## in English

A melankólia három szobája
Pirjo Honkasalo / Melancholian 3 huonetta / Finland / 2004 / 85 min / Russian & Chechen & Arabic & Finnish
Bentlakásos katonaiskola Szentpétervárott, városlakók Groznijban, menekülttábor Ingusétiában. Gyerekek a posztszovjet világban.
November 10. 18.00, Toldi mozi

A szétesett családokból származó, 13-14 éves gyerekek menetelni, tisztelegni tanulnak, élére hajtogatják a ruhájukat, és fegyvert is kapnak a kezükbe az egyes számú "szobában", a pétervári katonaiskolában. Legfőbb ellenségüknek a csecsen terroristákat tekintik. A következő "szobát" már Csecsenföld fővárosában, Groznijban látjuk. Három kisgyerek búcsúzik zokogva beteg édesanyjától, aki képtelen gondoskodni róluk. A szomszédos Ingusföldre, egy menekülttáborba - ez a harmadik "szoba" - viszi őket egy asszony, aki már több mint hetven árva és magára hagyott gyereket fogadott örökbe. Volt, akit az utcáról vett magához, mint azt a kislányt, akit 12 éves korában orosz katonák erőszakoltak meg, pár hónappal később pedig elvetélt. A katonának készülő orosz fiúk kiirtanák a csecsen terroristákat, hogy ne ismétlődhessen meg a beszláni tragédia. A táborbeli árvák az iszlám felé fordulnak, és gyűlölnek mindent, ami orosz. A csecsenföldi konfliktus nemcsak emberéleteket követel, de elrabolja ezektől a fiataloktól a gyermekkorukat is.

producerek: Kristina Pervilä / Millennium Film
co-producer: Pirjo Honkasalo / Baabeli
forgatókönyv: Pirjo Honkasalo
operatőr: Pirjo Honkasalo
vágó: Niels Pagh Anderson, Pirjo Honkasalo
zene: Sanna Salmenkallio

festival info:
The Human Rights Film Network Award, The Lina Mangiacapre Award, EIUC Special Mention - Mostra Intrenazionale d'Arte Cinematografica, Venice, Italy, 2004 / First prize (shared) - cph:dox Documentary Film Festival, Copenhagen, Denmark, 2004 / Amnesty International Award - IDFA, Amsterdam, The Netherlands, 2004 / Grand Prix - Zagreb Dox International Documentary Film Festival, 2005 / Vera Prize - 8th Annual Documentary and Short Film Festival Vera, Aland, Finland, 2005 / Main Prize in Finnish Competition - Tampere International Short Film Festival, 2005 / ACTA Prize by Signis, Fuena Prize "Visión Artistica" - Festival Internacional de Cine del Mar del Plata, 2005 / FIPRESCI Award - Thessaloniki Documentary Film Festival, Images of the 21st Century, Greece, 2005 / Seeds of War Award - Full Frame Documentary Film Festival, NC, USA, 2005 / Special Mention in category Best International Film - DocAviv, Tel Aviv International Documentary Film Festival, Israel, 2005 / Arie & Bozena Zweig Innovation Award - Chicago International Documentary Festival, 2005 / Best Director Award - One World Human Rights Documentary Film Festival, Prague, Czech Republic, 2005 / Grand Prix - 19th Pärnu International Documentary and Anthropology Film Festival, Estonia, 2005 / Grand Prix Golden Apricot for Best Documentary Film - Golden Apricot International Film Festival, Yerevan, Armenia, 2005 / Special Mention for Documentary Film - ANONIMUL International Film Festival, Romania, 2005 / First Prize - VII Festival Internacional De Cine y Video / Derechos Humanos, DerHumALC, Santiago del Estero, Argentine, 2005 / Prix Italia TV Documentaries (Current Affairs) - Prix Italia, Milan, Italy, 2005 / Eurodok Award 2006

production and sales info:
Millennium Film Oy
Koskikartanontie 12
75530 Nurmes
Tel. +358 13 -5110 100
Fax. +358 13- 5110 111
millennium@millenniumfilm.fi
kristiina.pervila@millenniumfilm.fi
www.millenniumfilm.fi

filmográfia:
Arento, 1968 / Their Age, 1976 / The Sign of Danger, 1978 / Two Forces, 1979 / Flame Top, 1980 / 250 Grams, 1983 / Da Capo, 1985 / Leonardo's Windows, 1986 / Mysterion, 1991 / Tanjuska and the Seven Devils, 1993 / The Cinderella of Tallinn, 1995 / Atman, 1996 / Fire-Eater, 1998 / Darkness, 2000

