Arról, hogy kik vagyunk, és miért jöttünk

Nem lehet könnyű dokumentumfilmnek lenni. Én például sokáig városok történetét, történelmi hősöket, vagy éppen egy-egy népszokást bemutató, ismeretterjesztő műsorokra, oroszlánok, korallzátonyok és termeszhangyák életéről szóló természetfilmekre asszociáltam, hosszú, sok fekete-fehér képpel dolgozó történelmi anyagra, amiket az iskolai ünnepségeken néztünk a díszteremben, vagy amikben szépen beállított háttér előtt szakértők beszélnek fontos társadalmi vagy tudományos kérdésekről.

Emlékszem, mennyire csodálkoztam az első néhány, a fent leírtaktól radikálisan különböző dokumentumfilm-élményem kapcsán, hogy mennyire másfélék. Hogy történetük és szerkezetük van, hogy végigizgulom, hogy hatásos filmélmény.

Nehéz lehet dokumentumfilmnek lenni azért is, mert sok az elvárás. Nem fikciós  – akkor viszont a valóságot mutatja meg? Nem megrendezett jelenetekből áll – tehát a szereplők ugyanúgy viselkednek, mint az életük összes többi napján, mikor nem készül róluk film? Legyen művészien konstruált, de beavatkozásmentes, természetes, de izgalmasan szerkesztett. A kép mindig éles, pedig a felvételek mindig mindig teljesen spontán történnek, objektíven próbál megmutatni bizonyos témát, mégis szubjektív és egyedi hatást kelt.

Pedig a dokumentumfilm teljes értékű, igényes, és a filmművészet aktív részét alkotja. Jelentős szerepet tölt be a társadalmi és emberi jogi kérdések közvetítésében és az azokról való gondolkodás és párbeszéd inspirálásában is.

Mi, a Verzió blog írói szeretjük és fontosnak tartjuk a dokumentumfilmeket, és ezáltal azt is, hogy legyen egy olyan fórum, ahol ezek a nonfikciós filmek szóba kerülnek és a magyar dokumentumfilm is érvényesül, ahol teret kaphatnak a fiatal filmesek, lehetőség van doksikkal, fesztiválokkal, készülő projektekkel kapcsolatos hírekről értesülni, beszélgetni és vitatkozni.

Egy olyan fórumot szeretnénk teremteni, ahol más szemmel nézünk ezekre a filmekre, és hozzáférhetővé tesszük minél több ember számára. Szeretnénk megváltoztatni a dokumentumfilmről kialakult sztereotípiákat, fontosnak tartjuk, hogy azok, akik érdeklődnek egy-egy film iránt, minél több információhoz hozzájuthassanak.

Ezért indul a blog.

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál blogja vagyunk. A Verzió idén 14 éves, Magyarország legrégebbi dokumentumfilm, és egyetlen emberi jogi filmfesztiválja. 2004 óta több mint 80.000 látogatót vonzott és több mint 700 filmet mutatott be, illetve rengeteg kerekasztal beszélgetés, közönségtalálkozó és vitafórum került megrendezésre, akárcsak szakmai programok, filmkészítő műhely, ingyenes diákvetítések és vidéki mozikban szervezett programok. A széles nemzetközi kínálat mellett az elmúlt 13 évben készült, emberi jogi témákhoz kapcsolódó magyar dokumentumfilmek nagy része megfordult a fesztiválon. A fesztivál védnökei, vendégei és a megnyitón felszólalók között volt, a teljesség igénye nélkül Jancsó Miklós, Göncz Árpád, Sean McAllister, Parti Nagy Lajos, Erdős Virág, Enyedi Ildikó. Peter Schamoni, Judit Katz, Hanna Polak, Gamma Bak, Peter Almond  és Gazdag Gyula is. A budapesti művészmozik, tematikus filmfesztiválok terjeszkedésével együtt nőtt fel a fesztivál is és folyamatosan fejlődik tovább.

A Verzió Filmfesztivált a nonprofit Verzió Film Alapítvány és a Vera & Donald Blinken OSA Archívum közösen szervezi. A Verzió projektjein év közben egy kis létszámú team dolgozik, ami a fesztivál időszaka alatt további munkatársakkal és önkéntesekkel kiegészülve nagyobb csapattá növi ki magát.

A blogban igyekszünk minél sokszínűbben megadni a szót a dokumentumfilmeknek. Felfedezni és megmutatni, milyen változatos és izgalmas ez a forma és mennyi helyen lehet doksikat nézni, ha tudjuk, hogy hol keressük. Szeretnénk egy fórumot teremteni azoknak, akik úgy szeretik ezeket a filmeket, mint mi, és szeretnénk azt is, hogy minél többen megismerhessék, milyen sokszínűek ezek a filmek, és mennyiféle témát, formanyelvi eszközt és lehetőséget rejtenek, emellett szeretnénk külön figyelmet szentelni a Verzió múltjának, jelenének és a jövőjének is.

Így aztán igyekszünk minden erőnkkel terjeszteni szenvedélyünket, hiszen úgy gondoljuk, a doksik nem csak nagyon fontos részei a kortárs filmes életben, de fontos szerepük van abban is, hogy képet kapjunk a körülöttünk lévő világról, emberi jogi kérdésekről, és egyáltalán - arról, mi történik másokkal, körülöttünk, velünk.

 

 

Bartal Dóra, Eichner Hanna, Orosz Anna, Sz. Luca