iskolák figyelmébe

Tisztelt Igazgató!

A Nyílt Társadalom Archívum, a Közép-európai Egyetem társintézménye nemzetközi dokumentumfilm fesztivált szervez a Toldi moziban 2004. december 2-5. között.
A VERZIÓ EMBERI JOGI FILMFESZTIVÁL filmjei a képek erejével szólnak korunk társadalmi problémáiról.
A VERZIÓ célja elősegíteni a népek, nemzetek, kultúrák, emberek közti párbeszédet, hogy a globális és helyi ügyek iránti felelősségérzet, a megértés és elfogadás megerősődjék.

A film a maga speciális eszközeivel kiváló szemléletformáló eszköz. Átélhetővé, élményszerűvé teszi, ezáltal megkönnyíti az elvont tartalmak megértését - demokrácia, diktatúra, haza, nemzet, emberi és polgári jogok -, ily módon kiválóan illeszkedik a középiskolák társadalomismeret moduljába.
A fesztivál szervezői fontosnak tartják, hogy minél több középiskoláshoz eljussanak ezek a filmek. Ezért a VERZIÓ 2004. december 3-án délelőtti vetítésein alternatív történelem, irodalom, vizuális kultúra - média ismeret és osztályfőnöki órákat ajánl.

Készítse el a MAGA VERZIÓJÁT! Az Önök által kiválasztott film megtekintése után avatott szakértők segítségével a helyszínen lehetőség nyílik a filmekben felvetett témák megvitatására. A programban 22 ország 40 filmje szerepel. Ezekből alternatív tanóra keretében az alábbiakat ajánljunk:

Toldi mozi 2004. december 3. péntek, nagyterem:

- 10 óra

Észak-Korea - Egy nap az életben
holland, rend.: Pieter Fleury, 2004, 48 perc
Minden kép a totalitárius gépezet működéséről beszél: a családi történetek is átitatódnak a vezér imádatával. A nappaliban a Nagy Vezér képe, sőt kettő a családi fényképek helyén, azt porolgatja szeretettel a férj. Az óvodába menet anyuka és kislánya az amerikaiak megöléséről dalolgat.

- 12 óra

Örökké idegen
norvég, rend.: Hisham al-Zouki, 2002, 26 perc
Norvégiai és franciaországi muzulmán tinédzserek - elfogadják őket valaha?

Jobb a Fradi!
magyar, rend.: Szirmai Norbert, Révész János, 2002, 15 perc
Romák és rasszisták szíve egyvalamiért egyszerre dobban: az imádott Fradikáért.

- 14 óra

Drága Dyana
szerb, rend: Boris Mitič, 2003, 45 perc
Színes, vibráló, ugyanakkor elgondolkodató film. Belgrád. Koszovói roma menekültek roncsautókból egyedi, Mad Max-típusú járgányokat buherálnak - egyetlen esélyük a megélhetésre a hulladék újrahasznosítás.

Toldi mozi 2004. december 3. péntek, kisterem:

- 10 óra

Örökké idegen
norvég, rend.: Hisham al-Zouki, 2002, 26 perc
Norvégiai és franciaországi muzulmán tinédzserek - elfogadják őket valaha?

Jobb a Fradi!
magyar, rend.: Szirmai Norbert, Révész János, 2002, 15 perc
Romák és rasszisták szíve egyvalamiért egyszerre dobban: az imádott Fradikáért.

- 12 óra

Észak-Korea - Egy nap az életben
holland, rend.: Pieter Fleury, 2004, 48 perc
Minden kép a totalitárius gépezet működéséről beszél: a családi történetek is átitatódnak a vezér imádatával.A nappaliban a Nagy Vezér képe, sőt kettő a családi fényképek helyén, azt porolgatja szeretettel a férj. Az óvodába menet anyuka és kislánya az amerikaiak megöléséről dalolgat.

A VERZIÓ filmek angol feliratosak, magyar hangalámondással vetítjük őket.
A délelőtti - alternatív tanórával egybekötött vetítéseinkre - csoportos jelentkezés esetén (15 főtől) 50%-os kedvezményt biztosítunk. A belépő ára így 200 ft/ fő.
Amennyiben az Önök iskolájából minimum 3 osztály (legkevesebb 60 fő) érkezik, a részvétel ingyenes.
Helyigénylés érkezési sorrendben!

Jelentkezés és bővebb információ:

Ábrahám Nóra rendezvény koordinátor
tel.: 235-6166
fax: 327-3260
06-30-271-2709
abrahamn@ceu.hu