## bezár

Anyám háza
François Verster / South Africa / 2006 / 76 min / Afrikaans & English
Fokváros. Maradjon vagy menjen? Miché keresi helyét a családban és a világban, ahol a drog, a gengszterizmus az úr. És az AIDS.
November 12. 16.00, Toldi mozi

Személyes és érzelmes történet Miché életének négy évéről. A bájos, zaklatott, koraérett kamaszlány az apartheid utáni Dél-Afrikában érik nővé. Édesanyjával és nagymamájával él Bonteheuwelben, a feketék lakta kisvárosban Fokváros mellett. Nemcsak a városban dúló bűnözéssel és a drogokkal kell szembesülnie, de azzal is, hogy milyen nehéz kitörni abból az elviselhetetlen körből, amely érzelmileg és fizikailag is fogva tartja családját. Miché édesanyja, Valencia, a valamikori Struggle-aktivista, egyedülálló munkanélküli anyukaként, HIV-fertőzötten várja harmadik gyerekét. Meggyötörve attól a világtól, amelyben felnőtt és amelyet Amyvel, a saját anyjával való konfliktusa határozott meg, Valencia egyre inkább Michére hárítja saját problémáinak felelősségét. Miché, amikor középiskolába ment, egy minden szempontból ártatlan, hétköznapi kislány volt: akkor lyukasztották ki először a fülét, akkor tartotta első házibuliját és akkor lett az első fiúja is. Az otthoni helyzet miatt arra kényszerül, hogy ő viselje a felelősséget édesanyja dühéért és betegségéért, de ő az, aki szeretetet, harmóniát ad kistestvéreinek is. Miché nem tud választani: elhagyja otthonát és meneküljön, vagy védje szeretteit? Mielőtt megtanulná megérteni édesanyját és nagyanyját, rossz útra tér.

producer: Neil Brandt
operatőr: François Verster
vágó: Peter Neal
zene: Peter Coyte

festival info:
Best Documentary - Cape Town World Cinema Festival, 2005 / Best Documentary - Zimbabwe International Film Festival, 2006 / The Jury's Special Mention - Norwegian Film Festival, 2006 / Official Selection at INPUT, Taipei, 2006 / Premio Diocesi di Milano 2006 - Milan Africa, Asia & Latin America Festival

production info:
Luna Films
2 Westmeath Ave
Parkview 2192
Johannesburg
2193 South Africa
Tel: +27 83 4113063
Fax: +27 11 4825419
info@themothershouse.co.za www.themothershouse.co.za

sales info:
Maëlle Guenegues
Doc & Co
13 rue Portefoin
Paris F-75003, France
Tel: +33 1 42 77 56 87
Fax: +33 1 42 77 36 56
doc@doc-co.com
www.doc-co.com

filmográfia:
Pavement Aristocrats 1998 / The Story of "Mbube", 1999 / The Man who Would Kill Kitchener, 1999 / The Granite war, 2000 / Guilty, 2001 / A Lion's Trail, 2002 / When the War is Over, 2002

## bezár

Az ördög bányászai
Kief Davidson, Richard Ladkani / USA & Germany / 2005 / 82 min / Spanish
Bolívia hegyeinek mélyén, a föld alatt a 14 éves Basilio és öccse nap mint nap kísérti a sorsot egy jobb élet reményében.
November 11. 18.00, Toldi mozi

