Olvass a 17. Verzió hat díjazott filmjéről!

A 17. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál online díjátadó ceremóniáján november 20-án hat film alkotói vehettek át szimbolikusan díjat a három zsűri tagjaitól. A nemzetközi zsűrik tagjai különböző országokból jelentkeztek be online azért, hogy ismertessék döntésüket, és bejelentsék a  nyerteseket. Olvassátok el, hogyan véleményezték a zsűrik a nyertes filmeket! 

Emberi Jogi Díj a legjobb nemzetközi filmnek: Üdvözöljük Csecsenföldön (David France, USA, 2020)

Hatalmas öröm volt az idei válogatás összes filmjét végignézni, mégis a megannyi nagy hatású film közül az Üdvözöljük Csecsenföldön témája sürgető fontossága miatt tűnt ki. Teljességgel magával ragadott minket David France dokumentumfilmje, amelyben a csecsenföldi LMBTQI+ közösség ellen napról napra elkövetett elviselhetetlen brutalitással és üldöztetéssel szembesíti a nézőt. A szélsőséges és intézményesített erőszak teljes büntetlenséget élvez, ez pedig az autoriter hatalmak világszerte tapasztalható erősödése miatt óriási veszélyt jelent bármely védtelen társadalmi kisebbség számára.

Minden viszontagság ellenére a közösség képes megőrizni ellenállóképességét, és az orosz LMBT hálózat félelmet nem ismerő támogatásával igyekszik új életet kezdeni. Különösen nagy elismerés illeti a film készítőit, az aktivistákat és az áldozatokat, akik példamutató bátorsággal és életük kockáztatásával osztják meg velünk történeteiket. Továbbá említésre méltó az az erkölcsi értékrend, amellyel a filmkészítők mindvégig szavatolják a megszólalók névtelenségét.

Mély meggyőződésünk, hogy az Üdvözöljük Csecsenföldön erőteljes eszköze lehet annak, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmet egy olyan probléma jelentőségére, amely felett gyakran szemet hunynak és amelynek sokszor alábecsülik a súlyosságát.


Fotó: Üdvözöljük Csecsenföldön

Legjobb nemzetközi film - Különdíj: A föld oly kék, mint egy narancs (Iryna Tsilyk, Ukrajna, Litvánia, 2020)

Jóllehet az összes film joggal érdemelne különdíjat az általuk közvetített üzenetük miatt, a kiválasztott A föld oly kék, mint egy narancs azonban egyéni filmes stílusával és mély humanista állásfoglalásával kiemelkedik a többi közül. A film a háború sújtotta Ukrajnában egy család hétköznapjain keresztül világít rá arra, hogy a kreatív filmkészítés miként járul hozzá a háború okozta traumák feldolgozásához. Ennek köszönhetően a mű nem csupán a filmművészet mesterségének a dicsérete, de az abban rejlő hatalmas erőé is a társadalmi változások alakításában.

A filmnyelv fikciós és nem fikciós kettősségét önreflektív módszerekkel jeleníti meg, miközben a remény és ellenállás üzenetét közvetíti mindannyiunk számára.

A Nemzetközi verseny filmjeit értékelő diákzsűri tagjai: Marilia Arantes, Bohdan Herkaliuk, Lucie Janotová, Danial Shah, Süll Kristóf

Legjobb diákfilm/elsőfilm: Fiam (Paweł Chorzępa, Lengyelország, 2019)

A film készítője kockázatos és nehéz témát dolgoz fel ebben a nagyon érzékeny, kivételes pillanatokat megörökítő filmben, mely egy apa és fia fájdalmakkal teli kapcsolatába nyújt betekintést.

A film, miközben a legjobb értelemben vett modern dokumentarista felfogással közelíti meg tárgyát, ugyanakkor a szó legnemesebb, tradicionális értelmében vett, igazi mozi. Valódi mozi, melynek fontos eleme a metaforikus kifejezés, a vizuális történetmesélés, s valódi dokumentumfilm, melyben a legjobb pillanatok az ember és a kamera tiszta és varázslatos találkozásából születnek.

