Válogatás Helena Třeštíková cseh dokumentumfilmes alkotásaiból

"…A hosszú távú megfigyelésen alapuló filmnek jelentősége, hogy a néző úgy nézheti a szereplők életét, mint egy regényt, ám a forgatás alatt én sem tudom mi történik velük az évek során …" – nyilakozta Helena Třeštíková (Házassági történetek). A tv-nek és más filmstúdióknak folyamatosan dolgozó, nálunk alig ismert rendezőnek gazdag, mintegy harminc filmből álló életművéből válogattunk.

Pályája felívelése hat fiatal házaspár életének hét évét felölelő tv-sorozatával indult, amely több mint egymillió nézőt vonzott Csehszlovákiában (1987). Közülük néhány szereplőt a rendező húsz évvel később ismét felkeresett, és a "regények" folytatódtak. (Házassági történetek 20 évvel később: Zuzana és Stanislav (2005), Házasssági történetek 20 évvel később: Ivana és Vaclav (2006), Marcela (2006).

Třeštíková filmjei elsősorban portréfilmek. "…Nem csukhatjuk be a szemünket az elől, hogy ez a világ létezik. Az utcán élők számára külön törvény uralkodik..." – mondja Třeštíková két legújabb filmjéről, a fiatalkorú bűnözőről (Rene, 2008) és a drog börtönében vergődő prostituáltról (Katka, 2010). Az előző sorsát húsz, a másikét tizennégy évig követte kamerájával. Filmkészítői módszere emlékeztet Ember Juditéra (Tantörténet, Fagyöngyök), vagy Schiffer Páléra (Cséplő Gyuri, A pártfogolt). Az empatikus, érdeklődő és türelmes légkörben a szereplők megnyílnak előtte, akár egy pszichoterapeutánál. Hacsak nem kell hirtelen mentőt hívni, vagy egyezkedni a rendőrséggel, Třeštíková nem avatkozik be az eseményekbe. Élethelyzeteket ismerünk meg, a kelet-európai rendszerváltáson átívelő sorsokat. Mi valósul meg az álmokból? Mit kellett volna máshogy tenni, hogyan befolyásolta a történelem, a politika életük/életünk alakulását. Egy jelentős nemzetközileg elismert, sokat díjazott rendezőről, egy korszakról, saját korszakunkról kapunk képet filmjeiből. Az öt filmből három csak a Verzión látható.

Surányi Vera

Köszönetnyilvánítás:
Negativ, Prága, Cseh TV
Cseh Centrum Budapest
Mozinet

Házassági történetek 20 évvel később: Ivana és Václav
Helena Třeštíková / Czech Republic / 2006 / 57 min / Czech
A film húsz évvel a házasságkötés után veszi fel újra Ivana és Václav történetének fonalát: sikerült-e mindazt elérni szakmai téren és a magánéletben, amit 1980-ban az egybekeléskor elterveztek?
A két építész-hallgató, Ivana és Vašek 1980-ban úgy döntött, hogy a tanulás és munka mellett családot alapít. Egy évvel az esküvő után megérkezett a baba is. A szűkös lakásban a pár a gyerek ellátása mellett folytatja tanulmányait, és agyonhajszoltságuk ellenére optimisták a jövővel kapcsolatban. 1999-ben húszéves házassági évfordulójuk alkalmából Třeštíková meglátogatja a párt, akiknek nem minden alakult úgy, ahogy szerették volna. Václav szakmailag nem vitte semmire, most egy lassan csődbemenő bútorboltot vezet, Ivana meg nyakában az öt gyerekkel az idegösszeroppanás szélén áll. De a legértékesebb dolgot sikerült megóvniuk: a kapcsolatukat.

