VENDÉGEK

Ljubov Arkusz: Anton itt van, rendező

1960-ban született Lvivben, Ukrajnában. 1984-ben diplomázott az Orosz Állami Filmművészeti Egyetemen (VGIK) forgatókönyvírás és filmtudomány szakirányokon. Viktor Sklovszkij asszisztenseként, majd forgatókönyv-szerkesztőként dolgozott a Lenfilm Csoportnál. Alapítója és főszerkesztője a Szeansz magazinnak és a Szeansz kiadónak. 2010-óta a Szeansz Workshop Társaság (Masztyerszkaja Szeansz) művészeti vezetője. 2006 óta az orosz Pervij Kanalon futó Zakritij Pokaz ("zártkörű vetítés") című televíziós műsor társszerkesztője. 2006 és 2011 között a Szentpétervári Állami Televízió- és Filmtudományi Egyetem előadója. Létrehozója és szerkesztője a hétkötetes Modern Orosz Filmtörténet 1986-2000 enciklopédiának. Számos szakmai díj nyertese.

Igor Bezinović: A blokád, rendező

Igor Bezinović Rijekában született 1983-ban. Filozófia és szociológia szakokon végzett a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon; valamint filmes és TV rendező szakon a Drámai Művészet Akadémiáján, Zágrábban. Filmográfiájában szerepeltet rövid dokumentumfilmeket: Natprosječan (Átlag felett), Susret (Találkozás), TDZ; egy rövidfilmet: Goli sati (Meztelen órák); valamint egy egész estés dokumentufilmet, A Blokadát.

Börzsei Juli: Házgyár utca 1., rendező

1988-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Televíziós Műsorkészítő szakán 2012-ben diplomázott. Eddig főként televíziós szerkesztőként és riporterként dolgozott.

Juliet Brown: Noah kenuja, rendező

Az angliai The National Film & Television School-ban végzett, azt megelőzően 12 évig Maine államban élt, ahol a hagyományos csónaképítéssel és filmezéssel foglalkozott. Noah kenuja c. filmjében e két szenvedélye találkozik. Juliet jelenleg Londonban él, a Kitchen Sink filmes kollektíva tagja. Következő filmje egy kis louisianai halászfaluról szól, amelynek élete a 2010-es British Petrol olajkatasztrófa után fenekestül felfordult.

Forgács Péter: NémetEgység @ Balatonnál – Mézföld, rendező

Forgács Péter (1950.10.10. Budapest) médiaművész, független filmes. 1978 óta több mint harminc filmet készített. Legismertebb a Privát Magyarország díjnyertes sorozata, mely 1930-as, 40-es években privát használatra, amatőrök által készített filmeken alapul. A filmek hétköznapi életeket dokumentálnak, melyeket felforgat a filmen kívül zajló, rendkívüli történelmi trauma.

Lorenzo Hendel, DocLab tutor

Lorenzo Hendel 1978 óta dolgozik a RAI csatornánál dokumentumfilmesként. 2004-ben When Children play in the sky címmel játékfilmet készített Grönlandon, amely több díjat is nyert nemzetközi fesztiválokon. 2008 óta főszerkesztőként a DOC3 (Rai Tre) csatornát vezeti, ő választja ki, hogy mely dokumentumfilmeket vegyék meg, melynek szálljanak be a gyártásába, és a kiválasztott filmek rendezőjével végig követi a filmkészítés folyamatát.

Marianna Kaat: A 8-as akna, rendező

1957-ben született Tallinban, jelenleg is ott él. A Szentpétervári Állami Színművészeti Akadémián diplomázott 1986-ban. 1991-ig az Eesti Telefilmnél dolgozott dokumentum- és mozifilmes produkciókban forgatókönyv-szerkesztőként, fejlesztőként és rendezőként is. Ekkor készítette első dokumentumfilmjeit is, a Not Only Offshore-t és az In Your Own Words. E két film részt vett többek között a bornholmi, a marseille-i, a firenzei, a madridi, a szentpétervári fesztiválokon. 1995 és 1999 között az Észt Nemzeti Televízió igazgatói testületének tagja. 1998-ban alapította meg saját produkciós irodáját, a Baltic Film Production-t, amely számos dokumentumfilm és televíziós sorozat készítője.