A zsűri különösen nagyra értékelte a filmalkotó azon képességét, ahogy a legintimebb pillanatokat is sikerült úgy rögzítenie, hogy a helyzet igazságát megőrízze. A megformálás modernitása abból a finom dinamikából származik, ahogy a dokumentáló kamera interakcióban áll a szereplőkkel, ugyanakkor nem avatkozik be az eseményekbe. A filmkészítő kivételes tehetségét mutatja, ahogyan képes e finom egyensúlynak köszönhetően revelatív pillanatok részesévé, dokumentálójává válni, s nézőjét empatikus szemlélővé avatni.


Fotó: Fiam

Legjobb diákfilm/elsőfilm – Különdíj: Stunned, I Remain Alert (Lucas H. Rossi dos Santos, Henrique Amud, Brazília, 2020)

A film készítői egy személyes vallomás és archív felvételek segítségével dolgozzák fel a brazil közelmúlt egy sötét korszakát. A zsűri nagyra értékelte a készítők azon törekvését, ahogy a személyes történet és a kollektív trauma felelevenítésével, összekapcsolásával a társadalmi emlékezet szolgálatába állítják anyagukat. Kifejezetten sikeresnek ítéltük az alkalmazott experimentális technikát, ahogy a készítők az archív anyagokat dekonstruálták annak érdekében, hogy azok az emlékezetmunkát ösztönző rekonstrukció alapjává válhassanak. A személyes hang és az archív anyagok öntudatos, reflexív használta erőteljes filmélményt hozott létre. A téma fontossága, a kreatív megvalósítás színvonala egyaránt díjazásra érdemessé teszik a művet.

A Diák- és elsőfilmes versenyt értékelő nemzetközi zsűri tagjai: Nenad Puhovksi, Vincze Teréz, Giedre Žickyte

A legjobb magyar film: Védelem alatt (Schwechtje Mihály, Magyarország, 2020)

A zsűri azért a Védelem alatt című dokumentumfilmet választotta a legjobb magyar filmnek, mert főszereplőin és azok történetein keresztül szemléletesen és erőteljesen ábrázolja egyfelől olyan fiatal nők küzdelmeit, akik a bántalmazás és a kihasználás okozta traumákkal próbálnak megbirkózni, másfelől a szociális munkás Renáta hatalmas feladatát, aki az általa fenntartott anyaotthonon keresztül sok bentlakó számára biztosít anyai példaképet. Annak ellenére, hogy a szexuális kizsákmányolás áldozatainak ábrázolása óriási kihívást jelent, a film rendkívüli tapintatosságról tesz tanúbizonyságot, amikor szereplői rossz döntéseik vagy túlzottan megnyilvánuló sebezhetőségeik ellenére sem veszítenek önrendelkezésükből.

Nagyra becsüljük a rendező professzionalitását és filmes megközelítését, továbbá azt a képességét, amellyel a bentlakók személyes történeteit a film készítése közben kibontakozó események szerves részévé teszi. Rajta keresztül ítélet nélkül szemlélődhetünk és leereszkedő hozzáállás nélkül vállalhatunk empátiát. Valódi kíváncsiságtól vezérelve a mű filmes utazásra invitál bennünket, hogy segítségével társadalmunk ismeretlen sorsai tárulhassanak a szemünk elé.

Schwechtje Mihály kamerája megtalálja azt a szöget, amelyből észrevétlen maradhat, miközben mindvégig megőrzi a fiatal nőkhöz való közelségét. A film utolsó percei felejthetetlen befejezést kínálnak a néző számára.

A Magyar verseny filmjeit értékelő nemzetközi zsűri tagjai: María Carrión, Kató Csilla, Peter Kerekes


Fotó: Védelem alatt

A Közönségdíjat a nézők november 19. éjfélig a honlapon leadott szavazatai alapján Gaal Ilona és Wizner Balázs Végstádium című filmje nyerte el. A Végstádiumot követő legnépszerűbb négy film a Barta Tamás - Siess haza, vár a mama, a Tanulmányok a migrációról, a Védelem alatt és a 17 háztömb voltak. 


Fotó: Végstádium

Borítókép: Adrián Zoltán