Cerro Ricóban van Amerika történetének legnagyobb ezüstlelőhelye, ahol a XVI. század óta működnek bányák. Kezdetleges védő- és bányászfelszereléssel ellátva ma is kilencezer bányász dolgozik itt. A 14 éves Basilio és 12 éves testvére, Bernardino váltott műszakban dolgoznak, sokszor 24 órán át. Sokan haltak már meg balesetekben, és a fiúk nagyon is tisztában vannak a munka veszélyeivel. A veszedelmes környezetben biztonságot keresve a bányászok az ördöghöz fohászkodnak. "Tiónak", vagyis "nagybácsinak" hívják, és mélységesen hisznek abban, hogy ő az egyedüli ura az alvilágnak, és hatalmában áll pusztítani és oltalmazni. A bányászok több száz kamrát vájtak ki az ördögnek, és rendszeresen mutatnak be neki alkohol-, kokalevél- és cigarettaáldozatot. Tio, ha úgy érzi, tisztelettel bánnak vele, felfedi a gazdagság és biztonság felé vezető utat. A fiúknak, bár rettegnek munka közben, szükségük van arra a kevés pénzre, amit a bányában keresnek, hiszen el kell tartani édesanyjukat és kishúgukat, meg az iskolai egyenruhájukat is meg kell venni valamiből. Basilio és Bernardino a tanulásban látják az egyetlen kiutat a nyomorból.

producerek: Kief Davidson, Richard Ladkani
operatőr: Richard Ladkani
vágó: Kief Davidson
zene: Leonardo Heiblum and András Solis

festival info:
Rotterdam International Film Festival, The Netherlands, 2005 / Silver Hugo Best Documentary - Chicago Film Festival, USA, 2005 / FIPRESCI Prize International Film Critic Award - Hot Docs, Toronto, Canada, 2005 / Best Documentary, Spirit of Freedom Award - Jerusalem Film Festival, 2005 / Best Documentary Filmmakers, Special Mention - Tribeca Film Festival, New York, USA, 2006 / Best Documentary - Woodstock Film Festival, 2006.

production info:
Urban Landscapes Productions and La Mita Loca Films
office@thedevilsminer.com

sales info:
DOC & CO
Catherine LeClef
13 rue Portefoin
75003 Paris
Tel. +33 1 42 77 89 65, Fax +33 1 42 77 36 56
doc@doc-co.com
www.doc-co.com

filmográfia:
Kief Davidson:
Minor Details, 1998 / Exotic Islands, 2002, TV Series

Richard Ladkani:
Mein Vietnam - Land und kein Krieg, 2004, TV

## bezár

Gólyamese
György Dobray / Hungary / 2005 / 56 min / Hungarian
Gyereket szeretne, régóta, bármi áron - nem sikerül. Nem szeretne szülni - terhes maradt. Megtalálják-e egymást? Nyílt örökbefogadás Magyarországon.
November 9. 16.00, Toldi mozi

A film a nyílt örökbefogadásról szól. Amikor a vér szerinti anya nem tudja vagy nem akarja felnevelni születendő gyermekét, lemond róla az örökbefogadók javára. A várakozás, a felkészülés idegtépő, örömteli percei, órái, az örökbefogadó család reményteli kálváriája válik átélhetővé a film révén. És a szülőanya küzdelme önmagával: képes-e valóban lemondani gyermekéről? Nem ellenfelek vagy vetélytársak a nők, hanem anyák, akik a gyerek sorsáról döntenek. Hogyan éli meg mindezt az egyik anya, aki eltaszítja magától a gyerekét, és mit érez a másik, aki ajándékba kapja őt? Az egyik szomorú sorsából következik a másik boldogsága. A filmet a 2005-ös filmszemle dokumentumfilmes zsűrije rendezői díjjal jutalmazta.

producer: Zsuzsanna G. Hollósi, Gábor Varga, György Dobray
operatőr: Tamás Andor, György Dobray
zene: Elemér Balázs
vágó: Gábor Marinkás
hang: András Vámosi
gyártó: Filmplus Kft.

