„Apolonia, Apolonia!”

Árvai Elizabet, Bárdosi Andrea 2023. november 20. hétfő
Lea Glob dán rendezőnő 2009-ben találkozott Apolonia Sokollal, aki úgy tűnt, hogy csodálatos, szinte mesebeli bohém életet él. Apolonia egy párizsi színházban született, művészek között nőtt fel. Húszévesen már a Beaux-Arts de Parisban – Európa egyik legrangosabb művészeti akadémiáján – tanult. Az évek során Lea Glob többször is visszatért, hogy kövesse kamerájával a karizmatikus Apoloniát, így a...

Megfigyelni, részt venni, alakítani – Beszámoló a 19. Verzió Filmfesztivál magyar versenyprogramjáról

Horányi Péter 2023. január 19. csütörtök
Minden eddiginél színesebb magyar versenyprogramot ismerhetett meg a közönség a 2022-es 19. Verzió Filmfesztiválon. A programban helyett kapott tíz kortárs dokumentumfilm remekül tükrözte azt a jelenséget, amelyet a nemfikciós magyar filmek az elmúlt időszakban nagyszerűen képviselnek, úgymint az erős történetek, a személyes témák, valamint az izgalmas, egyéni sorsok érzékeny ábrázolása.

Szorosan magam köré rajzolt körben élek. Mekas 100

Petri-Lukács Simon 2023. január 06. péntek
Jonas Mekas december 24-én lett volna 100 éves. Művészete és élettörténete elválaszthatatlanok. Filmjei a menekültlét, az elveszett paradicsom fájdalmát, az amerikai avantgárd, a szellemi otthon vigaszát, a hó, a kert, az erdőjárás, a tengerpart kicsattanó eufóriáját illesztik össze, olykor egyetlen képkockában. 

„Egy család. Ennyi. Ez az egyetlen dolog, amire szüksége volt.” (Odakint)

Bárdos Berta Anka 2022. december 13. kedd
Az Odakint című dokumentumfilm egy ukrán fiú, Roma történetét mutatja be, aki a 2014-es ukrán forradalom idején félelmet nem ismerve harcol Kijev utcáin köveket és Molotov-koktélokat dobálva. Olha Zhurba, a film rendezője Romával való megismerkedése után hét éven keresztül követi a fiú életét, ami egyáltalán nem az a gyerekkor, amiről egy ilyen korú fiú álmodik.

Pillangókisasszonyok Ravensbrückben (Nelly és Nadine)

Vadász Viola 2022. december 13. kedd
1944 karácsonyán a ravensbrücki koncentrációs táborban találkozik Nelly Mousset-Vos, operaénekesnő és Nadine Hwang, diplomata, akik még nem sejtik, életük milyen szinten összefonódik a háború alatt és után. Most Nelly unokája úgy döntött, megnyitja a két nő eddig nem látott személyes archívumát, és elmeséli történetüket. Egy történetet a háborús szenvedésekről, rejtélyekről, jól őrzött titkokról...

Filmes ellenállás a feledéssel szemben (Hogyan lettem partizán)

Győrbíró Áron 2022. december 08. csütörtök
Kik voltak a roma partizánok a második világháború alatt és miért harcoltak? Miért nem emlékezünk meg róluk is, amikor a hősies ellenállók neveit felidézzük? Egy családi történet feldolgozása előre mozdíthatja a közös múltértelmezésünket és lehet diskurzusteremtő ereje? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a film megnézésével.

“Elképesztő volt látni, hogy esőben, késő este, hétköznap is teltházzal tud menni egy dokumentumfilm”. Interjú Debre Zsuzsával

Tenczer Franciska 2022. december 07. szerda
Debre Zsuzsa a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező művész mesterszakán végzett 2021-ben, vizsgafilmje pedig a 28 perces rövidfilm volt, mely az ‘Elmúlt, oszt jól van’ címet viseli. A film koncepcióját illetően párhuzamot lehet vonni egykori osztályfőnöke, Almási Tamás munkásságával is, legfőképpen a ‘Szorításban’ című alkotásával. Az interjú során olyan kérdésekre is választ...

„Hát mondom, micsoda élet volt!” (Elmúlt, oszt jól van)

Tenczer Franciska 2022. november 22. kedd
Sok viszontagság közepette hogyan tudják életüket élni egy észak-magyarországi iparváros lakói 2022-ben? Vajon milyenek lehetettek a 20. század második felében az ózdi mindennapok, ráadásul dolgozó fiatalként, felnőttként a helyi kohónál? Emellett hogyan emlékeznek vissza az egykori munkások a gyár körüli tevékenységekre a kései szocializmus idején? A dokumentumfilm során betekintést nyerünk az...

„Egy újságíró elleni merénylet mindannyiunk elleni merénylet” (Egy újságíró meggyilkolása)

Horányi Panni 2022. november 22. kedd
Az Egy újságíró meggyilkolása című dokumentumfilm a fiatal szlovák újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnirova tragikus és mindenki számára váratlan gyilkosságának esetén keresztül dolgozza fel Szlovákia politikai helyzetét, oligarchikus rendszerét, valamint a Fico-kormány már-már maffiaszerű működését. Az amerikai Matt Sarnecki filmje egy olyan, csupán pár éve történt eseményt és...

„Legszívesebben az első szerelemről”. Interjú Ruszlán Fedotovval

2022. november 10. csütörtök
Az idei fesztivál nyitófilmjének (Távol; 2022) fehérorosz rendezőjével beszélgettünk a pályájáról, a filmjéről és a dokumentumfilm-készítés mai útjairól, lehetőségeiről, de elkerülhetetlenül szóba került az ukrajnai háború is.