producer: Anna Beckov
vágó: Zdenek Patočka
operatőr: Vlastimil Hamerník, Miroslav Souček, Richard Špůr, Jan Malíř
hang: Jan Valouch, Miroslav Šimčík, Vladimír Nahodil, Zbyněk Mikulík
Házassági történetek 20 évvel később: Zuzana és Stanislav
Helena Třeštíková / Czech Republic / 2006 / 57 min / Czech
A hosszú éveken át forgatott dokumentumfilmben a túl fiatalon összeházasodott Zuzana és Stanislav vallanak az ellentétekről és csalódásokról, és arról, mi történt velük a szétválás után.
Helena Třeštíková rendező 1981-től 2005-ig követte olyan házaspárok életét, akik a ’80-as évek elején házasodtak össze, majd az azt követő két évtizedben szembesültek azzal, hogy az átalakuló társadalomban nem sikerült megvalósítaniuk álmaikat és ideáljaikat. “Te meg én, ezek vagyunk mi” – szólt Zuzana és Stanislav kedvenc együttesének, az Olympicnak a dala. De belőlük soha nem lett “mi”. Szükségből házasodtak össze, a lány még csak negyedikes gimnazista volt, a fiú egy évvel idősebb elektrotechnikus. Lakáskörülményeik miatt csak egybekelésük után három évvel tudtak összeköltözni. Bár addigra már két gyerekük is volt, a házasságra való éretlenségük és merőben eltérő személyiségük hamar kikezdte a kapcsolatukat. Míg az energikus Stanislav egyre előre tört, új érdeklődési köröket fedezett fel, új állásba ment, új kapcsolata lett, az ambíciótlan Zuzana, akinek anyai teendői miatt amúgy sem volt ideje önmagára, passzívan éli életét és új társat is nehezen talál.

producer: Anna Beckov
vágó: Zdenek Patočka
operatőr: Vlastimil Hamerník, Miroslav Souček, Richard Špůr, Jan Malíř
hang: Jan Valouch, Miroslav Šimčík, Vladimír Nahodil, Zbyněk Mikulík
Katka
Helena Třeštíková / Czech Republic / 2010 / 90 min / Czech
Lesz-e Katkának ereje teherbe esése után kiszállni a kábítószer – lopás – prostitúció – testi és lelki hanyatlás tizennégy éve lefelé tartó spiráljából?


Az akkor 19 éves Katkával először 1996-ban találkozunk egy terápiás csoportban. A négy éve szenvedélybeteg lány szeretne normális életet élni, egy fiút találni, családot alapítani. De a kábítószer csábereje nagyobb: legközelebb Prága utcáin látjuk Katkát, ahol a fiújával, Láďával együtt a heroinnal kerül közelebbi kapcsolatba. Katka a lopás, kábítószer után kajtatás, rövidke felhőtlen öröm és az újabb lopás kétségbeejtő spiráljában rohan a pusztulás felé. Miután szakít Láďával, prostitúcióval keresi meg a drogra valót. Súlyos májbaj lép fel nála, belátja, hogy így nem mehet tovább, és a leszokás érdekében metadonkúrába fog. Romannal, az új fiúval, felcsillan a remény, hogy minden rendbe jön: Katka teherbe esik és ezúttal eltökélt, hogy felhagy a drogozással. De lánya megszületése után azzal kell szembenéznie, hogy a dolgok csak még rosszabbul állnak.

producer: Kateřina Černá
vágó: Jakub Hejna
operatőr: Kristián Hynek, Vlastimil Hamerník, Martin Kubala, Ferdinand Mazurek, Braňo Pažitka, Miroslav Souček, Tomáš Třeštík
hang: Václav Hejduk, Stanislav Hruška, Jaroslav Jehlička
zene: Tadeáš Věrčák

production info:
Co-production: Negativ Film Productions & Ceská Televize
Negativ s.r.o. Ostrovní 30
110 00 Praha
1 Czech Republic
tel.: +420 224 933 755
fax: +420 224 933 472
office@negativ.cz
www.negativ.cz

