Kétszer ilyen hosszú színvonalas programot is össze tudtam volna állítani - interjú Báron Györggyel

Báron György filmkritikus, filmesztéta, a Színház - és Filmművészeti Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára évek óta tagja a Verzió csapatának, a Magyar Panoráma szekció kurátora. Rövid interjúnkban arról beszélgettünk, hogy áll össze a magyar filmes program, és egyáltalán, hogy áll most a magyar dokumentumfilm.

Milyen szempontokat veszel figyelembe a Magyar Panoráma programjának összeállításakor - a nézők igényeit vagy a saját preferenciádat?
Ha erre azt válaszolom, hogy a nézők igényeit, az azt a nagyképűséget rejti magában, hogy ismerem a nézők igényeit. Bárcsak így lenne. Ennek híján kénytelen vagyok a saját - meglehet vitatható - ízlésemnél maradni.

Voltak idén nehéz döntések?
Szerencsére igen. Azért szerencsére, mert minden eddiginél több jó film volt, ezért olyan erős munkák is kimaradtak, amelyek egy gyengébb évben befértek volna. A terjedelem sajnos korlátozott, kétszer ilyen hosszú színvonalas programot is össze tudtam volna állítani. De ez minden válogató dilemmája. Remélem, amik kimaradtak, más módon eljutnak a közönséghez.   

Van olyan film a programban, amit kifejezetten kiemelnél, ajánlanál?
Legszívesebben mindegyiket (kiemelném), hiszen ez afféle best of-lista. Ha mégis ki kell emelnem közülük néhányat, akkor az a Nagyi projekt, az Egy nő fogságban, a Könnyű leckék és a nyitófilm, a Kilenc hónap háború. Különböző témák, különböző megközelítések, de fontos és izgalmas mindegyik.

Hosszú évek óta tagja vagy a Verzió csapatának és részt veszel a Magyar Panoráma programjának összeállításában. Van valamilyen tendencia, amit megfigyeltél az évek során? Merre tart most a magyar dokumentumfilm?
Egyre több a professzionális, magas szakmai színvonalon elkészített alkotás, ma csak ilyenekkel lehet a nemzetközi mezőnybe betörni. Nem véletlen, hogy az imént felsorolt filmek mindegyike világfesztiválokon is sikeres volt.

Mik a különbségek a nemzetközi mezőnyhöz képest, vagy épp a többi közép-kelet európai dokufilmhez képest?Nemzetközi mércével mérve még mindig viszonylag kevés dokumentumfilm készül nálunk. Főleg azok hiányoznak, amelyek nagyobb szellemi és anyagi befektetést, hosszú kutatást, előkészítést, vagy akár több éven át tartó, követő forgatást igényelnek. E területen látok némi pozitív elmozdulást, erről tanúskodik az idei mezőny néhány darabja is. Jó lenne, ha ez folytatódna.

Idén ősszel több magyar dokumentumfilm is moziforgalmazásba került. Mit gondolsz, a hazai közönség hozzá fog szokni, hogy a dokumentumfilmekre is érdemes odafigyelni?
Tudomásul kell venni, hogy a dokumentumfilmeknek, ha csak nem mennek el olyan populista irányba, mint Michael Moore és követői, nincs széles közönsége. Inkább a megfelelő csatornákat kellene megtalálni, hogy minél több emberhez eljusson, aki érdeklődik iránta. Ebben nagy szerepe lenne a tévének, s persze a fesztiváloknak, filmheteknek is. Szép lenne, ha legalább Budapesten nyílna egy kis artkinó, amely kizárólag dokumentumfilmet vetít.  

Miért szeretsz dokumentumfilmet nézni?
Hogy miért, az nyilvánvaló: a valóság olyan rétegeibe pillanthatok bele, ami amúgy nincs az ember szükségszerűen szűk látókörében. Alapvető vágyunk, hogy minél többet megismerjünk a köröttünk lévő világból. S erre nem nagyon tudok jobb eszközt a dokumentumfilmnél.

 

Eichner Hanna

 

borítókép: Ivándi-Szabó Balázs