Szerzők

Kőrösi Máté diplomamunkának indult dokumentumfilmje három húszéves barátnőt követ az érettségi előtt. Bár a hangsúly a jelenbeli viszonyaikon, kapcsolódásaikon van, fokozatosan tárul fel milyen múltbéli események tükrében formálódnak jelenleg felnőtté. A film kezdetén a rendező azt ígéri, hogy követve Szanit, Tinát és Emesét, megpróbálja kideríteni, mit jelent Dívának lenni, mégis a végére a díva, mint létállapot tágabb értelmezést kap.

A dokumentumfilmek között fel lehet húzni egy olyan skálát, mely a készítő(k) és a szereplő(k) viszonyát méri. Egyik irány, amikor a rendező szinte teljesen eltűnik a kamera mögött és csupán közvetítője annak, ami a lencse előtt történik. A Díváknál, ezzel ellentétben, hangsúlyt kap a két fél közötti kapcsolat, kezdve a narrációval, ami folyamatosan reflektál a szereplőkre, történésekre, és ami különlegesebb, saját magára. A filmnek elemévé válik az, hogy a szereplők mit váltanak ki a rendezőből. Ebben meghatározó szerepet játszhat a közöttük levő dinamika, ugyanis nem csupán a kamera előtt élő, mozgó szereplőket nézünk, inkább annak vagyunk tanúi, hogy hogyan ismer meg néhány barátnőt egy kíváncsi ember, hogy miképpen, milyen fokozatokban tárul fel előtte három ember. De a képernyőn meg-megjelenik a közöttük folyó kommunikáció a forgatással kapcsolatban, vagy a vége felé Máté már nem csak animációként tűnik fel, hanem Szani ötletére az egyik jelenetben élő alakként is bekerül.

Szani munka másnapján (Dívák)

Fontos azonban kiemelni, hogy a párbeszéd nem egy megoldás keresése felé irányul, sokkal inkább a megértés felé. A film a lányok felé fordul és nem analízis alá veti őket. Az ereje pont ebben van, hogy figyelmet szentel a szereplőinek, ez segíti a nézőt egy minél árnyaltabb kép kialakításában. Ezt összegzi jól Szani egyik mondata, amikor felidézi miként reagáltak egy éjszakán, amikor teljesen idegenekkel osztott meg egy tragikus közelmúltbeli eseményt: „Csak meghallgattak.”

De nemcsak mint kollektíváról beszél a lányokról a film, hanem az egyének szintjén is. Míg konkrét történeteiket interjúkon keresztül ismerjük meg, addig egy átfogóbb képet a saját magukról készített videókon keresztül kapunk. A rendszeres és sorozatos videózás adja meg a lehetőséget, hogy a néző átérezhesse mi veszi körül éppen a lányokat, mik járnak pillanatnyilag a fejükben. Mind a lányok, mind a film könnyedén mozog abban a tartományban, amin belül nem érezzük az egészet túl intimnek, vagy túl távolságtartónak.

Emese hazaúton (Dívák)

Az egyik központi téma a család. Milyen helyet fogalunk el benne, milyen viszonyunk van az egyes tagjaihoz, és hogy ez mennyire és meddig határoz meg, milyen szerepet tölt be az életünkben és szerintünk mi lenne az ideális szerepe. Már a film elején felmerülnek ezzel kapcsolatos problémák, amikor Tina elköltözik a volt barátjától és annak családjától: „Nehéz úgy alkalmazkodni egy családhoz, hogy nekem se volt normális családom.” Vagy Szani, aki már egyedül lakik és magát tartja fent: „De arra meg egyik iskola sem tanít meg, hogy hogyan töltsél ki egy csekket. Azt a szülőknek kéne. És akinek nincsen szülő?”

Ezzel szoros kapcsolatban van a másik fő témakör, a felnövés. Hogy ez mennyiben múlik a külső körülményeken, és mennyire végzed el te magad. Mennyire vagy tudatában ennek a folyamatnak, és hogy van-e választásod az idejét tekintve. Vagy mik definiálhatják a felnövést? Hogy minél több dolgot magadnak intézel, vagy hogy milyen éretten tudsz reflektálni önmagadra?

A dokumentumfilm végére közel kerülünk Szanihoz, Emeséhez és Tinához, de a díva kifejezésnek komplexebb értelmet adnak a szereplők. Díva az, aki nem függetleníti magát a múltjától, és mégis erőteljesen elébe tud menni a jelennek. Akinek látod a vállán a terhet, de ő a sminkjére is legalább annyira figyel, mint arra, amit cipel. Dívák lehetnek körülöttünk, nekünk is lehetnek díva napjaink, dívaként nézhetünk szembe egy problémával. Tulajdonképpen a díva egyféle megközelítésmód, amiből erőt meríthetsz, ha éppen úgy ítéled, hogy erre van szükséged.

Dívák

Felmerülhet a kérdés a film megnézése előtt vagy után, hogy miért pont róluk szól a film. Miért Szani, Tina és Emese azok a karakterek, akik ki lettek emelve a tömegből, mit adhat 79 perc alatt három húszéves lány nekem, nézőnek. A film egyik válasza, hogy miért ne róluk szóljon egy film, azt a potenciált mutatja be, ami bárkiben benne lehet, ha érdeklődéssel fordulsz felé. Az animált figurák is valahol ezt sejtettetik, hogy mész az utcán, balra a padkán pedig valaki mindig ott ül, de ezek az alakok formát kaphatnak például azzal, ha csak meghallgatod őket.

Horváth Laura

Az ELTE BTK Filmtudományi Tanszék hallgatója