Anyák, lányok, traumák - Lili // Verzió X ELTE

A múlt az ember életének meg nem változtatható része. Ennek ellenére sosem marad néma, a legapróbb hibák is fülsiketítően kiáltanak az embernek, egyes sebek sosem gyógyulnak be. Hegedűs Péter dokumentumfilmjében is ez a téma kap hangot akkor, amikor bemutatja a 84 éves Lili történetét, aki anyaként egyetlen döntésével nemcsak saját, hanem leszármazottai életét is megváltoztatja. A film egy család többszörösen összetett traumájáról szól, így az egyes esetek nem választhatóak el és nem érthetőek meg külön-külön – vagyis bonyolult, szövevényes háló bomlik ki a szemünk előtt, amiből még a résztvevők maguk is csak keveset érthetnek. 

Az 56-os forradalom hatvanadik évfordulóján Lili második lánya, Edie visszalátogat édesanyjával Magyarországra. Számára viszont az utazás itt nem ér véget, mivel hamarosan tovább indul Kanadába, ahol féltestvérével szeretné rendezni a helyzetet. A filmet a sorsszerű párhuzamok teszik érdekessé, ennek ellenére ezek nagy része meglepően hangsúlytalan marad. Lili a második világháború túlélőjeként, 1956-ban menekülés közben olyan döntéshelyzetbe kényszerült, melynek következményeként elhagyta lányát, kis Lilit. Kis Lili felnőttként, férje és gyermeke tragikus elvesztése után felnevelte Juditot, majd egy ponton úgy döntött, nem vállalja tovább az anyaságot, és Kanadába költözött. Edie, Lili második lánya hasonló helyzetbe került – esetében homályos az indíték, nem tudjuk pontosan, milyen okból, de ő is hátat fordított gyermekének.

A filmben az utazás cselekményszervező elem, annak ellenére, hogy vizuálisan sok esetben egyáltalán nem, vagy kevéssé hangsúlyos. Az első utazást, az 1956-os emigrációt részben archív felvételek, részben pedig az ausztráliai magyar rádiózás rövid jelenete idézi fel. Ez alapozza meg azt a későbbiekben egyre erősebben kibontakozó érzést, hogy Lili lélekben sosem hagyta el Magyarországot – Edie többször utal arra, hogy anyja csak Budapesten lehet igazán önmaga. Ezt követi az a döntés, hogy hazautaznak Magyarországra, majd a következő, hogy Edie Kanadába megy. Mindkettő az eredeti konfliktus feloldásáról szól, az első Lili belső küzdelme, szembesülés az emlékekkel, a második pedig Edie szinte harcias kísérlete, hogy békét teremtsen a családban. Az utazások egyike sem jár azonban sikerrel, a célok ugyanis meglehetősen elbizonytalanodnak út közben. Az első esetben Lili múltjával való szembenézése erőltetettnek és esetlegesnek hat – ez részben a kamera bizonytalanságának köszönhető a budapesti utcajelenetekben. A második esetben pedig világossá válik, hogy Edie-t valójában rossz lelkiismerete vezérli, magára is gondol, amikor édesanyja számára vár kis Lilitől felmentést. Ez az utazás viszont mindannyiuk számára megterhelő: Lili mindig is vágyott arra, hogy rendezze lányával a kapcsolatot, életük újra közös úton haladjon, kísérletei azonban rendre kudarcba fulladtak.

Végül Edie és Lili visszatérnek Ausztráliába, de a múlt felfejtésében Edie nem áll meg – nagyapja után kutat, ezúttal egy magyar szakember segítségével. Eközben a két nő új házba költözik, és bár Lili világossá teszi, hogy számára ez a kora miatt már inkább teher mint szükség, Edie nem tágít az ötlettől. A múlt megfejtésének bűvölete, a továbblépés kényszerítő ereje erős párhuzammal kapcsolódik a költözés, építkezés szinte abszurd gondolatához, mindkét kezdeményezés meddőnek bizonyul. Annak ellenére, hogy nézőként Edie-vel együtt tesszük meg ezt az utat, az érzelmi bevonódás számos esetben elmarad. Lili többször is mesél a forradalom alatti borzalmas eseményekről, a kamera jelenléte azonban elnyomja az érzelmeket, kínos szituációk alakulnak ki, ami miatt a néző úgy érezheti, hogy a résztvevők közötti kapcsolat sem olyan mély, mint ahogyan azt megpróbálják bemutatni, ezeknek inkább a megrendezettsége érezhető.

3_edie_in_canada_waiting_for_her_sister_young_lili.jpg
fotó: Lili

Amikor a kapcsolatok valamiféle nyugvópontra jutnak – kis Lili megbocsát anyjának, de nem akar vele találkozni, Edie kisebb sikerrel jár –, a történet nem fejeződik be, ugyanis Edie a nagyszülei körüli rejtélyeket is megkísérli feltárni. A filmben itt lép be egy érdekes szerzői döntés, ami nem más, mint a történet újrajátszása. Lili gyermekkori emlékeit, majd az apa tetteit ál-archív felvételekkel mutatják be, ez viszont nem válik a film javára. A két történetszál két külön filmként viszonyul egymáshoz, a történetek nem kapcsolódnak szorosan össze.

Archív és ál-archív felvételek, beszélő fejek fekete háttér előtt vagy természetben, a filmkészítő a légy a falon vagy a szereplőket akkurátusan a folyópartra állító alkotó – mi a kapcsolat ezek között? Az eklektikus formanyelvi eszközök felidézik bennünk a trauma összetett természetét. Nem tudhatjuk pontosan, hogy a család női ágán egy közös trauma áll az egyezések hátterében, Lili állít rossz mintát, vagy 1956-os döntésével legitimálja, mintegy előre, a gyermekei hasonló döntéseit? Annak ellenére, hogy a film sokfélesége rímel a gondolatiságára, ez mégsem válik előnyére, hiszen a vége azzal kecsegtet, hogy rámutat a trauma kulcsára – az utolsó negyedórában kifejlő történet mintha az addigiak megfejtése lenne.

A Lili szomorú tanulsága ebből a szempontból a traumák feloldhatatlansága. Az utazás célját tévesztette, hiszen a traumák természetükből adódóan nem oldhatóak meg. Ezt a gondolatot Judit a történetben betöltött szerepe emeli ki leginkább, ő az egyetlen, aki „egyhelyben maradt”, Budapesten kezd új életet. Saját magára a trauma lezárójaként tekint, jelenléte pedig, ha megoldást nem is, Lili és Edie számára megnyugvást jelent.

 

Babos Anna – Oros Eszter
ELTE BTK Filmtudomány Tanszék