Szergej Mirosnyichenko: AZ UTOLSÓ SZOVJET GENERÁCIÓ, rendező

Szergej Mirosnyicsenko Cseljabinszkben született 1955-ben. Rendezőként végzett dokumentumfilm és tévéfilm szakirányokon az Orosz Állami Filmművészeti Egyetemen (VGIK) (Kocsetkov osztályában). 1984 és 1993 között a Szverdlovszk stúdióban dolgozott Jekatyerinburgban. 1999-ben társalapítója az Osztroy studiónak, ennek jelenleg igazgatója és művészeti vezetője. Filmográfiájából: Az élet folyója (2011) / Született a Szovjet Unióban: 21 (2005) / Orosz Kereszt (2002) / Moszkvai Angyal (2000) / Ismeretlen Putyin. Háború és béke (2000) / Született a Szovjet Unióban: 14 (1998) / Nagy hazugságok ideje (1996) / Egy perc néma csönd (1995) / Született a Szovjet Unióban: 7 (1990) / A múlt álomnak tűnik (1988) / Lady Tundra (1987) / Sziget (1981). Filmjeit többek között díjazta az Orosz Televízió Akadémia (TEFI), az Orosz Filmművészeti Akadémia (Nika); birtokosa az Orosz Nemzeti Mozgóképakadémia Aranysas Díjának, a Lavr Dokumentumfilm Díjnak, a Stalnaker Emberi Jogi Fesztivál Díjának és a Nemzetközi Emmy Díjnak.

Sami Mustafa, DocLab tutor

Sami 1984-ben született, Pristinában, Koszovóban. A Rolling Film Festival művészeti igazgatója, fiatal dokumentumfilmeseknek nyújt tutori segítséget. Első filmjét gyakornokként készítette 2003-ban a Balkan Sunflowers szervezettel közösen Plemetinában, egy koszovói faluban. Azóta több mint 20 dokumentumfilmet, doku-játékfilmet és zenés videót készített a roma kultúráról, művészetről, az emberi jogokról és társadalmi kérdésekről Koszovóban, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Franciaországban és Szlovéniában. Road to Home c. filmjét egyetlen koszovói alkotásként 2007-ben a Cannes-i fesztiválon vetítették. 2007-ben megalapította a roma kultúrával és művészettel foglalkozó, illetve roma fiatalok dokumentumfilmezését támogató Romawood-ot, amelynek azóta az igazgatója, továbbá elindította a Jekh Kham Jekh Sel/Egy nap egy nemzet projektet.

Németh Gábor Péter: Bosznia, Bosznia!, rendező

1972-ben született Budapesten. A Fekete Doboz Dokumentumfilmes Iskola elvégzése után kommunikáció szakon szerzett diplomát. Televíziós arculati és promóciós rendezőként dolgozik, olykor televíziós műsorokat és dokumentumfilmeket is rendez.

Papp Gábor Zsigmond: A szovjet levelezőpajtás, rendező

1966-ban született. 1992-ben végzett az ELTE BTK magyar-történelem szakán, 1990–91-ben a Bolognai Egyetem történelem-politikaelmélet karának ösztöndíjasa volt. 1993 és 1996 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola kisfilm-rendező szakán tanult. 1994-ben rendezte első filmjét, amelyet több történelmi témájú dokumentum- és portréfilm követett. 1992-től 2007-ig a Magyar Rádióban dolgozott riporterként, szerkesztőként és rendezőként.

Leena Pasanen, DocLab igazgató, tutor

Karrierjét a finn parlament tudósítójaként kezdte a ’80-as évek végén. Az YLE finn tévénél dolgozott különféle pozíciókban, például vezette az YLE TV1 dokumentumfilm osztályát, illetve az YLE Teema programigazgatója volt. Három évig a European Documentary Network-öt igazgatta, majd visszatért az YLE-hez kulturális műsor programkoordinátorként. 2011-ben a Finnagora, a magyarországi finn intézet igazgatója lett. Rendszeresen működik közre dokumentumfilmes tanfolyamokon (pl. EDN, Discovery Campus, EURODOC and Television Business School) szakértőként, tutorként és előadóként. 1999-ben diplomázott az EURODOC-on, tagja a Hot Docs nemzetközi tanácsadó bizottságának, továbbá az IDFA Forum-nak, az INPUT-nak és a finn Bonnier’s Journalistic Award bizottságnak, és zsűrizett számos nemzetközi fesztiválon, többek között a Sundance-on és az IDFA-n.

Marina Razbezskina: Távozz tél!, producer

Marina Alekszandrovna Razbezskina a Kazányi Egyetemen végzett. Egy falusi iskola tanáraként és újságíróként is dolgozott, később forgatókönyvíró és filmrendező lett. Néhány dokumentumfilmje: Marcel Marceau (2003), Egyszerű élet (Proszto zsiznj, 2002), Gennagyij Aigi (2001), A paradicsom utódai (Naszlednyiki raja, 1997), Koncert kívánságra (Koncert po zajavkam, 1991). Első játékfilmjét, Az aratás idejét (Vremja zsatvi, 2004) a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon A FIPRESCI díjával, a viborgi fesztivál Nagydíjával (2004) és számos más európai kitüntetéssel jutalmazták. 2007-ben készült el második mozifilmje, a Jar (Szergej Jeszenyin azonos című írása alapján). Több intézmény, például az Internews Film és Televíziós Iskola tanára, így a nagy hatással van a fiatal dokumentumfilmes generációra, többek között Kino.doc csoportra is.

