Az alkotás egyik legszembetűnőbb jellemzője a humor jelenléte a harctéri környezetben. Olexandra és Yulia a legmegterhelőbb pillanatokban is igyekszik viccelődni, valamint a helyzetek pozitív oldalát megragadni. Számukra ez a módszer nem azt a célt szolgálja, hogy elhallgassák mindazt, ami a közvetlen környezetükben zajlik. Az önirónia egy stratégia az érzelmi stabilitás megőrzésére a harctér kimerítő közegében. Kuba és Alaszka a saját elmondásuk szerint nem is realizálták azt, hogy mi is történik velük pontosan az adott szituációkban és azt, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve. Csak a munkájukat végzik, nincs idejük gondolkodni a kockázatokon. A humor és az önirónia jelenléte eleinte szokatlanul hathat egy jelenleg is zajló háborús helyzetről szóló dokumentumfilmben. Troyanovsky azonban tudatosan bontja le azokat a sztereotípiákat, amelyeket a klasszikus értelemben vett háborús filmekhez párosítunk. A rendező nem szeretné elhallgatni a szituációk súlyosságát, hanem egy új nézőpontból szeretné kibontani a jelenséget. Ez a fajta „boldog” hangnem az idei VERZIO filmjei között másol is megjelenik. Az Amíg vérzel szintén tartalmaz némi humort, ám ennek az alkotásnak az esetében ez nem egyfajta túlélési stratégiaként kerül bemutatásra. Az Amíg vérzel esetében a vidámság inkább a szürrealitás érzetének az átadásáért felel.
A film másik különlegessége az, hogy két nőt helyez a középpontba. Már megszokott mintázatnak mondható a háborús témákat feldolgozó játékfilmek és dokumentumfilmek körében az, hogy főként férfiak szemszögéből bontják ki a történetet. A Kuba és Alaszka ezzel az iránnyal pedig tudatosan szembehelyezkedik. Azzal, hogy Troyanovsky női medikusokat helyez „reflektorfénybe” nem csak új perspektívát kínál, hanem alapjaiban formálja át a háborúról alakított képet. Jelenlétük pedig nem érződik rendhagyónak, hanem természetes tapasztalásként tárul a néző elé.
A Kuba és Alaszka kamerahasználata követi azt a tendenciát, amely az utóbbi 1-2 évtized háborús filmjeit jellemezte. A rendező gyakran alkalmaz testkamerás és telefonos felvételeket, amelyek nem pusztán új nézőpontot kínálnak az egyes jelenetekhez, hanem egy tudatos stratégia a megfigyelés módjának megváltoztatására. A néző már nem csak elbeszélésből ismerheti meg a háborús történeteket, vagy egy távoli felvételből. A közönség a testkamerás képsoroknak köszönhetően úgy érezheti, mintha ő is ott lenne jelenetben, szinte Olexandra vagy Yulia szerepébe helyezheti magát. Ebből a látószögből sokkal közvetlenebbül lehet megtapasztalni a háború brutalitását, a bizonytalanságot, illetve a harctéren meghozott döntések súlyosságát is.
Ahogy arról már korábban szó volt, a brutalitás sem marad rejtve filmben. A Kuba és Alaszka nem kerüli a háború valóságának átadását, leplezetlenül ismerteti a nézőkkel azt, hogy milyen borzalmak történnek a fronton. A testkamerás felvételeknek köszönhetően a harctéren látott sérüléseket nyersen, teljes valójukban mutatja be a film. A jelenetek nem dramaturgiai csúcspontként jelennek meg a dokumentumfilmben, hanem a harctéri egészségügyi ellátók mindennapi rutinjának részeként. A sérülések és a sebesültek megjelenítése így nem egy egyszeri sokkhatásként hat a közönségre, hanem egy többszöri, folyamatosan ismétlődő, állandósult történésként tárulnak a néző elé. Ez a ciklikusság pedig egy tudatos eszköz Yegor Troyanovsky részéről. Szembesíti a nézőt a háború pusztító mivoltával és annak minden következményével. Így nem pusztán megfigyelő szerepbe kényszerülnek, hanem érzelmileg és erkölcsileg is érintettek lesznek, szembe kell nézniük azzal, hogy a háború ezeknek az emberek a mindennapjait képezi. Manapság az emberek hajlamosak hozzászokni ahhoz, hogy mi zajlik éppen Ukrajnában, könnyedén elfelejthetik az események súlyosságát akkor, ha nem közvetlenül ebben a környezetben élik az életüket. A háborúról készült képek így sok esetben elveszthetik valódi funkciójukat, mivel az emberekben a képek nem élnek sokáig, az általuk okozott sokkhatás hamar elillan. A rendező ennek a dokumentumfilmnek az esetében pedig a ciklikusság és a brutalitás használatával akadályozza meg, hogy a közönség az itt látott képsorokat látva érzéketlenül álljon a látottakhoz. A folyamatosság és megismétlődés, amit Olexandra és Yulia nap mint nap átélnek ellehetetleníti a gyors feldolgozást és a felejtést. Nem lezárt képsorokat közvetít az alkotás, hanem egy újra és újra megjelenő mintázatot, amely a befogadás után is tovább él. A Kuba & Alaszka tehát szembemegy a szenvedés képeinek tünékenységével, ezáltal maradandó hatást alakít ki a nézőben.
A dokumentumfilmben visszatérőnek számít, hogy a pozitív és negatív töltetű jelenetek gyorsan, bárminemű átmenet nélkül váltakoznak. Rendszeresen szerepelnek olyan jelenetsorok a műben, ahol azt láthatjuk, hogy a kocsiban éppen valaki sürgős egészségügyi ellátást kap, majd a következő pillanatban már azt tapasztaljuk, hogy a szálláson a katonák felszabadultan és nevetgélve beszélgetnek egymással. Ez a filmes eszköz nem a feloldozást próbálja közvetíteni, hanem egy módszer a háborúban tapasztalt bizonytalanság átadására. A közönség betekintést kap Kuba és Alaszka helyzetébe azzal, hogy a film nem engedélyezi a felkészülést a soron következő képsorokra, ezáltal a befogadás is instabillá válik. Ez a technika tükrözi azt a mentális helyzetet, amelyet a dokumentumfilm főszereplői nap mint nap átélnek: sose lehet tudni, hogy éppen mi fog történni.
A Kuba és Alaszka nem egy szokványos háborús dokumentumfilm. Yegor Troyanovsky különféle tematikus és szerkezeti szálak összeszövésével új perspektívát hoz be az orosz-ukrán harcok elbeszélésébe. A női medikusok középpontba helyezése, a GoPro-s és telefonos felvételek, valamint a humor és a brutalitás kombinálása lehetővé teszi azt, hogy a néző azt érezze, részesévé válik a történetnek, nem pedig egy távoli megfigyelő marad.
Keresztes Máté
ELTE BTK Média és Kommunikáció tanszék
Források:
Sontag, Susan: A szenvedés képei, ford. Komáromy Rudolf, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004.
JavaFilms. (n.d.). Cuba & Alaska. https://javafilms.fr/film/cuba-alaska/
FilmCarnage. (2025, június 24). Review: Cuba and Alaska. https://filmcarnage.com/2025/06/24/review-cuba-and-alaska/