2025. november 12-13-14. és november 17-18-19. Művész Mozi & CEU
A 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén is megrendezzük a Diák Verziót, amely keretében ingyenes vetítésekre és beszélgetésekre várjuk a középiskolásokat és tanáraikat, akik ezúttal öt dokumentumfilm közül választhatnak.
Idén is lehet találkozni az alkotókkal, kérdezni a szakértőktől, valamint interaktív feladatok segítségével mélyebben is meg lehet ismerkedni az adott témákkal. A délelőtti programokra a Művész moziban és a CEU-n kerül sor.
Miről szól a Diák Verzió? Programjaink aktuális, mindenkit érintő problémákat hoznak közel a diákokhoz. A vetített dokumentumfilmek több témát is érintenek: legyen szó klímaváltozásról, migrációs kérdésekről vagy a tinédzsereket különösen érintő, felnőtté váláshoz kapcsolódó témákról. A mozis vetítések után meghívott vendéggel beszélget a moderátor, amelyek célja, hogy a választott téma és a dokumentumfilm műfajának megismerésén túl olyan ismeretekre és gondolatokra tegyenek szert a diákok, amelyek segítségével a világ szélesebb összefüggéseit fedezhetik fel saját maguk számára.
Milyen programok lesznek idén? Vetítés és moderált beszélgetés szakértőkkel A Művész moziban várjuk az osztályokat / csoportokat a megadott vetítési időpontokban délelőttönként. Idén egy magyar filmet vetítünk (Hajrá, Tete!), a film készítőivel, szereplőivel valószínűleg lesz 45 perces közönségtalálkozó a vetítés után. Idén csatlakozik az egyik vetítésre a film észt rendezője, így angol nyelven is szervezünk egy közönségtalálkozót. A nemzetközi filmek esetében (Kartúm, Mi lesz Roosiból?, Fiú a porondon, Szilánkok) meghívott szakértőkkel beszélgetünk a témák kapcsán.
Vetítés és vezetett csoportos feldolgozás A CEU-n a kiválasztott/ az adott film vetítése után interaktív feladatok segítségével dolgozzuk fel a filmek témáit és üzeneteit. A program 3-3,5 órát vesz igénybe a filmek vetítésével együtt.
Milyen filmek lesznek idén? Az idei filmválogatásban nagy örömünkre a VERZIÓ magyar versenyének egyik filmje is szerepel. A Hajrá, Tete! főszereplőjét, Illés Fannit, paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar paraúszót, reméljük, nem kell senkinek bemutatnunk. Fanni alsó lábszárak nélkül és összenőtt ujjakkal született. Egykor esélyt sem kapott az életben, mégis világ- és kétszeres Európa-bajnok, 2020-ban Tokióban pedig aranyérmes lett. Ma már édesanya, és a 2024-es párizsi paralimpiára készül, miközben újraépíti karrierjét. Ez a dokumentumfilm végigkíséri edzését, anyaságát és küzdelmét azért, hogy megtörje a fogyatékossággal és az anyasággal kapcsolatos sztereotípiákat az élsportban - intim, inspiráló portrét nyújtva az ellenállóképességről és az emberségről.
A tizenegy éves Santino a cirkusz gyermeke. Imádja a nyolcvanéves dédapjával tölteni az idejét, aki Európa egyik utolsó nagy cirkuszigazgatója, és az unokája legjobb barátja lett. Megható történeteket mesélnek egymásnak: egy elefánttal való barátságról, búcsúkról, új kezdetekről és az úton töltött életről. A Fiú a porondon ezeknek a modern nomádoknak az életét követi nyomon, bemutatva a kisfiú tapasztalatait, aki nagycsaládban és állatok között nő fel – biztonsági háló nélkül, szabadon, mint egy madár. Kedves családi film, inkább kisebbeknek ajánljuk! A filmet eredeti német nyelven vetítjük, magyar felirattal.
Mi lesz Roosiból? Csajkor Észtországban: a filmkészítők tíz éven át, 8 és 18 éves kora között követték Roosi életét. A lány ökoaktivista anya gyermeke, klímaszorongás, a klímagyász és -bűntudat érzéseivel küzd, szétszakítja az előtte álló két életút lehetősége: maga is aktivista legyen, vagy megtalálja saját útját a kreativitáson és a tinédzserkor őrületén keresztül. Minden korosztálynak ajánljuk!
Kartúm nyüzsgő metropoliszában öt szudáni sorsa fonódik össze: egy állami hivatalnok, egy utcai teaárus asszony, az ellenállási bizottság önkéntese és két utcagyerek, mind a szabadságot keresik. Álomszerű animációk, utcai zavargások és a polgárháború szövik életüket közös történetbe. A Kartúm a fesztivál nemzetközi versenyének egyik kiemelt alkotása.
Szintén a nemzetközi film palettáról érkezik a Szilánkok. Masa 2022 tavaszán elhagyni készül megváltozott hazáját, Oroszországot. Búcsúk váratlan láncolata bontakozik ki: anyja meghal rákban, szerelme elmenekül a sorozás elől, régi énje pedig darabokra hullik. Kamerájával minden pillanatot rögzít. Haragja az underground színtérre sodorja, ahova sok fiatal orosz menekül. A film kaleidoszkópszerűen megragadja nemcsak a kor szellemét, de a rendező saját útkeresését is a globális zűrzavarban. 11-12. évfolyamos diákoknak ajánljuk!
The filmmaker follows a girl, Roosi, for 10 years from age 8-18. She grew up as the child of an activist. She struggles to cope with climate grief and guilt. She is torn between becoming an activist herself vs finding her own life path through creativity and enjoying the teenage ecstasy.
Eleven-year-old Santino is a child of the circus. He loves to spend time with his eighty-year-old great-grandfather, one of Europe‘s last great circus directors, who has become his best friend. Together, they share heartwarming stories: Stories of friendship with an elephant, of farewells, of new beginnings and life on the road. CIRCUSBOY chronicles the lives of these modern nomads, capturing a young boy‘s experience growing up among an extended family and animals - a life without a safety net, as free as a bird.
A Paralympic champion and new mother defies expectations, rebuilding her elite athletic career while challenging stereotypes about disability, motherhood, and strength—on her own terms.
From the metropolis of Khartoum five Sudanese characters: a civil servant, a tea lady, a resistance committee volunteer, and two street boys all in search of freedom, have their stories unexpectedly woven together through animated dreams, street revolutions and a civil war.
A personal story about death and love in the context of contemporary Russia of the last 2 years. In Spring 2022 Masha prepares to leave Russia — her homeland that has changed. It turns into chain of unexpected farewells: her mom dies of cancer, her lover flees army conscription, everything including her own old self is falling apart. Her way to cope with the grief is to fixate everything with her camera. Her anger guides her to inner emigration to the local underground scene, which became an escape for young russians. This kaleidoscope of shards chronicles not only spirit of the time, but the director’s personality crumbling against the backdrop of global turmoil.

















































