in English

A VERZIÓ4 FILMFESZTIVÁL KÜLÖN VETÍTÉSEKRE HÍVJA ÖNT ÉS A DIÁKJAIT 2007. NOVEMBER 7–8–9-ÉN!

Helyszín: OSA Archivum & Goethe Intézet

A Verzió Dokumentumfilm Fesztivál idén is DIÁK VERZIÓra, azaz délelőtti diákmoziba hívja a középiskolásokat. Minthogy a film kiváló szemléletformáló eszköz, átélhetővé, élményszerűvé teszi, ezáltal megkönnyíti elvont fogalmak, tartalmak megértését. Az előadásokkal, vitafórumokkal egy bekötött dokumentumfilm-vetítések alternatív tanórákként kiválóan beleillenek a történelem, irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a társadalomismeret tantárgyak oktatásába.

Híd a Wadi fölött
Barak Heymann & Tomer Heymann / Israel / 2006 / 57 min

Izrael, Nyugati-part, Kara falu, vegyes lakosságú település. 2004-ben az arab és zsidó szülők közös összefogással kétnyelvű iskolát alapítottak a Ara-völgyben. A kezdeményezés jószándékról és változtatni akarásról tanúskodik, a szülőknek mégis óriási akadályokkal kellett megküzdeniük, sőt védekezni kényszerültek a kétkedőkkel és a terv ellenzőivel szemben. A falu arabok lakta részében álló iskola a Híd a Wadi Fölött nevet viseli. A film az alapítástól kezdve egy teljes éven át kíséri nyomon a szülők, a gyerekek és tanáraik békés együttélésért folytatott küzdelmeit. A tanárok sok időt szánnak az egymás iránti tisztelet tanítására, közös kirándulást szerveznek a mecsetbe és a Siratófalhoz. Több szülő szerint az iskola túl messzire megy az integrációban, amikor egymás vallási ünnepein való részvételre hívja a diákokat. Van-e jövője az iskolának, van-e esély a megbékélésre?
A filmet követően beszélgetés a Haver Alapítvány önkénteseivel.

Dübörög a nemzeti rock
Bori Kriza / Hungary / 2007 / 70 min

A Romantikus Erőszak gimnazista zenekarként indult a kilencvenes években, ma az öttagú banda egyike a "nemzeti rock" triászának. Hazafiak, mondják magukról, példaképeik az ’56-os pesti srácok. Erdély és Délvidék, hazai klubok és a Magyar Sziget: az együttes fáradhatatlan, hiszen a zenéjük misszió, "a nemzeti identitás erősítése", "felrázás", "elgondolkodtatás" itthon és határon túl. A koncert több a rajongók számára, mint buli: életérzés és közösség. Mondák, rockosított népdalok, revíziós dalok mellett a közönség Fradi-indulóra tombol. Dübörögnek a jelszavak: szabadság, antikommunizmus, Trianon, zsidók, ria-ria-Hungária, fegyverbe...
A filmet követően beszélgetés történészekkel, szociológusokkal, a film rendezőjével.

Árnyékgyerekek
Caroline Haertel, Mirjana Momirovic / Germany / 2006 / 29 min

Sok film foglalkozott azzal, hogy milyen sérült gyereket nevelni – szülőként. De vajon milyen lehet egy sérült gyerek testvéreként, vagyis óhatatlanul kicsit háttérbe szorulva, amolyan árnyékgyerekként élni? A német alkotók úttörő munkája erre a kérdésre keresi a választ három érintett gyermek életének bemutatásával. Három gyerek, három különböző történet, akikben egy dolog mégis közös: az árnyékgyereklét érzése.
A filmet követően beszélgetés pszichológusokkal.

Pszicho - háború az osztályteremben
Annette Heinrich, Michael Steinbrecher / Germany / 2007 / 28 min

Alexander és Samantha, két gyerek, akiket osztálytársaik évekig kínoztak rendszeresen pszichésen és fizikailag. A környezetük pedig tehetetlenül asszisztált ehhez, miközben a szülők is tudták, hogy valami nincs rendben a gyerekkel. Aztán évek múltán mindketten megtalálták a megoldást a problémájukra, de hogy valaha is teljesen begyógyulnak-e a sebek, az korántsem biztos.
A filmet követően beszélgetés pszichológusokkal.