Nem politikai állásfoglalás, hanem kordokumentum

A tavalyi Verzión debütált és most az Indexre is felkerült a Menjek/Maradjak legújabb része, ami három epizódból áll. Az Édes Otthon a hazaköltözés személyes vetületeit igyekszik körüljárni családtörténeteken keresztül. A készítőkkel beszélgettünk.

Nagy nyilvánosságot kaptak a korábbi filmjeitek, az Indexnek is köszönhetően. A negyedik résznél járva milyen elvárásokat tartottatok szem előtt ?

Józsa László: Az új filmmel mindenképp valami mást akartunk, nem akartuk magunkat ismételni, ez belső elvárás is volt saját magunk felé. A hazaköltözés, mint téma, eredetileg Tusor Bálint barátunk ötlete volt, aki egyébként vágó, és épp Londonból költözött haza, mikor még 2014-ben elkezdtünk foglalkozni a témával. Bálint nagyon szerette volna elmesélni Reni és Joci történetét és megkért, hogy segítsünk, így közösen jegyezzük az új filmet.

Imre Loránd Balázs: A Menjek/Maradjak formátumot gyakorlatilag hárman fejlesztettük, mi ketten Lacival, és Hernáth Csaba operatőr-vágó. Gyakorlatilag mi voltunk a stáb, közösen csináltunk mindent, beleértve a film kommunikációját is. Kezdettől fogva tudatosan fejlesztettük egyfajta nyitott sorozat irányába a projektet, amibe más alkotók is bekapcsolódhatnak, így készült már a holland epizód és a jelenlegi is. Az Index az első new york-i résztől kezdve mellénk állt és a sajtóval is folyamatosan kommunikáltunk. Az eredeti célunk kvázi közszolgálati volt, meg akartuk mutatni az egyik legfontosabb hazai társadalmi trend, a kivándorlás különböző aspektusait. Nehéz az elvárásokról beszélni, ez mindig összetett dolog. Engem leginkább az foglalkoztat, hogy ne csak technikailag csináljunk jobb filmet, de közelebb is kerüljünk a szereplőkhöz és minél érzékletesebben tudjuk elmesélni a tapasztalataikat.

iszb-20171118-88.jpg
fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Amióta elkezdtétek a sorozatot, számtalan politikai változás történt itthon, ami a kivándorlást is befolyásolta. Fontos volt nektek, hogy ezt integráljátok a történetekbe?

JL: Most először került bele aktuálpolitikai esemény [a 2015-ös menekültválság], a korábbi részek sokkal inkább a személyes motivációkra építettek.

ILB: Ez igaz a mostani filmekre is, csak éppenséggel az egyik szereplő, Reni, menekültekkel foglalkozik és ez a kérdés az utóbbi években politikai szempontból is nagyon fontos lett Magyarországon. Ugyanakkor ez nem egy politikai állásfoglalás, vagy politikai film, hanem inkább egy kordokumentum. Ha a szereplőink személyes történetei az aktuálpolitika mentén haladnak, akkor elkerülhetetlen, hogy foglalkozzunk velük. Azt akartuk, hogy ők mondják el a saját történeteiket és oda tegyék a hangsúlyokat, ahol ők érzik.

Mindhárom történetet összeköti a gyerekvállalás.

JL: Talán ez az eddigi legszemélyesebb filmünk. A szereplőket a környezetünkből válogattuk, hasonlóak a saját tapasztalataink is, ezt látjuk magunk körül. Ebből merítettünk, persze a teljesség igénye nélkül. Mindig egy-egy pillanatfelvételt készítünk az emberek egy-egy problémaköréről, aktuális élményeiről és most azzal kísérleteztünk, hogy egy kicsit kiszélesítsük ezt a megközelítést, megnézzük mi történt a volt szereplőinkkel, például Mirjammal és Márkkal.

ILB: Továbbá azt találtuk, hogy mikor valaki családot alapít külföldön, az egy nagyon fontos válaszút; a szereplőink ezen a ponton alaposan elgondolkoztak azon, hogy hol folytassák az életüket, milyen nyelven tanuljon, hol nőjön fel a gyermekük.

Hogy juttatjátok el a filmeket a közönséghez és milyen reakciókkal találkoztok a részükről?

JL: A Menjek/Maradjak filmeket több televíziós csatorna is játssza, sok nézőt érünk el az Index által, és egyre népszerűbbek a szociális média csatornáink is. Ami még fontos számunkra, hogy nyilvános vetítései is legyenek a filmnek, amik után beszélgetni tudunk a közönséggel, elindulhat egy egészséges párbeszéd a témáról, ami aztán jó eséllyel terjedhet tovább. Hogy naprakészek legyünk a téma tágabb összefüggései tekintetében is, ezeken a beszélgetéseken többnyire a mobilitás témájára fókuszáló szociológusok, pszichológusok is jelen vannak.

20269430_993c93bbf9d74e71b8f88fa186dc375b_x.jpg
fotó: Menjek/Maradjak

Egyre több kutatást is publikálnak mobilitás témában. Ezeket figyelemmel követitek?

ILB: Abszolút. Hozzám minden ezzel kapcsolatos kutatás befut, mindent elolvasok. Érdekes, hogy nagyon sokszor egymásnak ellentmondó eredmények is vannak, attól függ milyen szempontok alapján, ki készíti a kutatást és kinek. Kováts András migrációkutató, a Menedék Egyesület vezetője a kezdettől fogva a partnerünk, őt sokszor elhívjuk a bemutatókra, ő is segít eligazodni az általános trendek tekintetében.

Az Édes Otthont befejező résznek szántátok vagy terveztek még több epizódot?

JL: Több epizódtervünk is van, köztük egy berlini is, már csak azért is, mert Lóci időközben Berlinbe költözött. Ott talán szintén egy nagyon személyes történetet tudunk majd elmesélni. Az egyes epizódokat mindig a körülmények is hívják életre ráadásul, egyelőre úgy gondoljuk, hogy a mobilitás tematikában még rengeteg a szufla, és nem feltétlen csak filmekben gondolkodunk a jövőben.

 

Bartal Dóra