Könnyű leckék - Identitás egy új kultúrában // Verzió X ELTE

Könnyű leckék érzékeny, empatikus karakterrajz, amely egy szomáliai lány életébe nyújt bepillantást egészen bensőséges perspektívában. A páratlan dokumentumfilmes történetmesélési módszerrel dolgozó film arról szól, hogyan találhatjuk meg saját magunkat egy idegen kultúrában.

Már A monostor gyermekeiben is láthattuk, hogy Zurbó Dorottyát foglalkoztatja a tradíciók megőrzése és a modern, „nyugati” életforma közötti feszültség s az identitás kérdéseivel vívódó kamaszok jellemfejlődése. A Könnyű leckék hasonló sugallatú dokumentumfilm, bár egészen más miliőben és megközelítésben vizsgálódik. A film Kafiya, a szomáliai menekültlány életét mutatja be Magyarországon, ahová két éve érkezett, egyedül. Gyermekotthonban él, az érettségire készül, úszni tanul, ismerkedik – és „asszimilálódik”. A cselekmény középpontjában saját személyiségének felfedezése, illetve a múltjától való továbblépés nehéz, de páratlanul elszánt lépései állnak. 

A film egyik legizgalmasabb adottsága a történetmesélés módjából fakad. Ugyanis Kafiya életét olyan dramaturgiai szerkezetben és tempóban láthatjuk, akárha egy játékfilmet néznénk: a lány története nem kiragadott jelenetek soraként vagy száraz, publicisztikus riportként hat, hanem kerek, kezdettel és (nyitott) befejezéssel bíró történetként épül fel. A hagyományos dokumentum- vagy riportfilmekben minden részletet ki kell fejteni, meg kell mutatni ahhoz, hogy a mű reális, meggyőző legyen. Ezzel szemben a játékfilmes dramaturgiai megoldás lehetőséget ad a sűrítésre, mert a befogadói képzeletre és háttérismeretekre, sőt érzékenységre hagyatkozhat.  Egy kulcsjelenetben a zárkózott lány, a stábot bizalmába fogadva, őszintén beszélni kezd érzéseiről, magányáról és magára utaltságáról, amit a családja elvesztésével élt meg, habár arra nevelték, hogy erősnek mutassa magát. Ez a film egyetlen hagyományos értelemben vett riportszerű jelenete, azonban úgy van megoldva, hogy mégsem esik ki a filmcselekmény diegetikusságából, nem érezzük azt, hogy a karakter „kiszól” a nézőhöz, hanem épp ellenkezőleg: a rendezőt és a stábot is szereplőjévé teszi a történetnek. 

easy_lessons_14.jpg
fotó: Könnyű leckék

Érdekes, hogy a távoli országból érkezett kamaszlány milyen természetesen csinál bizonyos dolgokat, amelyekkel a saját kultúrájában nem találkozhatott. Talán van az emberben valahol mélyen valami természetes adottság ehhez, és nem mindent a saját kultúránkból hozunk. Ennek egyik szürreális-játékos mozzanata az, amikor Kafiya szuperhősjelmezben szed jegyet, s olyan természetességgel hordja, mintha csak rászabták volna a ruhát, szemben társaival, akik kilógnak szerepükből. Kafiya egyfelől könnyűszerrel elvégzi az új otthona feladatait, tehát ilyen szempontból maximálisan integrálódik ebbe a világba, más szempontból szembesül saját lojalitásának határaival, amely már egy mélyebb síkja a cselekményeknek. Aki jól öltözik és boldognak látszik, az nem lehet menekült – gondolhatjuk naivan. A lány azonban ebben a közegben szó szerint és átvitt értelemben is árva. Útmutatóra, védelmező vezetőre van szüksége – amit megtalál a kereszténység istenében. Anyjához erősen kötődik, de előtte egyelőre nem meri felvállalni vívódását és új életformáját: a filmidőben csak egy szűkebb kivágásban, elkendőzve mutatja meg neki az életét. Ugyanakkor ezt a filmet mégis számára készíti, a stáb segítségével. Vajon egyszer megmutatja neki? 

easy_lessons_11.jpg
fotó: Könnyű leckék

A migrációs téma kapcsán fontos kiemelni, hogy a Könnyű leckéknem akar egy didaktikus tabló lenni az elvándorlás tágabb történeti, szociális, politikai, kulturális kontextusáról, hanem sokkal inkább az egyedi sorsról, egy törekvő, kitartó, de a családja után vágyódó lányról szól. Mégis, Kafiya személyes történetén keresztül, az említett sűrítő narratív módszer révén a film hihetetlenül sok aktuális társadalmi kérdésre tapint rá a relatíve rövid, 70 perces játékidő alatt. A tépelődő kamaszlány valós karakterét megszólaltatva Zurbóék páratlan könnyedséggel és mégis rendkívüli érzékenységgel beszélnek az olyan általános, örök érvényű emberi problémákról is, mint a különböző vallások sajátos attitűdjei, a szülői önfeláldozás, a gyermeki hűség, haza és nyelv, női szerepek, illetve önmegvalósítás. Kafiya életén keresztül képet kapunk arról, hogy az identitás nem egyszerűen kulturális adottság, hanem abból is fakad, hogy milyennek ítélnek meg mások: azzal, hogy számára ismeretlen dolgokat sajátít el, úszni tanul, leérettségizik, jól öltözik, munkát vállal, valójában sikeresebben veszi az akadályokat, mint néhány nevelőotthonban élő magyar társa. 

A filmnek nem utolsósorban az is érdeme, hogy komolyságát derűs jelenetekkel ellensúlyozza. Ez abból származik, hogy a stáb megfigyelései között, mintegy a háttérben, humoros részletek is felvillannak, legyen szó a megmosolyogtatóan ügyetlenkedő táncpróbákról vagy az óvatosan mozgó, kezdő modellekről. Mindez nem válik rosszmájúan gúnyossá, mert ezek a mozzanatok nincsenek szándékosan kiemelve, hanem a környezet apró, olykor szürreális elemeiként működnek. Elnézően tekintünk ezekre a rejtett kis képekre, melyek gazdagítják, árnyalják azt a világot, amelybe Kafiya immáron három éve belecsöppent. Éppen ezért a Könnyű leckék– a téma ellenére – összességében talán legkevésbé napjaink konkrét történelmi és politikai helyzetéről szól. Sokkal inkább rólunk, a társadalmunkról, arról, hogy hogyan szemléljük a másikat, illetve milyenek vagyunk, amikor a saját otthonos tereinkben azt hisszük, nem minket fényképeznek, de valójában belőlünk is megörökítődik néhány elkapott pillanat. Örömteli, hogy ennyire ambiciózus, eredeti és formabontó magyar alkotások formálják a kortárs dokumentumfilm szcénáját.

Horányi Péter
az ELTE BTK Filmtudomány Tanszék hallgatója