Kedves lányom

Dear Daughter
Doc Future diák- és elsőfilmes verseny
gyerekek és fiatalok
társadalom
Ázsia

Egy fiatal burmai nő mondja el a történetét, akit emberkereskedők Kínába vittek és eladtak feleségnek. Az animációs film, amely a főszereplő saját szavain alapul, tintával és tollal gyönyörűen megrajzolva, egy olyan nő portréja, aki őrlődik kényszerből világra hozott gyermeke és hazája között, ahová talán már sosem térhet vissza.

Galéria 
Hsu Pan Naing

Hsu Pan Naing Jangonban született 1997-ben. Írónő gyermekeként anyja és számos más szerző könyvei között nőtt fel, így hamar beleszeretett a történetmondásba. Nem sokkal azután, hogy újságírói diplomát szerzett a Nemzeti Menedzserfőiskolán, állást kapott a Myanmar Timesnál videós újságíróként. Szeretett volna még jobban elmélyedni a filmezésben, ezért feladta az állását és 2020-ban beiratkozott a Jangoni Filmiskolába. Azóta különböző filmes munkákat vállalt, például ő vette fel a hangot a The Singing Bookman című filmhez (rendezte Nan Cho Lae Yee Thein). Első rövid animációs munkáját, amely a Reborn címet viseli, diáktársaival közösen készítette az YFS Animation & Mixed Media kurzuson 2021-ben. A Kedves lányom abban az időben készült, amikor a pandémia és a katonai puccs minden korábbinál nehezebbé tette a független filmkészítést Mianmarban. Ez Hsu Pan Naing első önálló rendezése. Jelenleg egy fejlesztési szervezet gyakornoka és Lost Girl című első rövid drámáján dolgozik a Myanmar Script Fund támogatásával.

Vetítések 
november 23., csütörtök 17:00
Corvin - Radványi
november 26., vasárnap 16:15
Toldi - Kisterem
Mianmar, Németország
2023
12min
burmai
 
Magyar premier
Director 
Hsu Pan Naing
Producer 
Soe Arkar Htun
Vágó 
Hsu Pan Naing
Operatőr 
Nyan Lin Htet
Forgalmazó 
Johanna Huth Yangon Film School huth@yangonfilmschool.org