production info:
Filmplus Kft.
Tel.: + 36 1 460 80 60
György Dobray
Tel.: + 36 1 2125872
brekeke@t-online.hu
gyorgy2000@t-online.hu

filmográfia:
Az áldozat, 1979 / Vérszerzôdés, 1982 / Szerelem elsô vérig, 1985 / Szerelem második vérig, 1987 / A mi ügyünk I-II., 1988 / Szálka hal nélkül I-VI., TV sorozat, 1988 / K1 - Film a prostituáltakról, 1989 / K2 - Az éjszakai lányok, 1990 / Szerelmes szívek, 1992 / Radioaktív BUÉK, 1995 / Szerelem utolsó vérig, 2001

## bezár

Punam
Lucian Muntean, Natasa Stankovic / Serbia & Rumania / 2005 / 27 min / Nepali & Tamang
Kőtörő, téglagyár vagy iskola? Nepálban a gyerekek 60 százaléka nem járhat iskolába. Punam igen. Mi ennek az ára?
November 9. 18.00, Toldi mozi
November 11. 16.00, Toldi mozi

A kilencéves Punam Tamang Nepálban, Bhaktapur városában él. A kislány még csak ötéves volt, amikor meghalt az édesanyja. Apjára maradt kétéves öccsével, Krishnával és újszülött kishúgával, Rabinával. A gyerekek alig látják az apjukat, aki kora hajnaltól késő estig egy rizsfeldolgozó-üzemben gürcöl, hogy pénzt keressen a gyerekek iskoláztatására. Egy gyerek taníttatása havonta másfél dollárba kerül. Otthon Punam a családfő, aki gondot visel testvéreire. Barátaihoz képest a kislány a szerencsés kisebbséghez tartozik, Nepálban ugyanis a gyerekek hatvan százaléka nem tud iskolába járni. Punam játszótársai közül is sokaknak le kell mondaniuk a tanulásról és a játékról: kőfejtőbe vagy téglagyárba járnak dolgozni, hogy családjuk megélhetését segítsék. A film egyszerre mutatja meg a nehéz gyerekmunkát és Punam álmait, reménykedését. A kislány tanár szeretne lenni, hogy más gyerekeknek segíthessen. Nepálban ma minden harmadik gyerek dolgozik.

producer: Lucian Muntean, Natasa Stankovic
forgatókönyv: Lucian Muntean, Natasa Stankovic
operatőr: Lucian Muntean
vágó: Natasa Stankovic
hang: Vladimir Moritz

festival info:
Special Award For Cinematography, Special Award for Humanity, Special Award for Artistic Merit - International Film Festival of Slav Countries, Moscow, Russia - 2006 / First Prize - Human Rights International Competition, Audience Award - Shooting Europe, The European Short Film Festival, Karlsruhe, Germany, 2006 / Special Mention - Hamburg Short Film Festival - Mob & Friese Children's Film Festival, Hamburg, Germany, 2006 /The Prize Perspective, UNICEF Moldova - CRONOGRAF International Film Festival of Documentary Film, Chisinau, Moldova, 2006

production and sales info:
Lucian Muntean & Natasa Stankovic
Lasla Gala 34
Novi Sad
21000 Serbia
Tel: +381 214 207 53
Fax: +381 216 367 476
lunaris@eunet.yu

## bezár

Téli szünet
Marina Razbezhkina / Kanikuly / Russia / 2005 / 52 min / Manshi & Russian
Méteres hó, kutyák, vadászat - tea és vodka. A hagyományos életforma mára szünidei szórakozás a manysi (vogul) gyerekeknek.
November 12. 18.00, Toldi mozi

Messze északon vagyunk, 535 kilométerre Jekatyerinburgtól. Türelmetlenül várják a téli szünetet a manysi gyerekek a bentlakásos iskolában. Nagyon vágynak már a szülőfalujukba, pedig ott nincsen tévé, sem számítógépes játék. Egy teljes napig tart az út a viharvert teherautón, erdőkön és behavazott mezőkön át. De nincs jobb annál, mint leugrálni a hóba a háztetőről, szánkózni vagy egész este kártyázni a nagymamával a kerozinlámpa bágyadt fényénél. A treszkoljei emberek mindennapi életébe pillantó film egyszerre repíti át a nézőt téren és időn. Az egyhangúságot balesetek törik meg: egy gyerek megégeti magát, egy autó alatt beszakad a jég, valaki eltűnik az erdőben. A botcsinálta sámán azt tanácsolja, hogy mindenki költözzön el a faluból: túl kevesen vannak ahhoz, hogy fenntarthassák magukat. A gyerekek számára a téli szünet csak átmeneti kilépés a városi életből. Vajon visszatér-e majd bárki is közülük?