Kirill Sakharnov: 5 perc szabadság, rendező

1978-ban született Moszkvában, az oroszországi Népek Barátsága Egyetemen végzett történelem szakon 2000-ben, majd 2007-ben diplomát szerzett az Orosz Állami Filmművészeti Egyetemen. Több rövid dokumentumfilmet, reklámfilmet és zenevideót készített, valamint vágóként dolgozott. 2012-ben megalapította a számos emberi jogi témával foglalkozó filmet jegyző SugarDocs stúdiót.

Rada Šešić, DocLab tutor

Rada Šešić a volt Jugoszláviában, Horvátországban született, Szarajevóban élt, számos dokumentum- és rövidfilmet készített szülőhazájában, filmkritikusként és újságíróként dolgozott a szarajevói rádiónak és televíziónak, illetve a Sineast filmes folyóiratnak. Jelenleg filmes, oktató, kritikus és kurátor, valamint Ameszterdamban, a Holland filmakadémián mentorál. 1993 óta Utrechtben él, 2000 óta az IFFR Rotterdam programtanácsadója, az IDFA egyik bíráló bizottságának tagja. A Szarajevói Filmfesztivál verseny dokumentumfilm programjának és a Rough Cut Boutique vezetője. Számos nemzetközi műhely tutora és pitching-ülés résztvevője (Dragon Forum, Doc Lisboan, Docs Thessaloniki. Baltic Forum Riga, Ex Oriente Prague/Warsaw, Damascus Dox Box, and Doc Edge Kolkata), továbbá a szófiai Balkan Documentary Centre egyik tutora. Hat évig a The Dutch Institute for the Film Education (NIF) intézetben oktatott, s tucatnyi filmfesztivál zsűrijének volt tagja szerte a világon.

Somogyvári Gergő: Riksaláz, rendező

1978-ban született, fotós és újságíró tanulmányai után a Színház és Filmművészeti Egyetem operatőr szakára járt. Durst György producerrel közösen négy dokumentumfilmet készített társrendezők bevonásával, és számos dokumentumfilmben dolgozott operatőrként. Feszt Judittal közös Csempelevél című filmje a 2008-as Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb dokumentumfilmes rendezői és operatőri díjat.

Szabó Péter: Házgyár utca 1., rendező

1987-ben született Budapesten. Az ELTE-n szerzett filmelméleti diplomát, majd elvégezte a Filmművészeti Egyetemen a televíziós műsorkészítő szakát. Egy éve az index.hu-nál dolgozik videós újságíróként.

Stefano Tealdi, DocLab tutor

Johannesburgban született, Torinóban építészetet tanult. Végzés után a Politecnico di Torino audiovizuális laboratóriumának film és tévé produkciós vezetője lett. 1985-ben többekkel megalapította a Stefilmet, amelyben rendezőként és producerként dolgozik. 1988 óta készít különféle, főként afrikait és olaszországi témákat vizsgáló dokumentumfilmeket. Nemzetközi szinten több mint 40 európai és Észak-amerikai tévétársaság filmjeiben volt ko-producer. 1992-ben elvégezte a MEDIA “EAVE – European Session” tanfolyamát. Az Associazione FERT alapító tagja, a Documentary in Europe elnevezésű, évente megrendezett olasz workshop első tizennégy kiadásának rendezője. A European Documentary Network elnöke, az INPUT Television in the Public Interest olaszországi koordinátora.

Willem Timmers: Szemtől szembe, rendező

A Szemtől szembe Willem Timmers első filmje. Ilja Kokkal közösen alapították meg az I CAMERA YOU nevű produkciós irodát, melyben dokumentumfilm rendezőként dolgozik. Willem Timmers idegenvezető volt Etiópiában. Jelenleg szabadúszó videó-újságíró és filmes.

Sari Volanen, DocLab tutor

1999 óta az Yle "New Cinema" megrendelő szerkesztője. Szereti a művészi és kreatív dokumentumfilmeket, melyek az emberi lét változatosságát mutatják be.

Giedrė Žickytė: Hogyan játszottunk forradalmárt, rendező

Giedrė Žickytė újságírást, film-, és televíziós rendezést tanult, mesterszakos diplomáját a Vilniusi Művészeti Akadémián szerezte. Televíziós és kereskedelmi területeken dolgozik 2003 óta. Négy dokumentumfilmet és számos rövidfilmet rendezett. Munkái szerepeltek több filmfesztiválon, valamint az országos tévécsatorna műsorán is. Baras című filmje 2009-ben a Litván Filmakadémia Ezüstgólya Díját nyerte el legjobb televíziós dokumentumfilm kategóriában. További filmjei: Európa (2006), Born Innocent (2005), Role (2004).