Szerzők

A Por című filmet nézve több mindenre figyelhetünk. Az első réteg, ami meglátszik, az egy távoli ország távoli világa. 8-10 éves gyerekek dolgoznak a téglák között olyan természetességgel, hogy egy idő után már a néző sem kérdőjelezi meg ennek a létjogosultságát.

Lehet, hogy azért nem, mert a második réteg a saját múltunk? Illyés Gyula hasonló körülményekről ír a Puszták népében. A gyermekmunka, a másoktól való feltétlen függés, a rossz lakáskörülmények, az iskolázatlanság az 1920-as évek Magyarországának a világa is. Ez is felsejlik a filmben azok számára, akik észreveszik, hogy az emberi társadalmak nagyon hasonló jelenségeket tudnak kitermelni magukból tértől és időtől függetlenül. A gyermekkor hiánya és a szó szoros értelmében vett vért és verítéket kívánó munka ugyanúgy tette és teszi lehetetlenné a nagyot álmodást Magyarországon, mint ahogyan teszi azt lehetetlenné a bemutatott indiai és nepáli gyerekek életében.

Óhatatlanul jutnak a néző eszébe olyan kérdések, hogy hány fok lehet Nepálban, amikor alulöltözött gyerekek töltik kint az egész napjukat? Hány kiló lehet egy rakás tégla, amit egy kisgyereknek kell a hátán vagy a fején cipelnie? Hogyan lehet esélye valakinek egy iskola befejezése nélkül kilépni a szegénységnek abból az ördögi köréből, amiben már a szülei is benne voltak? Nem kapunk választ ezekre a kérdésekre, de az elgondolkodtató feszültség velünk marad a film után is.

A film üzenetének egy harmadik rétege is megjelenhet az értő szemű néző előtt: Meddig lesz szükség erre a kizsákmányoló gyermekmunkára a robotizáció korában? Elér-e a technológiai fejlődés a globalizáció fősodrától távol fekvő országokba? Ez persze áthallásokkal jár: Meddig lesz még szükség egyáltalán fizikai munkára? Mihez fognak kezdeni azok a gyerekek vagy fiatal felnőttek, akiknek a jelenlegi struktúrában esélyük sincsen a bonyolultabb feladatokra való felkészülésre?

Ezek persze olyan távlati kérdések, amelyek nem jelennek meg a filmben, legfeljebb a néző bontja azokat ki magának. Az viszont egyértelműen benne van a Porban és a szereplők szemében, hogy nem látnak ki a jelenlegi világból, akármennyire kemény is az velük. A legkeményebb munkában és kilátástalanságban is megvan minden emberi: Játék, boldogság, párkeresés és tánc. Az ember, lényegében, minden körülmények között ugyanolyan. Ebben a filmben az látszik, hogy ez egyszerre szép és ijesztő.

Szabó Attila