benne működő igazságszolgáltatási rendszer.
Az Árnyékvirágok rendezője, Yi Seung-Jun óvatosan ered az észak-koreai családanya, Kim Ryun-hee nyomába, aki félreértések sorozata nyomán Dél-Koreában kötött ki, ahol aztán az alkotmányos demokrácia hivatali gépezete megakadályozta, hogy hazatérjen férjéhez és lányához. Ahogy az évek során az alkalmi munkák és sikertelen útlevélkérelmek reménytelensége elhalványítja vonásait, az elnyomás elleni tiltakozásáról készült felvételek őrzik képmását.
Marc Wiese rendező a thriller műfaji kellékeivel mutatja be, hogy mi fán terem a sajtószabadság védelme egy autoriter rendszerben. A Frontvonalban Maria Ressa nemzetközi hírű újságírót és a Rappler internetes újság szerkesztőségét követi a Fülöp-szigeteken sajtótájékoztatótól az államilag megrendelt gyilkosságok helyszínéig. Mikor az újságírók a saját szerkesztőségükben szembesülnek az elnyomással, a kamera elé tárulnak a 21. századi cenzúra műhelytitkai.
A Falakon kívül, az augusztusi napsütésben csak a találgatás és a félelem marad Andrei Kutsila rendező kamerájának. Rokonok próbálják megtudni, mi történt azokkal, akik Minszk utcáin tüntettek a szabadságukért. A szabadságunkért.
Uitz Renáta
Programkurátor