UniVerzió workshop oktatóknak májusban

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál workshopot hirdet, melyre várja azoknak az egyetemi oktatóknak a jelentkezését, akik szeretnék a Verziós dokumentumfilmeket felhasználni a kurzusaikon. 

Az UniVerzió 2018-ban indult el azzal a céllal, hogy egyetemi hallgatóknak adjon teret a dokumentumfilmmel való megismerkedésre, és tanulási lehetőséget biztosítson a médiatudatosságuk, elemző gondolkodásuk csiszolására. Azóta több különböző képzéssel is együttműködtünk: az ELTE-n a filmszak és a médiaszak, a METU-n a grafikus és a designmenedzsment képzés hallgatóival és tanáraival, illetve alkalmanként a MOME, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem egy-egy oktatójával. 

Az idei évben célunk új együttműködéseket kialakítani film, média, művészeti és társadalomtudományi képzések oktatóival, akik a Verziós emberi jogi dokumentumfilmeket – illetve, tágabban értelmezve, a dokumentumfilmek, filmfesztiválok, emberi jogok témáját – szívesen felhasználnák a kurzusaikon.

Helyszín: Budapest, CEU, V., Nádor utca 15. 
Időpont: 2022. május 14. (szombat) 10:00-18:00

Jelentkezni lehet ezen a jelentkezési lapon

A workshop ingyenes.
A résztvevők száma limitált, max. 20 fő.

Várjuk a Verzióval együttműködni kívánó oktatók jelentkezését! 

További info, érdeklődés: info@verzio.org

Borítókép: Varga Jennifer


Néhány példa a korábbi évek UniVerziós együttműködéseire: 

  • Cikkek a Verzió Blogon: Blog
  • A 2020-as plakátkiállítás megnyitója az Empathy kávézóban: Kiállítás
  • Dokumentumfilmes tanulmányok: Filmszem
  • Q&A-k, beszélgetések moderálása: Interjú