producerek: Natalia Zheltukhina, Grigory Libergal
forgatókönyv: Marina Razbezhkina
operatőr: Irina Uralskaya, Ivan Alferov
vágó: Yuri Geddert
hang: Viktor Brus

festival info:
Message to Man, International Documentary, Short and Animated Films Festival, St. Petersburg, Russia, 2006

production and sales info:
Studio RISK-FILM
Likhov pereulok 4-1
Moscow 127051, Russia
Tel: + 7 495 2094066, Tel/Fax: + 7 495 209 4055
movie@riskstudio.ru
film@riskstudio.ru

filmográfia:
And Love Him Deep in Your Heart, 1990 / Assumption, 1991 / The Concert Upon the Listeners' Claim, 1991 / And Man Is Playing Trumpet, 1994 / The Strange Freedom of Existence, 1995 / Underground, 1998 / Gennady Aigi, 2001 / The Harvest Time, 2004

## bezár

Vierka, avagy az eltűnt B. család nyomában
Miroslav Janek / Vierka aneb záhada zmizení rodiny B . / Czech Republic / 2005 / 76 mins / Czech
A híres csehországi roma énekesnő, Ida Kelerova felkarol és befogad egy szlovákiai cigánylányt, akinek nyoma vész.
November 9. 18.00, Toldi mozi

A fiatal, tehetséges roma énekesnőről készült portréfilm váratlan fordulatot vesz, és az "igazság" kétféle értelmezésének drámájába fordul. A története kezdete: Ida Kelarová, a híres csehországi roma énekes találkozik a szlovákiai, losonci Vierka Berkyovával, akinek a muzikalitása mindenkit ámulatba ejt. Ida úgy dönt, hogy felkarolja a tehetséges Vierkát, és ettől kezdve a Berky család életében minden megváltozik. Együttélésüket úgy képzelték el, hogy a két család örömben-gondban osztozik. Aztán egy napon Berkyék nyomtalanul eltűnnek. Innentől kezdődik a dráma: a rendező-operatőr a valóság két verziójával szembesül, amelyeket egyforma élességgel és szenvedéllyel követ. Kibontakoznak a hallgatólagos és részben összeegyeztethetetlen elképzelések, amelyeket az élet értelméről és a jövőről, a sikerről vallanak a szereplők.

producer: Richard Němec
forgatókönyv: Miroslav Janek
operatőr: Miroslav Janek
zene: traditional and contemporary Romany music

festival info:
Best Czech Document Award - 9th International Documentary Festival in Jihlava, Czech Republic, 2005 / Honorary Mention - One World, 8th International Human Rights Documentary Festival, Prague, Czech Republic, 2006 / Cracow Film Festival, Poland, 2006

production and sales info:
VERBASCUM
Černá 6
110 00 Prague, Czech Republic
Tel: + 420 224 930 077
Fax: + 420 224 930 384
verbascum@email.cz
www.verbascum.cz

filmográfia:
Visitor, 1983 / Heroes, 1983 / The Caprices of Marianne, 1983 / Little City in Space, 1984 / The Fantastic Adventures of the Count of St. Germain, 1984 / U Film Society, 1985 / Kippers, 1988 / Now I Lay Me, 1988 / Seven Ten Nectiny, 1993 / On Kralik And the Guests, 1995 / Paradise On Earth, 1996 / The Unseen, 1996 / Opera Baroque, 1997 / The Last Slav, 1997 / Who Is Jiri Kralik, 1997 / Hamsa, 1998 / Previanti, 1998 / Man and His Master, 1999 / Battle For Life, 2000 / Crimson Sails, 2001 / Romeo and Juliette, 2003 / Beauty and the Beast, 2003 / The Second Memory, 2003 / Peace to Their Souls, 2004 / Kha-Chee-Pae 2005

## bezár