válogatott filmográfia
René (2008) / Marcela (2007) / Manzelské etudy po dvaceti letech (2006) / Marriage Stories, 20 Years Later (2006) / Hitler, Stalin, and I (2001) / Women at the Turn of the Century (Trapped) (2001) / Women at the Turn of the Century: Forte and pianos (2000) / Sladke stoleti (1997) / Ripening of Evil (1996) / An Attempt at an Anniversary (1995) / Lida Baarova's Bittersweet Memories (1995) / To Be or to Have (1994) / Rekni mi neco o sobe - Láda (1993) / Rekni mi neco o sobe - Pavlína (1992) / Rekni mi neco o sobe - René (1992) / I Created You (1991) / Behind the Bars (1990) / Hledání cest (1989) / Marriage Stories (1987) / A Thousand Years of the Sobriety (1987) / Z lásky (1987) / Japanese Sunday (1981) / Dotek svetla (1980) / Two Anniversaries of Jan Zrzavy (1976) / The Miracle (1975)
Marcela
Helena Třeštíková / Czech Republic / 2007 / 82 min / Czech
Család, anyaság, válás, gyerek elvesztése és munkanélküliség: Marcela Haverlandová életének szerencsés és szerencsétlen fordulatai 25 éven át.


A kamera Marcela Haverlandová életét követi éveken át. A teljesen hétköznapi cseh nő 1980-ban ment hozzá Jiříhez. Nem tudhatta előre, hogy a lakásával és az anyósával bajok lesznek, hogy születik majd egy lánya, majd röpke két évvel később elválnak. A szemünk előtt játszódik le a rossz társadalmi környezetben és a szörnyű kapcsolatban vergődő asszony autentikus története. Ahogy a házaspár egyre távolabb kerül egymástól, a film mindinkább Marcelára fókuszál. Nemcsak apró-cseprő gondjain és csalódásain keresztül követjük sorsát, hanem nagy megrázkódtatásainak is tanúi leszünk: a válás, a súlyosan fogyatékos fia megszületése, lányának hirtelen halála, ami olyan tragédia, hogy Marcelát egyedül a fia iránti kötelességérzete tartja vissza attól, hogy véget vessen az életének.

producer: Kateřina Černá, Pavel Strnad, Anna Becková
vágó: Alois Fišárek, Lenka Polesná, Zdenek Patočka
operatőr: Jan Malíř, Miroslav Souček, Vlastimil Hamerník
hang: Zbyněk Mikulík, Petr Provazník, Jan Valouch
René
Helena Třeštíková / Czech Republic / 2008 / 83 min / Czech
A társadalom peremén, börtönről börtönre sodródó férfi portréja.


René tizenévesen követte el az első kisebb bűncselekményét, amiért börtönbe került. Így indult a gyorsan változó Cseh Köztársaságban valahová beilleszkedni próbáló, értelmes, ám mizantróp és befelé forduló fiatalember börtönkarrierje. Helena Třeštíková rendezőnő 1989-ben kezdte filmezni Renét, és húsz évig követte kamerájával, akkor sem szakítva meg vele a kapcsolatot, amikor az kirabolta a lakását. A kettejük együttműködése és tiszavirágéletű dokufilmes hírneve ihlette arra Renét, hogy könyvet írjon, amit ki is adtak. Ám a férfi nem bír szabadulni démonaitól. A magával ragadó film a társadalmon kívül rekedt embert követi élete útján.

producer: Anna Beckova, Kateřina Černá, Pavel Strnad
vágó: Jakub Hejna
operatőr: Martin Kubala, Petr Pešek, Stano Slušný, Václav Smolík, Marek Dvořák, Ondřej Belica, Miroslav Souček, Vlastimil Hamerník
hang: Vladimír Nahodil, Pavel Sádek, Jan Valouch, Václav Hejduk, Miroslav Šimčík, Štěpán Mamula, Daniel Němec, Zbyněk Mikulík, Petr Provazník, Jan Valouch
zene: Tadeás Vercák